Kozma Attila


Kozma Attila
koreográfus

1962-ben született Pécsen. Tánctanulmányait 1978–1982 között folytatta a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában, ahol Uhrik Theodóra osztályába járt. Az 1982/1983-as évadban a Szegedi Nemzeti Színház tagja, 1983-tól pedig a Miskolci Nemzeti Színházban táncolt, ahol 2012-ben a tánctagozat vezetője lett.
Voltak fellépései a Rock Színházban és a Magyar Fesztivál Balettben, a 80-as évek közepén pedig az akkori NSZK-ban.
Koreográfusa a miskolci Operafesztivál „Utcatánc” projektjének, több éve társszervezője a miskolci 24 órás táncmaratonnak. A miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola színpadi tánctagozatát ő alapította.
Több mint 70 koreográfiát készített Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken, balettek (mint például Fekete zaj, Divertimento Mortále, Térszili Katica) mellett operák (például Nabucco, Turandot, Gólyakalifa, Szerelmi bájital), operettek (például Vígözvegy, Csárdáskirálynő) és musicalek (például Chicago) táncait is.

Előadásai

2017. október 19.2017-10-19
Nabucco
2017. október 20.2017-10-20
Nabucco
2017. október 21.2017-10-21
Nabucco
2017. október 22.2017-10-22
Nabucco
2017. október 27.2017-10-27
Nabucco
2019. január 4.2019-01-04
Nabucco
2019. január 6.2019-01-06
Nabucco
2019. január 11.2019-01-11
Nabucco
2019. január 13.2019-01-13
Nabucco