Gál Erika


Gál Erika
magánénekesnő mezzoszoprán
1977-ben született Debrecenben, zenei tanulmányait is itt végezte. 2001-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában kapott művészdiplomát kitűnő minősítéssel. 1998-ban a Simándy Énekversenyen figyelt fel rá Komlóssy Erzsébet, aki azóta is szakmai fejlődésének irányítója. 2000-ben megkapta a Budapesti Operabarát Alapítvány ösztöndíját, és Mascagni ParasztbecsületénekLola szerepében is ebben az évadban debütált az Erkel Színházban. 2000 óta a Magyar Állami Operaház szerződtetett tagja. Az OperaStúdióban tanult tovább, ahol többek között Hamari Júlia, Renata Scotto és Anna Reynolds mesterkurzusait is látogathatta. 2001-ben megnyerte a Richard Wagner Társaság ösztöndíját, melynek köszönhetően értékes tapasztalatokat szerezhetett Bayreuthban. 2003-ban elnyerte „Az év hangja” címet, 2004-ben pedig a Mándy Alapítvány díjnyertese volt. 2009-ben Oláh Gusztáv-emlékplakettet kapott, 2013-ban Komlóssy Erzsébet-díjat. A 2014/2015-ös évadban a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet viselte. 2005-ben a Bukaresti Nemzetközi Operafesztiválon Carmen szerepét énekelte. A miskolci Bartók Plusz Operafesztivál rendszeres közreműködője: énekelte Polinát (Pikk dáma), Olgát (Anyegin), Giovanna Seymourt (Boleyn Anna), Amnerist (Aida). A Budapesti Wagner Napokon énekelte Flosshildét és Erdát (A Rajna kincse), Erdát (Siegfried), az Első Nornát (Az istenek alkonya). Olyan sztárok partnereként lépett fel, mint Rost Andrea, Renato Bruson, Anja Silja, Maria Gavrilova, L'ubica Vargicová, Jurij Szimonov és Rico Saccani. Énekelt Finnországban, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Romániában, Japánban és Thaiföldön.

Főbb szerepek:

Bizet: Carmen – címszerep
Csajkovszkij: Anyegin – Olga; Pikk dáma – Paulina
Goldmark: Sába királynője – címszerep
Kodály: Háry János – Örzse
Mascagni: Parasztbecsület – Lola
Mozart: A varázsfuvola – 3. dáma
Puccini: A pillangókisasszony – Suzuki
Sosztakovics: A kisvárosi Lady Macbeth – Sonetka
Verdi: Aida – Amneris; Don Carlos – Eboli; Falstaff – Mrs. Meg Page; Traviata – Flora; Otello – Emilia; Nabucco – Fenena; Rigoletto – Maddalena; Requiem – mezzoszoprán szólam
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Magdaléna;Wagner: Tannhäuser – Vénusz; Wagner: A Rajna kincse – Flosshilde, Erda; Wagner: A walkür – Grimgerde; Wagner: Siegfried – Erda; Wagner: Az istenek alkonya – 1. Norna

Előadásai

2018. november 2.2018-11-02
New York-turné – Sába királynője
2019. január 4.2019-01-04
Nabucco
2019. január 6.2019-01-06
Nabucco
2019. január 11.2019-01-11
Nabucco
2019. január 13.2019-01-13
Nabucco
2019. január 13.2019-01-13
Sába királynője
2019. február 22.2019-02-22
Gioconda
2019. február 24.2019-02-24
Gioconda
2019. február 28.2019-02-28
Gioconda
2019. március 3.2019-03-03
Gioconda
2019. március 6.2019-03-06
Gioconda
2019. március 10.2019-03-10
Gioconda
2019. április 27.2019-04-27
Háry János
2019. április 30.2019-04-30
Háry János
2019. május 2.2019-05-02
Háry János
2019. május 4.2019-05-04
Háry János
2019. május 7.2019-05-07
Háry János
2019. május 9.2019-05-09
Háry János
2019. május 10.2019-05-10
Háry János