Az opera cselekménye
Az opera az 1820-as évek Oroszországában játszódik, Larinék vidéki birtokán és Szentpéterváron.
I. felvonás 1. kép: Larinék vidéki házának verandáján az anya és a dada lekvárt főz, Tatjána és Olga a boldogság utáni vágyról énekel. Az aratásból érkező parasztok köszöntik úrnőjüket. Szomszédjuk, Lenszkij, Olga vőlegénye, bemutatja barátját, Anyegint a hölgyeknek. Lenszkij szerelmes társalgásba merül Olgával, Anyegin a csöndes Tatjanát szórakoztatja.
I. felvonás 2. kép: Tatjána hálószobájában a dajkáját faggatja a szerelemről. Magára maradva kitör belőle Anyegin iránt feltámadt szerelme, álmainak és romantikus olvasmányainak hősét látja benne. Levélben írja meg vallomását, melyet a dadával elküld Anyeginnak.
I. felvonás 3. kép: A Larin-ház kertjében málnát gyűjtenek a lányok. Tatjána izgatottan és szorongva várja Anyegint, aki udvariasan elutasítja a lányt.
II. felvonás 1. kép: Larinék házában vidám születésnapi mulatságra gyűlt össze a környékbeli nemesség. Triquet, a társaság franciája, dallal köszönti az ünnepeltet, Tatjanát. Anyegin unalmában bosszantani akarja Lenszkijt és állandóan Olgával táncol. Lenszkij párbajra hívja ki Anyegint.
II. felvonás 2. kép: Másnap hajnalban Lenszkij rossz előérzettel várja a párbajra barátját. Mindketten tudják, hogy ostobaság párbajozni, de nincs erejük kimondani a mentő szót. Anyegin megöli Lenszkijt.
III. felvonás 1. kép: Több év múlva, egy szentpétervári előkelő bálban Anyegin ünnepelt társasági szépasszonyként látja viszont Tatjanát. A lány Gremin herceg felesége lett, az idős herceg elragadtatottan beszél róla Anyeginnak, aki most gyullad szerelemre Tatjána iránt.
III. felvonás 2. kép: Anyegin Tatjána lakosztályában megvallja érzéseit az asszonynak. Tatjána még mindig szereti őt, de hű marad Greminhez, s elküldi a férfit.
Az opera az 1820-as évek Oroszországában játszódik, Larinék vidéki birtokán és Szentpéterváron.
I. felvonás 1. kép: Larinék vidéki házának verandáján az anya és a dada lekvárt főz, Tatjána és Olga a boldogság utáni vágyról énekel. Az aratásból érkező parasztok köszöntik úrnőjüket. Szomszédjuk, Lenszkij, Olga vőlegénye, bemutatja barátját, Anyegint a hölgyeknek. Lenszkij szerelmes társalgásba merül Olgával, Anyegin a csöndes Tatjanát szórakoztatja.
I. felvonás 2. kép: Tatjána hálószobájában a dajkáját faggatja a szerelemről. Magára maradva kitör belőle Anyegin iránt feltámadt szerelme, álmainak és romantikus olvasmányainak hősét látja benne. Levélben írja meg vallomását, melyet a dadával elküld Anyeginnak.
I. felvonás 3. kép: A Larin-ház kertjében málnát gyűjtenek a lányok. Tatjána izgatottan és szorongva várja Anyegint, aki udvariasan elutasítja a lányt.
II. felvonás 1. kép: Larinék házában vidám születésnapi mulatságra gyűlt össze a környékbeli nemesség. Triquet, a társaság franciája, dallal köszönti az ünnepeltet, Tatjanát. Anyegin unalmában bosszantani akarja Lenszkijt és állandóan Olgával táncol. Lenszkij párbajra hívja ki Anyegint.
II. felvonás 2. kép: Másnap hajnalban Lenszkij rossz előérzettel várja a párbajra barátját. Mindketten tudják, hogy ostobaság párbajozni, de nincs erejük kimondani a mentő szót. Anyegin megöli Lenszkijt.
