Tovább a tartalomhoz

Amit babák és mamák is hallgatnak

2013. január 1-jén a Magyar Állami Operaház főigazgatója adta át az újév elsőszülöttjének az első Útravaló című lemezt, amelyet minden (itthon vagy a határon túl) világra jövő magyar kisgyermek családja megkapott az ún. Promobox-csomagban. A program nagy siker volt, folytattuk tehát: a 80 000 példányban sokszorosított lemezt újabb és újabb követte az Opera együtteseinek és szólistáinak felvételeiből. A kezdeményezés Kodály Zoltán útmutatását követve – mely szerint a gyermek zenei nevelése már a szülők fogantatásakor megkezdődik – segíti elő a gyermekek zenei műveltségének megalapozását és a jövő közönségének megteremtését.

A CD-korszak végleges letűnésével 2020-ban az Opera is új, költséghatékonyabb útra lépett: a nyolcadik összeállítás már az interneten vált elérhetővé, de az intézmény partnere, a PromoBox Kft. segítségével egy kis füzetet juttat el az édesanyákhoz, amelyben röviden bemutatja az aktuális évre felkínált műveket és tájékoztatót ad a dalszínház gyermekprogramjairól. 

Az Útravaló 2020 több mint egyórás válogatást nyújt az Opera közelmúltban készített énekkari felvételeiből. A 18 szám több mint felét magyar művek alkotják: Erkel Bánk bánja mellett a zeneszerző első operája, a Bátori Mária és az Erzsébet című opera II. felvonásának néhány emlékezetes pillanata, Kodály Háry János és Székely fonó, valamint Bozay Az öt utolsó szín című művéből vett részletek, míg a nemzetközi válogatás Donizetti Boleyn Anna, Giordano Andrea Chénier, Spontini A vesztaszűz, Meyerbeer A hugenották és Wagner Tannhäuser című operáiból is ad ízelítőt.

Az Útravaló 2020 lejátszási lista ITT érhető el.