Anger Ferenc


Anger Ferenc
rendező  
Zenei tanulmányait szülővárosában, Szegeden kezdte. A Magyar Állami Operaház énekkarának tagjaként végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetem színháztudományi szakát Osztovits Levente osztályában, majd színházrendezést tanult a velencei IUAV Egyetemen. Diploma-előadásként Verdi Otello című operáját állította színpadra 2008-ban a Szegedi Nemzeti Színházban, melynek címszerepét két alkalommal José Cura énekelte. A szegedi teátrumba azóta is rendszeresen hívják: Mozart Figaro házassága, Rossini Ory grófja és Liszt Don Sanche, avagy A szerelem kastélya után 2015 tavaszán Puccini Toscáját állította színpadra. Rendezett már a Művészetek Palotájában, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Pécsett és Győrben is. A Magyar Állami Operaházban 2013-ban debütált Richard Strauss Ariadné Naxosz szigetén című operájával, ezt követte a 2014/2015-ös évadban Stravinsky A kéjenc útja és Vivaldi Farnacéja. 2014 decemberében három egyfelvonásos operát állított színpadra két olasz városban: Pisában és Chietiben. A 2015/2016-os évadban ismét látható volt Vivaldi Farnacéja, emellett Puccini Triptichonját rendezte az Erkel Színházban 2015 decemberében, és a Traviatát a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2016 júniusában, amit ősztől az Operaház játszott. 2016-ban megrendezte Poulenc operáját, A kármelitákat. 2017-ben Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

Előadásai

2017. szeptember 16.2017-09-16
Triptichon (Angelica nővér; Gianni Schicchi)
2017. szeptember 17.2017-09-17
Triptichon (A köpeny; Gianni Schicchi)
2017. szeptember 21.2017-09-21
Triptichon (Angelica nővér; Gianni Schicchi)
2017. szeptember 22.2017-09-22
Triptichon (A köpeny; Gianni Schicchi)
2017. szeptember 24.2017-09-24
Triptichon (Angelica nővér; Gianni Schicchi)
2017. október 19.2017-10-19
Nabucco
2017. október 20.2017-10-20
Nabucco
2017. október 21.2017-10-21
Nabucco
2017. október 22.2017-10-22
Nabucco
2017. október 27.2017-10-27
Nabucco
2017. november 25.2017-11-25
Traviata
2017. november 26.2017-11-26
Traviata
2017. november 30.2017-11-30
Traviata
2017. december 1.2017-12-01
Traviata
2017. december 3.2017-12-03
Traviata
2018. január 13.2018-01-13
Béla futása; Pikkó hertzeg
2018. február 24.2018-02-24
A rajnai sellők
2018. február 25.2018-02-25
A rajnai sellők
2018. március 1.2018-03-01
A rajnai sellők
2018. március 2.2018-03-02
A rajnai sellők
2018. július 26.2018-07-26
Saaremaai Operafesztivál – Traviata
2019. január 4.2019-01-04
Nabucco
2019. január 6.2019-01-06
Nabucco
2019. január 11.2019-01-11
Nabucco
2019. január 13.2019-01-13
Nabucco
2019. március 30.2019-03-30
Traviata
2019. március 31.2019-03-31
Traviata
2019. április 3.2019-04-03
Traviata
2019. április 4.2019-04-04
Traviata
2019. április 6.2019-04-06
Traviata
2019. április 12.2019-04-12
Traviata
2019. május 23.2019-05-23
Triptichon (A köpeny; Angelica nővér; Gianni Schicchi)
2019. május 25.2019-05-25
Triptichon (A köpeny; Angelica nővér; Gianni Schicchi)
2019. május 26.2019-05-26
A fecske
2019. május 27.2019-05-27
A fecske