III. felvonás 1. kép: Több év múlva, egy szentpétervári előkelő bálban Anyegin ünnepelt társasági szépasszonyként látja viszont Tatjanát. A lány Gremin herceg felesége lett, az idős herceg elragadtatottan beszél róla Anyeginnak, aki most gyullad szerelemre Tatjána iránt.
III. felvonás 2. kép: Anyegin Tatjána lakosztályában megvallja érzéseit az asszonynak. Tatjána még mindig szereti őt, de hű marad Greminhez, s elküldi a férfit.
Az opera keletkezése
Amikor Puskin művének létrejötte után fél évszázaddal, 1877 tavaszán, az operatémát kereső Csajkovszkijnak egy énekesnő ismerőse az Anyegint ajánlotta, a zeneszerző először meghökkent – hisz annyira kevéssé tűnt operai feldolgozásra alkalmasnak a verses regény! –, majd valósággal rávetette magát a témára. Egyetlen éjszaka alatt felvázolta a szcenáriumot, s a rákövetkező két hónapban papírra vetette az opera kétharmadát. A librettót is csaknem egészében maga írta, barátjától, Konsztantyin Silovszkijtól csak néhány részlet, például Triquet betétdalának a szövege származik. Csajkovszkij minden lehetséges helyen Puskin-szöveget használt: Tatjána levél-jelenetét, Anyegin megszólalásait közvetlenül merítette a verses regényből, Lenszkij áriájába az ifjú költő párbaj előtt írott versét ültette be, az operát indító hangulatos románcot pedig, melyet Tatjána és Olga énekel, Puskin egyik fiatalkori költeményére komponálta.
A különös véletlen úgy hozta, hogy a 37 esztendős zeneszerző az Anyegin komponálásának idején Anyeginhez hasonló helyzetbe jutott. 1877 májusában levélbe foglalt szerelmi vallomást kapott egy fiatal hölgytől, Antonyina Miljukovától, egykori konzervatóriumi növendékétől. Így írt erről legendás támogatójának, Meck asszonynak, aki egyébként épp ez időtől fogva kezdte folyósítani Csajkovszkijnak a nyugodt alkotómunkát biztosító évi apanázst: "Még nem volt librettóm, amikor elkezdtem írni a levél-zenét, valami legyőzhetetlen szellemi erőtől hajtva, amely elfeledtette velem nemcsak Miljukova kisasszonyt, de a levelét is... Mélyen belemerültem a komponálásba, teljesen azonosultam Tatjána lényével, szinte élő személynek éreztem. Szerettem Tatjánát és rettenetesen haragudtam Anyeginre, akit hideg, szívtelen fajankónak tartottam. Amikor megkaptam Miljukova kisasszony második levelét, szégyelltem magam és haragudtam magamra ..."
Élet és alkotás szorongató módon összefonódott ebben az időszakban Csajkovszkij sorsában. Két hónap múltán házasságot kötött Miljukova kisasszonnyal. Hozzá kell fűzni persze, hogy e szerencsétlen házasságra nemcsak és nem elsősorban Tatjána iránti együttérzése indította, hanem azon vágya is, hogy megfeleljen a külvilág elvárásainak. A hirtelen döntés eredménye tragikus volt: idegösszeroppanás, öngyilkossági kísérlet, menekülés külföldre, majd válás. Az opera azonban 1878 kezdetére elkészült. Kiadójának, Jurgensonnak írt levelében a zeneszerző elbeszéli, hogy könnyekig elérzékenyült, amikor végigjátszotta magának zongorán az Anyegint. Jellemző ez az elérzékenyülés Csajkovszkijra, de jól jellemzi az opera minőségét is: a mindenkori hallgató is mélyen megrendül, amikor zenében követi Tatjána sorsát. Csajkovszkijnak először sikerült itt, ötödik operájában az, ami legnagyobb szimfóniáinak, kamaraműveinek fő vonzereje: a hallgatóból azt a hatalmas érzelmi hullámot kiváltani, amit a mű születésekor a komponista is átélt.
Amikor Puskin művének létrejötte után fél évszázaddal, 1877 tavaszán, az operatémát kereső Csajkovszkijnak egy énekesnő ismerőse az Anyegint ajánlotta, a zeneszerző először meghökkent – hisz annyira kevéssé tűnt operai feldolgozásra alkalmasnak a verses regény! –, majd valósággal rávetette magát a témára. Egyetlen éjszaka alatt felvázolta a szcenáriumot, s a rákövetkező két hónapban papírra vetette az opera kétharmadát. A librettót is csaknem egészében maga írta, barátjától, Konsztantyin Silovszkijtól csak néhány részlet, például Triquet betétdalának a szövege származik. Csajkovszkij minden lehetséges helyen Puskin-szöveget használt: Tatjána levél-jelenetét, Anyegin megszólalásait közvetlenül merítette a verses regényből, Lenszkij áriájába az ifjú költő párbaj előtt írott versét ültette be, az operát indító hangulatos románcot pedig, melyet Tatjána és Olga énekel, Puskin egyik fiatalkori költeményére komponálta.
A különös véletlen úgy hozta, hogy a 37 esztendős zeneszerző az Anyegin komponálásának idején Anyeginhez hasonló helyzetbe jutott. 1877 májusában levélbe foglalt szerelmi vallomást kapott egy fiatal hölgytől, Antonyina Miljukovától, egykori konzervatóriumi növendékétől. Így írt erről legendás támogatójának, Meck asszonynak, aki egyébként épp ez időtől fogva kezdte folyósítani Csajkovszkijnak a nyugodt alkotómunkát biztosító évi apanázst: "Még nem volt librettóm, amikor elkezdtem írni a levél-zenét, valami legyőzhetetlen szellemi erőtől hajtva, amely elfeledtette velem nemcsak Miljukova kisasszonyt, de a levelét is... Mélyen belemerültem a komponálásba, teljesen azonosultam Tatjána lényével, szinte élő személynek éreztem. Szerettem Tatjánát és rettenetesen haragudtam Anyeginre, akit hideg, szívtelen fajankónak tartottam. Amikor megkaptam Miljukova kisasszony második levelét, szégyelltem magam és haragudtam magamra ..."
Élet és alkotás szorongató módon összefonódott ebben az időszakban Csajkovszkij sorsában. Két hónap múltán házasságot kötött Miljukova kisasszonnyal. Hozzá kell fűzni persze, hogy e szerencsétlen házasságra nemcsak és nem elsősorban Tatjána iránti együttérzése indította, hanem azon vágya is, hogy megfeleljen a külvilág elvárásainak. A hirtelen döntés eredménye tragikus volt: idegösszeroppanás, öngyilkossági kísérlet, menekülés külföldre, majd válás. Az opera azonban 1878 kezdetére elkészült. Kiadójának, Jurgensonnak írt levelében a zeneszerző elbeszéli, hogy könnyekig elérzékenyült, amikor végigjátszotta magának zongorán az Anyegint. Jellemző ez az elérzékenyülés Csajkovszkijra, de jól jellemzi az opera minőségét is: a mindenkori hallgató is mélyen megrendül, amikor zenében követi Tatjána sorsát. Csajkovszkijnak először sikerült itt, ötödik operájában az, ami legnagyobb szimfóniáinak, kamaraműveinek fő vonzereje: a hallgatóból azt a hatalmas érzelmi hullámot kiváltani, amit a mű születésekor a komponista is átélt.
Tatjána
Az orosz irodalomban általában a nők a kezdeményezők a szerelemben, ez is mutatja az oroszok eredendően realisztikus látását. Őket nem kötötték lovagi rendek és petrarcai hagyományok ahhoz a fikcióhoz, hogy a férfiak üldözik szerelmükkel a hideg és vonakodó hölgyeket. Szerelmi vallomásával Tatjána nem lesz semmivel sem kevésbé nőies, kevésbé szűzies – csak Anyegint sajnáljuk, hogy erre a szerelemre a világfi fanyar fölényességével válaszol...
(Szerb Antal: A világirodalom története)
Merengés – ez volt néma társa,
Merengett már mint kisgyerek,
Vidéki életét varázsa
Álmokkal szépített meg.
(Puskin: Anyegin, Áprily Lajos ford.)
