Poldini Ede

Farsangi lakodalom


Kreatív közösségi zenehallgatás

Poldini Ede (1869-1957) kétfelvonásos vígoperáját 1926. február 16-án mutatta be a Magyar Állami Operaház. Az opera librettóját Vajda Ernő bő évtizeddel korábban már elkészítette, ám a világháború és más körülmények hátráltatták az opera megírását. A premier óriási siker volt, a Farsangi lakodalom száznál is több előadást élt meg. Nem gyakori repertoárdarab, holott azon kevés magyar opera közé tartozik, amely külföldön is sikert aratott: játszották Bécsben, Drezdában és Londonban is. A 19. század elején, egy magyar nemesi kúriában játszódó operában a komponista kitűnő jellemrajzokat készít a szereplőkről, akik szinte mind felismerhetők az őket körülvevő zenei motívumokról.

Előadó: László Ferenc

I. felvonás
Nagy a sütés-főzés a nemesi kúrián. Zsuzsika kézfogójára készül az egész ház. Azazhogy éppen Zsuzsika mintha nem is igen készülődnék, mert a vőlegény, akit a nemzetes asszony kiszemelt a számára, őneki cseppet sem tetszik. Még egy másik előre nem látott esemény is keresztezi a nagyasszony terveit, pedig ő aztán igazán nem szokta meg, hogy valami másképpen történjen, mint ahogyan ő akarja. Ugyanis napok óta sűrű pelyhekben hull a hó, az utak járhatatlanok, és a rengeteg meghívott vendég közül egyetlenegy sem tudott a hótorlaszon keresztülvergődni. A felkutatásukra kiküldött hajdúk és kocsisok mégsem fáradoztak hiába, mert a meghívott vendégek helyett mindenfelé elakadt, félig megfagyott utasokra találtak, őket kísérik most a vendégszerető házba; így mégis lesz, aki elfogyassza a kézfogóra készült rengeteg enni- meg innivalót. A hangulata azonban kissé borús, főleg, amikor a nemzetes úr kijelenti, hogy az ilyen vízkereszt tájt jött hófúvás legalább egy teljes hétig nem áll el, s addig még csak gondolni sem lehet továbbutazásra. Ebbe a nyomott hangulatba csöppen az ugyancsak idetévedt csurgói diák: Kálmán, aki vidám kedélyével szinte egy csapásra elűzi a bú komor fellegeit a gondterhelten összeráncolt homlokokról. Zsuzsika kedvesen mosolygó pillantása nem is igen titkolja, hogy a nótáskedvű diákot igazán szívesen látja, de a nemzetes asszony is felfigyel. Még csak az hiányoznék, hogy menyasszony lányuk nagy hirtelenjében belehabarodjék valamiféle jöttment garabonciásba! Feltörő haragját megfékezi ugyan, de, hogy az asztalnál megindult enyelgésnek végét vesse, korán aludni küldi a "bizonyára elfáradt" vendégeket.

II. felvonás
Kálmán további hat napon át egyre Zsuzsikát keresi. A leány inkább csak az illem kedvéért menekül előle. Az annyira áhított csókot azonban mégsem kapja meg a diák, mert nagy mérgesen közéjük robban a nemzetes asszony, éppen abban a pillanatban, amikor Kálmán legújabb, Zsuzsikához írt versét akarja felolvasni. Ami pedig még nagyobb baj: a verset a nagyasszony kaparintja kezébe. A fiatalok ijedten szétrebbennek, a ház úrnője pedig nyomban férjét hívatja. Most aztán betelt a mérték, ennek a tűrhetetlen helyzetnek most már igazán véget kell vetni. Péter nemzetes úr csendes, békülékeny természet, nyilván megszokta már régen, hogy a házban ő az, aki hallgat: eleget beszél helyette is élete párja. Amikor azonban megérti, mit tervez a felesége, hogy a diák szűrét ki kell tenni, egyszerre a sarkára áll: az ő háza magyar ház! Aki itt a vendéget bántani merészelné, annak jaj lesz, bárki légyen is! A nemzetes asszony erre hangot és taktikát változtat. Amúgy is szemet szúr neki, hogy Zoltán gárdatiszt úr is egyre a bánatos szívű grófnő körül sóhajtozik, akit pedig férje és kisfia vár Bécs városában. A háziaszszony roppant ravasz tervet eszel ki. A grófnőtől azt kéri, foglalja le Kálmán diákot, ne legyeskedhessen örökké Zsuzsika körül, a gárdatisztnek meg szavát veszi, hogy Zsuzsikát fogja szórakoztatni egész este. A szerelmes szívek mégis megtalálják az egymáshoz vezető utat, és amikor a nemzetes asszony újból a szobába lép, már ismét az eredeti szerelmespárokat találja egymás mellett. Erre azután gyorsan az egész vendégsereget rászabadítja a leleplezett szószegőkre, és itt kerül sor a másik szobában elkezdett zálogosdi játék legizgalmasabb részére: a zálogok kiváltására. Tetőfokra hág a jókedv, amikor egy hajdú jelenti: elállt a hóesés, másnapra járhatók lesznek az utak, és Bükkyné nagyasszony is megérkezik: ezt üzente egy lovas legénnyel. A vendégek, akik nemrég még majdhogy vigasztalhatatlanok voltak, mert a hó fogva tartotta őket, most legalább annyira búsulnak amiatt, hogy tovább mehetnek. Kálmán diák keserve talán a legfájóbb: holnap mindennek vége, szerelemnek, boldogságnak, szép reménynek. De ez az este még az övék! Ropnak is olyan forrón pezsdülő búcsúcsárdást, hogy majd kidőlnek a kúria öreg falai.

III. felvonás
Másnap délelőtt az udvarban felállított hóembert táncolják körül az útra készülő vendégek. Végre megérkezik Bükkyné - egyedül. Mert bizony Jónásnak, egyetlen fiának, megvolt már a kézfogója. Most az egyszer kapóra jön a méregtől majd széjjelpukkanó nemzetes asszonynak, hogy Zsuzsikát és Kálmánt megint egyszer együtt látja. Gyorsan bemutatja a diákot a komaasszonynak mint Zsuzsika vőlegényét. A fiatalok boldogan röppennek egymás karjába, de kiderül, hogy korai volt az öröm. A nagyasszony csak Bükkyné előtt nem akart szégyenben maradni, egyébként esze ágában sincs addigi szigorú álláspontjából engedni. Most azonban közbeszól Péter nemzetes úr. A fiatalok szeretik egymást, legyenek tehát egymáséi! Az indulófélben levő vendégeket pedig ott tartják, most már valódi kézfogóra.


Előadások

2017. május 23., kedd, 16:00