Geréb Zsófi


Geréb Zsófi
Mátyássy Jónás
rendező
 
1990-ben született Budapesten. 2008-2010 között az ELTE Bölcsészettudományi Kar szabadbölcsészet szakirányán hallgatott esztétikát és filozófiát. 2010-2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán tanult és diplomázott Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. 2015 októbere óta a berlini Hanns Eisler Hochschule für Musik operarendező mesterszakára jár. 2015-ben a Titánium Pályázat egyik győzteseként a Manna Produkció és a MASZK Egyesület támogatásával létrehozta projekt_LULU* című diplomarendezését a Jurányi Inkubátorházban, amely szerepelt a szegedi THEALTER Atelier programjában is. 2015 októberében megrendezte Monteverdi Poppea megkoronázása című operáját a Müpa Budapest felkérésére, az Orfeo zenekar közreműködésével, Vashegyi György vezényletében, a címszerepben Baráth Emőkével. 2015 júniusában Kovalik Balázs asszisztenseként dolgozott A bolygó hollandi című produkcióban a budapesti Wagner Fesztivál keretében, a Müpa Budapestben. 2016 tavaszán Alföldi Róbert asszisztense volt Benjamin Britten Albert Herring című produkciójában a müncheni Bayerische Staatsoperben. 2014 őszén Haydn A lakatlan sziget című kamaraoperáját rendezte az Operaház, a MoltOpera és az SZFE koprodukciójaként, ami azóta is az Operaház repertoárján szerepel.