Gryllus Samu


zeneszerző
Gryllus Samu 1976-ban született Budapesten. Bachelor diplomáját a budapesti Zeneakadémián szerezte, mint jazzbasszusgitár-művész és -tanár. 2007-ben alkalmazott zeneszerzőként, majd 2012-ben zeneszerzőként diplomázott a Bécsi Zene- és Előadóművészeti egyetemen Michael Jarrell, illetve Klaus Peter Sattler osztályában. 2005-ben az Erasmus program segítségével a berlini UDK-n Daniel Ott és Walter Zimmerman óráin experimentális zeneszínházzal foglalkozik. 2008/2009-ben Alvin Lucier, Anthony Braxton és Ron Kuivila irányításával Fulbright-ösztöndíjasként a Wesleyan University (Connecticut, USA) hallgatója. 2012-ben Párizsban elnyerte a multidiszciplináris jelnyelv, a soundpainting tanári oklevelének mindkét fokozatát. 2013 óta a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori hallgatója, kutatási témája a hangszeres színház. 30 éves koráig mintegy 40 színházi- és filmprodukció zeneszerzője volt számos országban (Anglia, Asztria, Egyesült Államok, Hollandia, Írország, Magyarország, Németország). Több mesterkurzuson vett részt Georges Aperghis, Eötvös Péter, Jonathan Harvey, Marco Stroppa és mások irányításával. Több díjat és ösztöndíjat vehetett át (többek között az osztrák állam Theodor Körner-díját 2012-ben, Kodály Zoltán-ösztöndíjat 2009–2011 között, a Czibulka Alapítvány ösztöndíját 2010-ben, a Sylt:Quelle rezidens ösztöndíját 2008-ban). Első kamaraoperáját (AOIHANA) a berlini Sophiensaelében mutatták be 2007-ben. 2009-ben Opera Looper című interaktív audiovizuális munkájával részt vett a Kitchen Budapesttel együtt a Brooklyn Museum of Arts Magyarországot bemutató kiállításán. 2012-ben a Theater an der Wien felkérésére komponálta második kamaraoperáját Blaubarts címen. 2013-ban két másik zeneszerzővel közösen az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány produkciójában vett részt, az Out at S.E.A. 456 című kamaraopera Medium szerepét komponálta. 2013 óta rendszeresen ad soundpainting workshopokat. Tanít a győri Széchenyi Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében és a bécsi VMI konzervatóriumban. Tagja a W.H. zenekarnak, az IKULT művészcsoportnak és az Új Zene Nemzetközi Társasága osztrák szekciójának. 2013 januárja óta szervezője és kurátora az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválnak.