Tovább a tartalomhoz

1991. február 26-án született Budapesten. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában szolfézs-zeneelmélet, valamint a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában egyházzene-karvezető szakot végzett középiskolai tanulmányai alatt. Ezt követően a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, ahol 2015-ben kitüntetéses minősítésű BA zenekar- és kórusvezetés (Ligeti András, Medveczky Ádám, Kutnyánszky Csaba osztályában), 2019-ben kitüntetéses minősítésű MA Kóruskarnagy (Somos Csaba, Jobbágy Valér osztályában) és kiváló minősítésű TMA zeneismeret-ének-zene tanár oklevelet szerzett. 2017-ben és 2019-ben egy-egy szemesztert tanult a berlini Hanns Eisler Hochschule für Musik főiskolán Erasmus ösztöndíjjal. 2020 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori képzésének hallgatója.

Többször indult a Lantos Rezső Fiatal Karvezetők Országos Versenyén, ahol 2014-ben a Magyar Kodály Társaság különdíját, 2015-ben II. díjat és Közönségdíjat, 2016-ban I. díjat szerzett. 2019 novemberében a lettországi Jāzeps Vītols Nemzetközi Karvezető Versenyen különdíjat kapott.

Több hazai szimfonikus zenekarral dolgozott együtt, többek között a Duna Szimfonikus Zenekarral, a Concerto Budapesttel, a MÁV Szimfonikus Zenekarral és a Gödöllői Szimfonikus Zenekarral. 2011 óta a Battyhány téri Szent Anna templom orgonistája és a templom Ifjúsági Zenekarának vezetője.

Dolgozott együtt a Nemzeti Énekkarral, a Magyar Rádió Énekkarával, az Új Liszt Ferenc Kamarakórussal és az Angelica Leánykarral, valamint olyan külföldi énekkarokkal, mint a Philharmonischer Chor Berlin, a Consortium Vocale Berlin és az Akademischer Kammerchor Uppsala.

Aktív résztvevője volt Eötvös Péter, Gary Graden, Stefan Parkman, Vashegyi György, Eric Whitacre és Kocsis-Holper Zoltán karmester, illetve karvezető mesterkurzusainak.

A 2017-18-as évadban a Szegedi Bartók Nőikar megbízott karnagya volt. 2019 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének óraadó tanára, valamint a Városmajori Kós Gyermekkar karnagya. 2022 óta a budapesti Szent István Bazilika karnagya.

Farkasházi Dávid