Wherlock / Truan

Tevje


A Ballett Theater Basel előadása
  •  

A tejesember Tevje történetét a híres musical, a Hegedűs a háztetőn tette világhírűvé. Sólem Aléchem regényének motívumaira és az autentikus klezmert játszó svájci együttes, a Kolsimcha zenéjére készített balettet 2015 őszén mutatta be a Ballett Theater Basel. A kelet-európai zsidóság életét rendkívül intenzíven és magával ragadóan megjelenítő előadást mind a közönség, mind a kritika kitörő lelkesedéssel fogadta.
A darab koreográfusa, a brit Richard Wherlock 2001 óta vezeti a bázeli balettegyüttest, korábban igazgatta a Luzerni Színház balettegyüttesét és művészeti vezetőként a Komische Oper Berlin balettkarát. „A koreografálás szerelem és szenvedély. Nem tudom elképzelni az életemet tánc nélkül” – nyilatkozta egy alkalommal. „Tiszteletben kell tartani egy társulat filozófiáját. Mindannyian máshonnan jövünk, mások a történeteink. Nem vagyok kifejezetten politizáló alkotó, de a színházat csodálatos lehetőségnek tekintem a sokszínűség megélésére.”

Közreműködik: Kolsimcha
Az együttes tagjai: Olivier Truan – zongora, Michael Heitzler – klarinét, Simon Girard – harsona, Barak Mori – nagybőgő, Christoph Staudenman – dob

Koreográfus: Richard Wherlock
Zeneszerző: Olivier Truan
Díszlettervező: Bruce French
Jelmeztervező: Catherine Voeffray
Animáció: Andreas Guzman, Bruce French, Rubén Bañol Herrera
Világítástervező: Jordan Tuinman
Dramaturg: Hans Kaspar Hort, Bettina Fischer

Tevje, tejesember: Frank Fannar Pedersen
Golde, a felesége: Ayako Nakano
Cejtel, a legidősebb lánya: Andrea Tortosa Vidal
Hódel, a lánya: Tana Rosás Suñé
Chave, a lánya: Dévi-Azélia Selly
Mótel, szabó: Jorge García Pérez
Percsik, diák: Anthony Ramiandrisoa
Fegyka, ukrán fiatalember: Max Zachrisson
Jente, házasságközvetítő: Debora Maiques Marin
Lázár Wolf, agglegény: Javier Rodriguez Cobos
Rabbi: Sergio Bustinduy
Falusiak, násznép, menekültek: Armando Braswell, Sergio Bustinduy, Luna Bustinduy Mertens, Mirko Campigotto, Alba Carbonell Castillo, Lydia Caruso, Ismael Del Valle, Diego Benito Gutierrez, Rubén Bañol Herrera, Lisa Horten Skilbrei, Gaia Mentoglio, Florent Mollet, Max Ossenberg-Engels, Jorge Garcia Pérez, Anthony Ramiandrisoa, Raquel Rey Ramos, Javier Rodriguez Cobos, Tana Rosás Suñé, Dévi-Azélia Selly, Claudine Schoch, Piran Scott, Andrea Tortosa Vidal, Max Zachrisson

A Ballett Theater Basel exkluzív partnere a Basellandschaftliche Kantonalbank és a Pro Helvetia Swiss Foundation for Culture.

Az előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezésében valósul meg.



Előadások

2019. április 10., sze, 19:00

Partner