John Cranko


John Cranko
koreográfus
 
(1927-1973)
John Cranko 1927-ben Dél-Afrikában, Rustenburgban született. Táncos képzettségét a Cape Town-i Egyetemen szerezte, ahol első balett koreográfiáját is elkészített Sztravinszkij A katona történetének szvitjére. 1946-ban a londoni Sadler's Wells Schoolban folytatta tanulmányait, majd nem sokkal később a Sadler's Wells Ballet (később: The Royal Ballet) tagja lett. 1947-ben szenzációs koreográfiát készített Debussy Gyermekkuckó című művére a Sadler's Wells Ballet társulata számára, 1949-től kezdve kizárólag a koreografálásnak szentelte életét, számos kiemelkedően sikeres balettet színpadra állítva, többnyire a Sadler's Wells Ballet számára. 1955-ben a párizsi Opera balett társulatának készítette el a Szép Heléna koreográfiáját, 1957-ben pedig megszületett első egészestés balettje, A pagodák hercege a The Royal Ballet számára. 1961-ben Walter Erich Schaefer, a Württembergi Állami Színház (ma: Stuttgarti Állami Színház) igazgatója Crankót a Stuttgarti Balett élére nevezte ki. Stuttgarti évei elején Cranko rövid balettokat készített a táncosok számára, köztük Egon Madsen, Richard Cragun, Birgit Keil, és mindenekelőtt egy fiatal brazil táncosnő, Marcia Haydée számára, aki elsődleges múzsája és ihletforrása lett. A valódi áttörést 1962 decembere hozta a Rómeó és Júlia világpremierkével, melyért a kritikusok és a közönség is rajongott. Stuttgartban Cranko olyan fontos darabokat hozott létre, mint a Jeu de cartes és az Opus I, illetve szimfonikus balettjét, az Initials R.B.M.E.-t, továbbá olyan dramatikus baletteket, mint az Anyegin, A hárpia megzabolázása, a Carmen, a Poéme de l'Extase és a Traces. Cranko ezekkel a művekkel biztosította helyét a nagy koreográfusok panteonjában. Mindezek mellett bátorította és támogatta társulata ifjú táncosait - köztük Jiry Kyliánt és John Neumeiert -, hogy próbálják ki magukat koreográfusként is. 45 éves korában, váratlanul halt meg 1973-ban.