Puskin sorai Tatjánáról pontosan megfogalmazzák az opera hangszeres előjátékának tartalmát. Csajkovszkij Anyeginje Tatjána zenei jellemzésével kezdődik, egyik legfontosabb dallamával, mely az egész operát átszövi. Puskin művében Tatjána csak a második fejezet 24. versszakában tűnik föl; előtte a költő részletesen leírja Anyegin gyermek- és ifjúkorát, sajátos karakterének formálódását, vidéki magányát, barátkozását Lenszkijjel, jellemzi Lenszkijt és szerelmét, Olgát – s Tatjána csak ezek után, szinte utolsóként lép színre. Árulkodó a különbség a verses regény és az opera indítása között – a zeneszerzőre nézve, aki a számára legkedvesebb és legfontosabb hős zenei névjegyét teszi műve kezdetére.
A nagy orosz irodalom tipikus figurája a gazdag lelkivilágú és erős morális tartású nőalak, aki – ha kell – kezdeményező a szerelemben is. Tatjána a mindennapi életben szótlan, visszahúzódó leány, ám a benne ébredt érzés oly rendkívüli erejű, hogy minden társasági konvenciót áttörő tettre, a levélbeli vallomásra sarkallja. Ha áttekintjük Csajkovszkij operai termését, megtaláljuk Tatjána lelki és zenei rokonait: Johannában (Az orleans-i szűz) és Nasztaszjában (A varázslónő), de Marijában (Mazeppa), Lizában (Pikk Dáma) és Jolantában is. Olcsó magyarázata volna az operákban feltűnő gyönyörű, nemes, mélyérzésű nőalakoknak, akik sok esetben fontosabbak férfipartnereiknél, a zeneszerző homoszexualitása. Az azonban tény, hogy Csajkovszkij rendkívüli módon bele tudta élni magát a női lélek világába. És az is tény, hogy az egyetlen Jolanta kivételével mindegyik nőalakjának boldogtalanság és csalódás jut osztályrészéül.
Tatjána levél-jelenete az I. felvonás közepén, mellyel Csajkovszkij a teljes mű komponálását kezdte, az operairodalom egyedülálló zenei monológja. Felépítése szinte rögtönzés-szerű: a zene hullámzóan változik, hol görcsösen izgatott, hol felszabadultan és mélyen lélegzik, az érzelmek kitörésének ár–apálya szerint. A lányban ébredt érzés rendkívüli erejű, de megfogalmazódni alig-alig tud, még a legfőbb bizalmas, a dajka előtt is nehezen. Az éjszaka magányában azonban, a levélírás közben, vulkánszerűen tör fel a lélek mélyéről.
A levél-jelenet zenéjéről egyetlen operarajongó sem mondaná, hogy "ária". Vannak ugyan áriák, azaz zárt, lekerekített szólószámok is a darabban –leghíresebb Lenszkijé a II. felvonásban és Gremin hercegé a III. felvonásból –, ám az Anyegin egészére az operai konvenciók felrugása és valami egészen újfajta szabad és laza formálásmód jellemző. A hagyományos recitativo és ária-szerkezet helyett ariózus énekbeszéd veszi szárnyára a külső és belső történéseket. (Az énekbeszéd dallamossága az orosz románcból ered, a sajátos városi folklórból, mely Csajkovszkij zenéjének egyik legfontosabb forrása.) Az Anyegin bizony a formálás és dramaturgia tekintetében megelőzte korát. Nem véletlen, hogy Csajkovszkij az opera munkálatai közben erőteljesen szorgalmazta egy intim jellegű nem hivatalos bemutató létrejöttét. A darab a Moszkvai Konzervatórium növendékeinek előadásában szólalt meg először 1879-ben. Az 1881-es nagyszínházi bemutatónál a szerző félelmei beigazolódtak: az opera alig aratott sikert, a kritikusok szerint Tatjána zenéjét gyöngének és jelentéktelennek ítélték, legjobban a báli zenék és Triquet dala tetszett nekik. Szerencsére néhány évtizeddel később, Csehov drámáinak korában már senki rótta fel Csajkovszkijnak a hagyományos nagyoperai hatás, formálás, effektusok hiányát.
