1884. szeptember 27-én adták át csaknem tíz év építést követően az első és azóta is egyetlen magyar operaházat, amelynek megvalósítása mindent egybevetve másfél évtizedig tartott.
Építésében (a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hazafias megkötése szerint) csak magyar mesterek, magyar technológiával, magyar alapanyagokból dolgozhattak – csekély számú kivétellel. Ybl Miklós neoreneszánsz alkotása azonnal Budapest meghatározó látványosságává vált, mai napig a második leglátogatottabb és legfontosabb reprezentatív középület a Parlament után. A színházterem a 2017. júniusi bezáráskor 1236 néző befogadására volt képes, méretével a felső középkategóriás operaházak között foglal helyet. Itt található Magyarország legnagyobb seccója: a terem mennyezetén 45 méter kerületű alkotásban festette meg Lotz Károly a Zene apoteózisát, de az épület más tereiben is kiváló magyar művészek dolgoztak egyidejűleg: Székely Bertalan, Than Mór, Feszty Árpád és Vastagh György. A Ház leghíresebb fellépő vendége Enrico Caruso volt, és számos magyar mű ősbemutatója zajlott e történelmi falak között, mint például A kékszakállú herceg vára, Háry János, Székely fonó, A fából faragott királyfi, Vérnász, C’est la guerre, Mario és a varázsló.
Utolsó felújítására 1980 és 1984 között került sor. 2017 nyarától a programozott leállítás szerint korszerűsítési munkálatok zajlottak benne, ennek során elvégezték a restaurációs munkákat, kicserélték a komplett szín - pad- és épületgépészetet, számos helyiség funkciót váltott, kezelték a nagyterem akusztikai problémáját, visszaállították az eredeti állapotot a zsöllyében, bővült a zenekari árok, az okosszékeknek köszönhetően komfortosabbá vált a helykiosztás, sosem volt gyengeáramú rendszerek épültek ki, valamint megújult az Operaház külső mészkőburkolata és tetőzete is. Az Ybl palota 2022 márciusában nyílt újra, férőhelyeinek száma a visszaalakított állóhelyekkel együtt továbbra is eléri az ezres lélektani határt.
Fotó: Berecz Valter