Richard Wagner

Tannhäuser


 Opera három felvonásban
„Botrány a dalversenyen” – akár így is összefoglalhatnánk Wagner egyik korai művének, a Tannhäuser és a wartburgi dalnokverseny c. nagy romantikus opera történetét, amely XIII. századi lovagok földi világában és Vénusz és nimfáinak birodalmában játszódik, s a szerelem lényegének témáját járja körül. Ha a pápa nem is, de egy szerető szív megbocsát. Kérdés, hogy ez elég-e az üdvösséghez: kizöldül-e a pásztorbot, megbocsát-e az Isten?

A nyitány háromrészes formában, szinte didaktikus világossággal előlegzi az opera fő konfliktusát: a keresztényi, tiszta szeretet és a bűnös, érzéki szerelem ellentétét. A zarándokok kórusának emelkedett dallama csendül fel előbb, s a Vénusz-barlang féktelen tobzódásának hangjai után ismét ez tér vissza, megbékélésként. 

 

I.felvonás 

Tannhäuser, az egykor ünnepelt dalnok, aki Vénusz kedveseként évek óta az istennőnek a gyönyörök élvezetére berendezett barlangjában él időtlen szerelemben, hirtelen megcsömörlik eddigi életétől. Egy álom csábítja vissza a földi világba, s miközben dalában továbbra is a Vénusz nyújtotta boldogságot zengi, az emberek világába, a földi tájakra, a szabadság után vágyódik. Az istennő egyre tartóztatja, de végül sértett hiúságában, átokkal jövendölve meg Tannhäuser keserű sorsát, elbocsátja. Mária nevének említésére eltűnik a Vénusz-barlang és Tannhäuser egy völgyben találja magát, Wartburg vára közelében. Egy pásztorfiú, tilinkóját fújva a pogány Holda istennőről, az édes tavaszról énekel, majd a Rómába tartó zarándokok vonulnak át a színen. Vezeklő énekük mélyen megrázza Tannhäusert, aki bűnös életének tudatára ébredve, immár bűnhődésre vágyik. Mielőtt továbbindulna, vadász-hallali veri fel a völgy csendjét: Hermann őrgróf s a lovagi dalnokok érkeznek. A régi patrónus és a régi társak örömmel üdvözlik Tannhäusert, s kérlelik, hosszú távolléte után maradjon immár együtt velük. A vezekelni készülő Tannhäuser hajlíthatatlan, ám mikor Wolfram von Eschenbach Erzsébet, az őrgróf húga nevében kéri maradásra, már nem gondol előbbi tervére. Az emlékek és a hír, hogy Erzsébet mindvégig reá várt, végül maradásra bírják.  

 

II. felvonás 

Erzsébet a wartburgi vár ősi csarnokában, a régi dalnokversenyek színhelyén emlékezik és várakozik, mert tudja, hamarosan viszontlátja a rég nem látott barátot. Wolfram vezeti be Tannhäusert, aki Erzsébet lábai elé veti magát. Az úrnő hiába kérdezi, hogy merre járt és most miért tért vissza, a lovag csak kitérő válaszokat ad. Erzsébet azonban váratlan boldogságában megvallja, hogy Tannhäuser dalai szerelmet gyújtottak szívében, s a vallomást a dalnok is viszonozza. Végül ketten együtt ünneplik a közös jövőt, mint múltjuk boldog folytatását. Az őrgróf örömmel üdvözli, hogy Erzsébet oly sok idő után ismét vállalja a dalnokverseny díjának átadását, de nem kérdezi az elhatározás okát. Bevonulnak a verseny vendégei, majd maguk a dalnokok lépnek be. Az őrgróf köszönti őket és megadja a verseny témáját: a szerelem lényegét kell az énekeseknek feltárniok. Wolfram nyitja meg a sort. A szerelem tisztaságáról, a boldogság szennyezetlen forrásáról énekel. Tannhäuser kéretlen válaszolni neki: ő a szerelem forrásában vágya tüzét akarja csillapítani. A szókimondást fogadó döbbent csend után a lovagok sorra Wolfram pártjára állnak. A szóváltás mind hevesebbé válik, majd Tannhäuser váratlanul Vénuszról, az ő mámorító szerelméről szóló dalba fog. Tette most már általános megbotránkozást kelt, a vendégek menekülnek a halálos bűnbe zuhant Tannhäuser közeléből, a lovagok pedig kardjukkal támadnak rá. Erzsébet közbelépése menti meg a dalnok életét. Hiába ő az, akit legmélyebben megsértett Tannhäuser tette, mégis ő kegyelmet számára. A lovagok megrendülten ismerik el a bűnös jogát a vezeklésre, amit- az őrgróf rendelése szerint- római zarándokúttal kell Tannhäusernak betöltenie. 

 

III. felvonás  

Wolfram és az imájába merülő Erzsébet a vár előtti völgyben várják a zarándokok visszatérését. A Rómából érkezők lassan bevonulnak, ám a régen várt férfiú nem érkezik velük most sem. Erzsébet fohászban fordul a Szűzanyához, maga és a bűnös Tannhäuser számára kér feloldozást. Wolfram egyedül maradván, az égen átvonuló esthajnalcsillaghoz énekel, s közben Erzsébet sorsáról töpreng. Magányosan, rongyos zarándoköltözetben támolyog be Tannhäuser. Wolfram kérdéseit elutasítja, egyedül a Vénusz-hegyre vezető utat keresi. Végül mégis elbeszéli zarándoklata történetét. Hiába járta meg a nagy utat; amikor a pápa megtudta, milyen súlyos a bűne, nem nyújtott neki bűnbocsánatot. Ahogyan pásztorbotja nem zöldül ki ismét – mondta -, úgy nem nyerhet megváltást Tannhäuser sem. A bűnösnek így nincs más útja, mint a bűnhöz való visszatérés. Megnyílik a Vénusz-barlang, s az istennő epedve várja vissza régi szerelmesét. Tannhäuser meg is pihenne mellette, amikor Wolfram ismét Erzsébet nevével akarja maradásra bírni. A varázslat szertefoszlik, és temetési menet közeleg a vár felől: a tiszta szűz halálával váltotta meg a bűnöst. Tannhäuser holtan rogy össze, már nem láthatja, ahogyan a zarándokok csodajelként hozzák a pápa kizöldült pásztorbotját.  

 

Halász Péter 

Fotó: Rákossy Péter

Évad szereposztás

Karmester
Pinchas Steinberg
Hermann
Fried Péter
Erzsébet
Boross Csilla
Tannhäuser
Robert Dean Smith
Wolfram von Eschenbach
Kálmándy Mihály
Walter von der Vogelweide
Szappanos Tibor
Biterolf
Szüle Tamás
Heinrich
Ujvári Gergely
Reinmar
Cserhalmi Ferenc
Vénusz
N.N.
Pásztorfiú
Wierdl Eszter

Alkotók

Zeneszerző
Richard Wagner
Szövegíró
Richard Wagner
Magyar nyelvű feliratok
Klausz Zsuzsa
Angol nyelvű feliratok
Arthur Roger Crane
Rendező
Szinetár Miklós
Díszlettervező
Kecskeméti Sándor
Jelmeztervező
Schäffer Judit
Koreográfus
Venekei Marianna
Karigazgató
Strausz Kálmán
A gyermekkar vezetője
Gupcsó Gyöngyvér

Előadások

2014. november 22., szo, 18:00
2014. november 25., kedd, 18:00
2014. november 27., csüt, 18:00
2014. november 29., szo, 18:00
2014. december 02., kedd, 18:00

R. Wagner: Tannhäuser / Magyar Állami Operaház