Társulat
Vezetőség

Mozsár István | mb. ügyvezető igazgató, műszaki igazgató |  

1963-ban született Budapesten. Itt végezte egyetemi tanulmányait is: először a Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karán szerzett diplomát, amit Bécsben a Webster/Balogh-szemináriumok marketingképzésével egészített ki. Közgazdasági képzést a WAMAK felsővezetői kurzusain kapott, amely új távlatokat nyitott meg a cégépítés, márkamenedzselés és szervezetvezetés kérdései iránt egyre tudatosabban érdeklődő fiatal szakember előtt. 

Mozsár István már a kilencvenes években többször tekintélyes európai márkák magyarországi felépítésében vállalt meghatározó szerepet. A kétezres évek közepétől azonban elkezdődött pályafutásának új szakasza, amelyben immár nem csupán alkalmazottként, hanem partnerként, tulajdonosként, befektetőként kamatoztathatta a multinacionális üzleti kultúrában összegyűjtött tapasztalatait. 

A kizárólagosan erre a projektre létrejött társaság ötletgazdájaként volt felelős egy német központú ingatlanforgalmazó franchise több országos indulásáért, majd egy szintén német tulajdonú, de modern olasz gyorséttermi koncepciót kínáló étteremlánc Magyarországra hozásáért és a hazai viszonyokra adaptált franchise-modell kidolgozásáért. 

Operaházi felkérését élete egyik legszebb feladataként éli meg.  

A Magyar Állami Operaház új ügyvezető igazgatója önmagát operabarátként írja le, de szakmai feladatát a nemzeti dalszínház hátterének megteremtésében és működtetésében látja, amelyet élesen elválaszt az - „autonóm területként tisztelt - művészeti vezetéstől. 

Mozsár István nős és három gyermek édesapja.