<< Augusztus >>
28293031123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Következő előadások:
A Szilfid
A víg özvegy
Coppélia
 
Társulat
Művészek

Kiril Manolov | magánénekes |  

Az 1976-ban, Szófiában született bariton, Kiril Manilov, a szófiai Zeneakadémián szerzett énekesi képzést. Tanulmányai során 1998-ban debütált mint Masetto a Don Giovanniban, ezután pedig 2000-ben hallhatták őt, mint Conte Almaviva, a Figaro házasságában, illetve a Don Giovanni címszerepében 2002-ben. Operai pályafutását Burgasban folytatta, 2003-ban és 2004-ben, mint Nabucco, Verdi Nabucco című művében, azután, mint Enrico, Donizetti Lammermoori Lucia című darabjában, illetve Plovdivban, mint Georges Germont a La Traviatában, valamint Escamillo Bizet Carmen című operájában.

Vendégszerepeinek köszönhetően, olyan operaházakba jutott el, mint a Nemzeti Operaház Zágrábban, illetve az operaház Split-ben, valamint továbbra is széles körben folytatja utazásait.

A művész elnyerte a Casinos Austria Nemzetközi Akadémia első helyezését és különdíját, a Lubomir Pipkov énekverseny első helyezését, valamint a Nemzetközi Mesterkurzus első helyezését Laukaa-ban, Finnországban. Brescia-ban, Olaszországban ő nyerte a 2004-es Capriolo verseny különdíját.

2010 januárjában figyelemre méltó sikerrel debütált Sir John Falstaff szerepében, Verdi Falstaff című vígoperájában Wiesbadenben a Hessisches Staatstheater-ben, a nézők ugyanitt láthatták, hallhatták, mint Gianni Schicchi, Puccini operájában 2010 márciusában.
 

A 2010/2011-es szezonban szintén kiváló produkciókban jeleskedett, mint Miller a Luisa Millerben, vagy mint Figaro a Sevillai borbélyban, miközben továbbra is játszotta Falstaff szerepét a Hessisches Staatstheater-ben.
 

Kiril Manolov 2010 májusában illetve júniusában debütált a Hamburgi Állami Operában, Sir John Falstaff szerepében, Essen-ben az Aalto Theater-ben Miller szerepében a Luisa Millerben, valamint a Hannoveri Állami Operában szintén Falstaff szerepében. 


A kölni opera Il Trovatore című koncert előadása a Kölni Filharmonikusok előadásában, Il Conte di Luna szerepében mutatta be.

A 2011/2012 illetve 2012/2013-as szezonban, Kiril Manilov énekelte Wiesbaden-ben a Hessisches Staatstheater Simon Boccanegra illetve Don Pasquale produkciók címszerepeit, a Staatstheater Darmstadt-ban az Aida-ban Amonasro szerepét, a nürnbergi és wiesbadeni Staatstheater-ben Trinity Moses szerepét a Mahagonny városának felemelkedése és bukása című darabban. Szintén címszerepet játszott a Wuppertal Operában megrendezett Falstaff produkcióban.

A 2013/2014-es szezon új produkcióinak köszönhetően Kiril Manilov útja Budapestre, Zágrábba, Lucca-ba illetve Ravenna-ba vezet a Falstaff címszerepében, Temesváron és Ravenna-ban a Nabuccoban illetve a Macbeth-ben szerepel, Wiesbaden-ben a Hessisches Staatstheater színpadán Don Carlos szerepében a A végzet hatalmában, és mint Tschelio a A három narancs szerelmese című operában.