Az orosz irodalomban általában a nők a kezdeményezők a szerelemben, ez is mutatja az oroszok eredendően realisztikus látását. Őket nem kötötték lovagi rendek és petrarcai hagyományok ahhoz a fikcióhoz, hogy a férfiak üldözik szerelmükkel a hideg és vonakodó hölgyeket. Szerelmi vallomásával Tatjána nem lesz semmivel sem kevésbé nőies, kevésbé szűzies – csak Anyegint sajnáljuk, hogy erre a szerelemre a világfi fanyar fölényességével válaszol...
(Szerb Antal: A világirodalom története)
Merengés – ez volt néma társa,
Merengett már mint kisgyerek,
Vidéki életét varázsa
Álmokkal szépített meg.
(Puskin: Anyegin, Áprily Lajos ford.)
Puskin sorai Tatjánáról pontosan megfogalmazzák az opera hangszeres előjátékának tartalmát. Csajkovszkij Anyeginje Tatjána zenei jellemzésével kezdődik, egyik legfontosabb dallamával, mely az egész operát átszövi. Puskin művében Tatjána csak a második fejezet 24. versszakában tűnik föl; előtte a költő részletesen leírja Anyegin gyermek- és ifjúkorát, sajátos karakterének formálódását, vidéki magányát, barátkozását Lenszkijjel, jellemzi Lenszkijt és szerelmét, Olgát – s Tatjána csak ezek után, szinte utolsóként lép színre. Árulkodó a különbség a verses regény és az opera indítása között – a zeneszerzőre nézve, aki a számára legkedvesebb és legfontosabb hős zenei névjegyét teszi műve kezdetére.
A nagy orosz irodalom tipikus figurája a gazdag lelkivilágú és erős morális tartású nőalak, aki – ha kell – kezdeményező a szerelemben is. Tatjána a mindennapi életben szótlan, visszahúzódó leány, ám a benne ébredt érzés oly rendkívüli erejű, hogy minden társasági konvenciót áttörő tettre, a levélbeli vallomásra sarkallja. Ha áttekintjük Csajkovszkij operai termését, megtaláljuk Tatjána lelki és zenei rokonait: Johannában (Az orleans-i szűz) és Nasztaszjában (A varázslónő), de Marijában (Mazeppa), Lizában (Pikk Dáma) és Jolantában is. Olcsó magyarázata volna az operákban feltűnő gyönyörű, nemes, mélyérzésű nőalakoknak, akik sok esetben fontosabbak férfipartnereiknél, a zeneszerző homoszexualitása. Az azonban tény, hogy Csajkovszkij rendkívüli módon bele tudta élni magát a női lélek világába. És az is tény, hogy az egyetlen Jolanta kivételével mindegyik nőalakjának boldogtalanság és csalódás jut osztályrészéül.
Tatjána levél-jelenete az I. felvonás közepén, mellyel Csajkovszkij a teljes mű komponálását kezdte, az operairodalom egyedülálló zenei monológja. Felépítése szinte rögtönzés-szerű: a zene hullámzóan változik, hol görcsösen izgatott, hol felszabadultan és mélyen lélegzik, az érzelmek kitörésének ár–apálya szerint. A lányban ébredt érzés rendkívüli erejű, de megfogalmazódni alig-alig tud, még a legfőbb bizalmas, a dajka előtt is nehezen. Az éjszaka magányában azonban, a levélírás közben, vulkánszerűen tör fel a lélek mélyéről.
