Tovább a tartalomhoz

Halász Péter Budapesten született, zongora tanulmányai után a Bartók Béla Konzervatóriumban zeneszerzést tanult Fekete Győr István osztályában. A Bécsi Zeneművészeti Egyetemen Prof. Leopold Hager karmester szakos, valamint Prof. Konrad Leitner operakorrepetitor szakos hallgatója volt. Karmesteri diplomáját 2001-ben kapta. Mesterkurzusokon Bernard Haitink növendéke volt. Fischer Ádámnak több alkalommal asszisztense volt különböző fesztiválokon és operaházakban.

Az Opernhaus Zürich operastúdiójának korrepetítoraként kezdett dolgozni, majd 2003-2011 között a Staatstheater Mainz vezénylő korrepetítora, majd karmestere lett. 2011-től két évig a Sinfonieorchester Aachen és a Theater Aachen első karmestereként és helyettes főzeneigazgatójaként dolgozott. Itt számos sikeres bemutatót és előadást dirigált, nemcsak Händel, Mozart, Rossini és Verdi műveit, hanem Sciarrino: Superflumina és Wagner Trisztán és Izolda c. operáit is.

2010-ben debütált a Magyar Állami Operaházban Rossini: A sevillai borbély c. operájával, azóta rendszeresen vezényel a házban, amelynek 2013-16 között főzeneigazgatója is volt.  Olyan nagysikerű bemutatók fűződnek a nevéhez, mint R. Strauss: Az árnyék nélküli asszony c. operájának magyarországi, illetve Thomas Adés: A vihar c. operájának kelet-európai bemutatója. Ő kezdeményezte a Zenekari Akadémia alapítását pályakezdő zenészek részére, amely azóta is sikerrel működik.

2021 óta a Deutsche Oper am Rhein első karmestereként dolgozik. A 22/23-as évadban zajos közönség- és kritikai sikerrel mutatta be Düsseldorfban Csajkovszkij ritkán játszott operáját, Az orléansi szűzet, valamint Cilea: Adriana Lecouvreur c. operáját. A 23/24- es szezonban többek közt Puccini: Pillangókisasszony, Verdi: Traviata, Mozart: A varázsfuvola és Humperdinck: Jancsi és Juliska előadásait dirigálja Düsseldorfban.

A Staatsoper Hamburg visszatérő vendége, ahol Puccini: Manon Lescaut-ja mellett Mozart: Szöktetés a szerájból és Don Giovanni c. műveit vezényelte több évadon keresztül. Számos más német Operaházban is fellépett vendégkarmesterként (Baadisches Staatstheater, Saarländisches Staatstheater, Staatstheater Kassel stb.) 2020-ban a svájci Theater Bernben Puccini: Pillangókisasszonyának, 2021-ben a Lett Állami Operaházban Rossini: Hamupipőkéjének premierjeit dirigálta. Számos világhírű énekes partnere volt operagála előadásokon: többek közt Ailyn Perez, Angela Gheorghiu, Anja Kampe, Vesselina Kasarova, Plácido Domingo, Piotr Beczala, Ambrogio Maestri, Ferruccio Furlanetto.

Operai tevékenysége mellett szívesen  és rendszeresen vezényel szimfónikus koncerteket Magyarorszàgon és külföldön egyaránt (Nemzeti Filharmónikusok, Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, MÁV Zenekar, Budafoki Dohnányi Zenekar, Óbudai Danúbia Zenekar, Szegedi Szimfónikus Zenekar, Radiosinfonieorchester Wien, Staatsphilharmonie Nürnberg, Nordwestdeutsche Philharmonie stb.) Eötvös Péter meghívására az Eötvös Intézet karmester kurzusának vendégprofesszora volt. 2023-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen “Visiting Professor”- ként operavezénylés kurzust vezet.

Budapesten él, nős, két gyerek büszke édesapja.

Vezénylései a Magyar Állami Operaházban:
Premierek:
Verdi: Falstaff, R. Strauss: Az árnyék nélküli asszony, Mozart: Cosí fan tutte, Wagner: A rajna kincse, Weber: A bűvös vadász, Wagner: A Walkür, Adés: A vihar, Wagner: Siegfried, Mozart: Szöktetés a szerájból, Bach: Keresztkantáták
Repertoár előadások:
Rossini: A sevillai borbély, Puccini: Bohémélet, Mozart: Figaro házassága, Puccini: Turandot, Puccini: Pillangókisasszony, Csajkovszkij: A diótörő, Verdi: Rigoletto, Verdi: Nabucco, Verdi: Traviata, J. Strauss: A denevér, Puccini: Tosca, Mozart: Don Giovanni, R. Strauss: Ariadné Naxoszban, Verdi: Requiem.
Halász Péter