Franz Schubert; Albert Lortzing

A négy évig tartó őrség; Az operapróba


Operák magyarul, magyar felirattal
Franz Schubert A négy évig tartó őrség és Albert Lortzing Az operapróba című egyfelvonásos operáinak bemutatója az Ódry Színpadon különleges eseménynek számít a magyarországi operatörténetben. Lortzing ritkán látható vígoperája először szerepel az Operaház műsorán, Schubert daljátéka pedig még soha nem került színre Magyarországon. Miközben Az operapróba eseményeit a szerző lendületes, vidám zenéi sodorják előre, a szereplők kétségbeesve igyekeznek levegőhöz jutni és egy pillanatra megszökni a sors elől. A növekvő káosz közepette a fiatalok első szerelmi tapasztalataikat élik át, amelyek sokszor egészen távol állnak a szabad akarattól. A négy évig tartó őrség hasonlóan izgalmas felfedezés: Schubert zsenialitása e művében is megmutatkozik, a cselekmény pedig, amelyet barátja, Theodor Körner írt, magába sűríti a zeneszerzőre oly jellemző derűt és melankóliát. A két történetben közös, hogy a harmónia és a látszólagos boldogság ellenére a szereplők kiszolgáltatottak, és a szabadság hiányától szenvednek.

Mindkét művet az immár hagyományosan megrendezett Énekkari Fesztivál részeként, az Operaház énekkari művészei által előadott produkcióként mutatjuk be.

Partnereink: Színház- és Filmművészeti Egyetem, Magyar Képzőművészeti Egyetem

Osztályvezető tanárok: Ascher Tamás, Novák Eszter, Selmeczi György (zenés színházi rendező osztály); Jákfalvi Magdolna, Kárpáti Péter, Upor László (színházi dramaturg osztály) / Zeke Edit (Látványtervező Tanszék)

A négy évig tartó őrség és Az operapróba című előadások a RingFeszt keretében, egy este láthatók.

Franz Schubert: A négy évig tartó őrség 
Nehéz elképzelni, de Schubert muzsikáját a szerző életében csak a bécsi zenerajongók egy szűk köre értékelte. Így talán már kevésbé meglepő, hogy közel 20 zenés színpadra szánt művével egyáltalán nem aratott sikert, pedig egy opera megalapozhatta volna művészi és anyagi helyzetét. Ahogy egész életművét az utána következő generáció, Mendelssohn, Schumann és Liszt fedezte fel, a ma már egyik legtöbbet játszott koraromantikus zeneszerző A négy évig tartó őrség című egyfelvonásos daljátékát is (amelyet 1815 májusában 11 nap alatt írt!) csak 1896 szeptemberében állították először színpadra.
A történet szerint Duval, a francia-német határra vezényelt katona beleszeret a határmenti német falu bírájának lányába, és posztját odahagyva négy évig él boldog házasságban szerelmével, mígnem egy nap váratlanul megjelennek a felettesei.

Albert Lortzing: Az operapróba
Albert Lortzing a 19. század első felében élt és alkotott. A maga korában Schuberttel ellentétben sikeres színpadi szerző volt: vándorszínházi társulatot vezető szülei révén ismerte a színpad követelményeit, 12 éves korától szerepelt is. Később tenoristaként működött, majd a komponálás felé fordult. Vígoperái különösen sikeresek voltak, ám a sok felkérés ellenére népes családjával sokszor nélkülöznie kellett. Az operapróba frankfurti ősbemutatójának idején az 51 éves, túlhajszolt szerző berlini otthonában épp a halálos ágyán feküdt, és másnap el is hunyt. Művei Németországon kívül nem váltak klasszikussá, ritkán láthatók, így különleges eseménynek számít Az operapróba előadása az Opera műsorán – az Ódry Színpadon.

A vendégszövegek Georg Büchner Leonce és Léna című drámájából, Tandori Dezső fordításában szerepelnek.


Részletek

Helyszín
Ódry Színpad
Dátum
2018. május 17.
Kezdés ideje
19:00
Befejezés ideje
22:00

A négy évig tartó őrség

Daljáték egy felvonásban, magyar nyelven, magyar felirattal
MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ

Szereposztás

Karmester
Erdélyi Dániel
Ezredes
Boros Ádám
Százados
Tillai Attila
Walther, falusi bíró
Tarnai Dávid
Kätchen, a lánya
Bolya Papp Nikoletta
Duval, Kätchen férje
Matyó Márió
Veit, paraszt
Novák János
Egy paraszt
Kristóf István
Egy parasztasszony
Kneusel-Herdliczka Klára

Alkotók

Szövegíró
Carl Theodor Körner
Magyar szöveg
Sényi Fanni e.h. / Csákovics Lajos
Rendező
Tárnoki Márk e.h.
Látványtervező
Kuti Letícia e.h.
Dramaturg, magyar nyelvű feliratok
Sényi Fanni e.h.
Megbízott karigazgató
Csiki Gábor

Bemutató
2018. május 17.

Az operapróba

Vígopera egy felvonásban, magyar nyelven, magyar felirattal
ELŐSZÖR AZ OPERA MŰSORÁN

Szereposztás

Karmester
Erdélyi Dániel
Hanna, társalkodónő, Lujza barátnője
Stefanik Márta
Lujza, grófkisasszony
Avvakumovits Györgyi
Adolph Reinthal, báró
Rácz Illés
Johann, Adolph barátja
Fátrai János
Gróf, Lujza apja
Fekete Károly
Grófné, Lujza anyja
Haris Nadin
Kristóf, inas a gróféknál
Gogolyák György
Idősebb báró Reinthal, Adolph nagybátyja
Gyarmati Álmos
Martin, egy zenész
Kristóf István

Alkotók

Szövegíró
Albert Lortzing
Rendező
Szokol Judit eh.
Látványtervező
Devich Botond e.h.
Videótervező
Horesnyi Máté
Dramaturg
Balázs Júlia e.h.
Hirsch Bence fordítása nyomán a magyar szöveget írta
Szokol Judit eh. / Balázs Júlia e.h. / Csákovics Lajos
Megbízott karigazgató
Csiki Gábor

Bemutató
2018. május 17.

Előadások

2018. május 17., csüt, 19:00
2018. május 19., szo, 18:00

Partner

Partner