A levél-jelenet zenéjéről egyetlen operarajongó sem mondaná, hogy "ária". Vannak ugyan áriák, azaz zárt, lekerekített szólószámok is a darabban –leghíresebb Lenszkijé a II. felvonásban és Gremin hercegé a III. felvonásból –, ám az Anyegin egészére az operai konvenciók felrugása és valami egészen újfajta szabad és laza formálásmód jellemző. A hagyományos recitativo és ária-szerkezet helyett ariózus énekbeszéd veszi szárnyára a külső és belső történéseket. (Az énekbeszéd dallamossága az orosz románcból ered, a sajátos városi folklórból, mely Csajkovszkij zenéjének egyik legfontosabb forrása.) Az Anyegin bizony a formálás és dramaturgia tekintetében megelőzte korát. Nem véletlen, hogy Csajkovszkij az opera munkálatai közben erőteljesen szorgalmazta egy intim jellegű nem hivatalos bemutató létrejöttét. A darab a Moszkvai Konzervatórium növendékeinek előadásában szólalt meg először 1879-ben. Az 1881-es nagyszínházi bemutatónál a szerző félelmei beigazolódtak: az opera alig aratott sikert, a kritikusok szerint Tatjána zenéjét gyöngének és jelentéktelennek ítélték, legjobban a báli zenék és Triquet dala tetszett nekik. Szerencsére néhány évtizeddel később, Csehov drámáinak korában már senki rótta fel Csajkovszkijnak a hagyományos nagyoperai hatás, formálás, effektusok hiányát.
Két Csajkovszkij-levélrészlet – az Anyeginről
Tanítványának, Szergej Tanyejevnek, 1878. január 2/14, San-Remo
Nagyon meglehet, hogy igaza van, amikor azt mondja, hogy az operám nem színpadszerű. De erre azt felelem önnek, hogy fütyülök a színpadszerűségre. Hogy nincs színpadi érzékem, rég tudott dolog, s most nem is bánkódom miatta. Ha színpadszerűtlen, ne mutassák be és ne is játsszák. Ezt az operát azért írtam, mert egy szép napon óriási kedvem támadt mindent megzenésíteni, ami az Anyeginben zenébe kívánkozott. Ezt meg is csináltam, ahogy tudtam. Leírhatatlan lelkesedéssel dolgoztam és kevéssé törődtem azzal, hogy van-e benne mozgalmasság, vannak-e effektusok stb. Fütyülök az effektusokra! Mik azok az effektusok! Ha például holmi Aidában talál ilyeneket, akkor biztosíthatom, hogy semmilyen kincsért nem tudnék most operát írni hasonló szüzsével, mivel emberekre van szükségem, nem pedig bábokra. Örömmel hozzáfogok minden operához, ahol ugyan nincsenek erős és váratlan effektusok, de vannak hozzám hasonló lények, akik olyan érzéseket élnek át, amilyeneket én is átélek és megértek. ... Tanyejevnek, 1878. január 24/február 5, San-Remo
... Ha – mint ön állítja – az opera cselekmény, nálam pedig az Anyeginben az nincs, kész vagyok az Anyegint nem operának nevezni, hanem aminek akarja: jeleneteknek, színpadi előadásnak, poémának, ahogy tetszik ...
Tanítványának, Szergej Tanyejevnek, 1878. január 2/14, San-Remo
Nagyon meglehet, hogy igaza van, amikor azt mondja, hogy az operám nem színpadszerű. De erre azt felelem önnek, hogy fütyülök a színpadszerűségre. Hogy nincs színpadi érzékem, rég tudott dolog, s most nem is bánkódom miatta. Ha színpadszerűtlen, ne mutassák be és ne is játsszák. Ezt az operát azért írtam, mert egy szép napon óriási kedvem támadt mindent megzenésíteni, ami az Anyeginben zenébe kívánkozott. Ezt meg is csináltam, ahogy tudtam. Leírhatatlan lelkesedéssel dolgoztam és kevéssé törődtem azzal, hogy van-e benne mozgalmasság, vannak-e effektusok stb. Fütyülök az effektusokra! Mik azok az effektusok! Ha például holmi Aidában talál ilyeneket, akkor biztosíthatom, hogy semmilyen kincsért nem tudnék most operát írni hasonló szüzsével, mivel emberekre van szükségem, nem pedig bábokra. Örömmel hozzáfogok minden operához, ahol ugyan nincsenek erős és váratlan effektusok, de vannak hozzám hasonló lények, akik olyan érzéseket élnek át, amilyeneket én is átélek és megértek. ... Tanyejevnek, 1878. január 24/február 5, San-Remo
... Ha – mint ön állítja – az opera cselekmény, nálam pedig az Anyeginben az nincs, kész vagyok az Anyegint nem operának nevezni, hanem aminek akarja: jeleneteknek, színpadi előadásnak, poémának, ahogy tetszik ...