I. felvonás 

Estély Violetta Valéry szalonjában. Nagyvilági társaság: D'Obigny márki, Grenvil doktor, Douphol báró, Flora Bervoix, Gaston és mások. Gaston magával hozta barátját, a fiatal Alfred Germont-t, hogy végre bemutassa a ház úrnőjének titkos rajongóját. Bordal a szépségre és az igazi szerelemre - bordal a pezsdülő, elrohanó élet röppenő élvezeteire. Violetta múló rosszulléte zavarja meg a mulatságot; köhögőroham: a lappangó tüdőbetegség áruló jele. Néhány percre, amíg magához tér, más szobákba vonulnak át a vendégek. Alfréd tart ki mellette, részvevő aggodalommal. Violettának tetszik a fiatalember - de menekülni próbál még a mélyebb érzéstől: nagyvilági függetlenségét félti; a felületesség védőpáncéljával próbál védekezni a szerelem kiszolgáltatottsága ellen. Mégsem utasítja el Alfrédot: egy szál kamélia a zálog a közeli viszontlátásra. A vendégek elbúcsúznak. Violetta egyedül marad. Fél az érzéstől, még védekezik ellene; hiába, belül, titokban, már fellobbant a láng. Az ablakon át Alfréd hangja: strófája beleszövődik Violetta áriájába, szimbolikusan előrerajzolva a szerelem kiteljesedését. 

II. felvonás 1. kép 

Elegáns berendezésű villa Párizs környékén. Néhány hónap múlt el a megismerkedés estélye óta: Violetta most itt él Alfréddal, immár fenntartás nélkül átadva magát viharos szerelmének. Anninától, Violetta szolgálójától megtudja Alfréd, hogy Violetta titokban eladta értékeinek nagy részét, sőt további adósságai vannak: így akarta kettejük számára a zavartalan szerelem hónapjait biztosítani, anélkül, hogy bárki mástól pénzt kelljen többé elfogadnia. Alfred Párizsba indul, hogy titokban sürgősen rendezze Violetta anyagi viszonyait, s rövidesen visszatérhessen. Violetta lép a színre. Ismeretlen látogató érkezését jelentik - az idős Georges Germont. A számonkérés szavaival lép be Violettához: erkölcsi és anyagi romlásba rántja a fiát! Hisz Alfréd - ezt a leány sem tudta - örökségét és vagyonát Violettára készül íratni! Violetta sértődött méltósággal utasítja vissza a vádakat: jóformán mindenét eladta, hogy függetlenül szerethesse Alfrédot, tőle sem fogadna el egy fillért - nem "kitartott nő" többé. Az idős Germont ezzel elvesztette az első ütközetet; de nem adja föl - valóságos párviadal ez, amely kérlelhetetlenül folytatódik tovább. Nemcsak a vagyon biztonságáról van szó, a család jó híre forog kockán. Germont-nak van egy leánya is: a lány boldogságát, férjhezmenetelét veszélyezteti Alfréd, ha kitart "törvénytelen" szerelme mellett. Violetta megérti ezt, de még nem adja fel a küzdelmet a boldogságért: ha kell, egy időre elkerüli Alfrédot, s annál nagyobb lesz a viszontlátás öröme, ha a leány már férjhez ment. Germont ezzel sem érheti be. Violettának véglegesen szakítania kell Alfréddal a család és társadalmi morál kedvéért; hisz "nincsen áldás" az ilyen törvényen kívüli szerelmen, s nincs jövője a világban ennek a szerelemnek. "Igaz, igaz", suttogja a megtört Violetta. Lassanként teljesen megadja magát: be kell látnia, hogy a félvilági múlttal megbélyegzetten nem lehet joga a boldogságra; még életének egyetlen igazi nagy szerelmére sem. Germont kívánsága: Alfrédnak egy csapásra ki kell gyógyulnia ebből a szerelemből, s teljesen kiábrándulnia; nem szabad megtudnia a szakítás valódi okát sem. A zokogó Violetta olyanra szánja el magát, ami a legnagyobb áldozat egy szerelmében halálosan megsebzett asszonytól: hogy meggyűlöltesse magát, s szíve szándéka ellenére elárulja, és megcsalja szerelmesét. Érzi, már nem él soká, betegsége hamarosan végez vele; azt kéri csak Germont-tól, hogy halála után mondja meg Alfrédnak az igazságot, s tisztítsa meg emlékét a gyűlölettől. Germont kilép a kertbe; Violetta az íróasztalhoz ül, és kapkodó sietséggel levélbe kezd. Írás közben lepi meg a városból visszatérő Alfréd, aki még nem tud apja jelenlétéről; Violetta zavartan rejti előle a levelet. Forró, szenvedélyes, kétségbeesett csókok; a boldogságtól menekülő Violetta utolsó csókjai. Alfréd még nem érti; meghatódik ennyi gyöngédségtől. Violetta úgy tűnik el, mintha csak egy pillanatra lépne ki a szobából - mire Alfréd keresni kezdi, már Párizs felé robog vele a kocsi. Néhány pillanat múlva a levéllel állít be egy küldönc: Violetta kézírása! Alfréd rossz sejtelemmel, izgatottan tépi fel a levelet. Zokogás tör föl belőle. Ebben a pillanatban tér vissza az öreg Germont, hogy vigasztalóan fia vállára tegye a kezét. Csupa engesztelő, békítő szó próbálja enyhíteni Alfréd fájdalmát: az otthon hívása, a távoli táj megnyugtató varázsa... Hiába, a csalódás fájdalma túlságosan hirtelen és túlságosan nagy: Alfred vigasztalhatatlan. 

