Tovább a tartalomhoz
1970-ben született Szegeden, iskoláit szintén itt végezte. Korán kialakult érdeklődése a színház és a színpadi jelmezek iránt. Márk Tivadar jelmeztervező tervezőasszisztensi feladatokat bízott rá az érettségit követően. Ezzel egy időben Schäffer Judit jelmeztervező ajánlásával a Szegedi Nemzeti Színház jelmezasszisztense lett az 1988/1989-es évadban. Ruszt József vezetésével a szegedi társulatból kivált, és önálló társulatként működő Független Színpad jelmeztervezői feladatait látta el 1989–90-ben. Első komoly munkáját a Szegedi Szabadtéri Játékokon, 1990 nyarán kapta, amikor a Ruszt József által rendezett Sütő András-dráma, A szúzai menyegző jelmezeit Schäffer Judit tervei felhasználásával állította össze. A jelmeztervezés autodidakta módon történő elsajátítása mellett az eredeti szabási technikák felfedezése vált elsődleges céljává, amit ötven centiméter magas figurákon modellezett, s melyekből több önálló kiállítása is nyílt. Az 1990-es soproni Novus Művészeti Fesztiválon rendezett kiállításának köszönheti, hogy 1991-ben a budapesti Katona József Színház Lári-fári hadnagy felszarvazása című előadásának jelmezeit megtervezhette. Ezt követően szinte az összes budapesti és vidéki színházban dolgozott, illetve több jelentős külföldi munkában közreműködött. 1998-tól a Szegedi Nemzeti Színházban állandó vendégként dolgozik, több mint 85 produkcióhoz tervezett itt jelmezt, köztük mesejátékok, drámák, balettek és operák számára is. A szegedi közönség a Dömötör-díj odaítélésével nyolcszor választotta az évad legjobb jelmeztervezőjének. 2011 végéig több mint 430 színházi darab és film jelmezeit, több mint 10.000 öltözetet tervezett.
Papp Janó