2.kép 

Estély Flora Bervoix-nál. Tánc- és álarcos mulatság: cigánytánc és "torreádor-tánc". Az estélyen megjelenik Alfréd, majd Violetta, Douphol báró karján. Alfrédban még most is forr az elkeseredés; szándéka, hogy provokálja a bárót, vagy nyilvánosan megszégyenítse Violettát. A kártyaasztalhoz ül, és mesés összegeket nyer; a néma dühtől felingerelt Douphol báróval is összeméri szerencséjét. Violetta növekvő nyugtalansággal figyeli a botrány fenyegető közeledését. Vacsorára vonul át a társaság - a lány visszamarad, és néhány szóra kéreti Alfrédot, hogy figyelmeztesse a veszedelemre, és rábírja a távozásra. Indulattól reszkető szóváltás - Alfred minden szégyenéről megfeledkezve, még egyszer könyörög a lánynak, hogy térjen vissza hozzá. Nem lehet - s Violettát adott szava tiltja, hogy elárulja, miért nem. A hiúságában sértett fiatalember azt hiszi, eléggé világos az ok: Violetta visszatért régi félvilági életmódjához egy gazdag szerető oldalán, mert gazdagság és kényelem után vágyott. Kiáltva hívja tanúnak az egész társaságot, hogy előttük vágja Violetta arcába kártyanyereségét, egy hatalmas köteg bankjegyet: nem tartozik már semmivel, kifizette volt szeretőjét szolgálataiért. Violetta a felindulástól összeesik, a társaság felháborodottan támad Alfrédra - s ebben a pillanatban lép be az öreg Germont. Jóvátehetetlen, ami történt: késő Alfréd magába roskadása és megbánása.  

III. felvonás 

Violetta betegszobája. A régi gazdagságnak már csak árnyéka - a beteg leányt elhagyták barátai, és kifosztották a hitelezők. Annina, a szolgálólány tart ki híven mellette. Hajnal. Violetta betegágyán ébred - csendes párbeszéd. Grenvil doktor látogatja meg; biztatja betegét - de Annina előtt nem titkolja többé, hogy legfeljebb órák vannak még hátra Violetta életéből. A beteg levelet húz elő. Ki tudja hányadszor olvassa föl magának az öreg Germont sorait: Alfred megtudta az igazságot, s távoli útjáról hazafelé siet, hogy láthassa szerelmesét. Germont maga világosította fel a leány nagy áldozatáról. - Violetta sejti: már késő... Búcsúzik a múlttól, a régi boldogságtól. Az utcáról behallatszik a mulatozó, farsangoló Párizs zsivaja... Az utolsó nagy egymásra találás öröme mégis osztályrészül juthat még Violettának. Alfréd idejében érkezik a leány betegágyához. Most már végleges lehetne az összetartozás boldogsága, ha az élet haladékot adna még... Mégis, mindketten reménykednek, terveket szőnek: elhagyják majd Párizst, új életet kezdenek... Violetta gyengeségi rohama vet véget a reménykedésnek; Alfréd riadtan orvosért szalaszt. A leány végtelen szomorúsággal adja meg magát sorsának: ha Alfréd megérkezése sem tudja megmenteni életét, nincs, aki többé megmentse. Az élet vágya még fel-fellázad: szörnyű sors fiatalon meghalni. Alfréd még bízik, és bátorítja kedvesét. Grenvil doktorral együtt az öreg Germont érkezik, hogy megkésetten kiengesztelje és magához ölelje a haldoklót. Egy pillantással felméri a valóságot; keserűen vádolja önmagát. Tudja, hogy ő siettette a lány tragikus sorsának beteljesedését. Már csak az életerő utolsó, csalóka fellobbanása van hátra. Violetta örvendezve felegyenesedik, úgy érzi, minden fájdalmától megkönnyebbült. Néhány másodperc az egész - ezek voltak az utolsó pillanatok. Négy ember megrendülten állja körül Violetta halálos ágyát. 

dr. Till Géza