Kristóf Szabina


Kristóf Szabina
Fotó: Nánási Tamás
énekkari művész
Kristóf Szabina 2013 óta a Magyar Állami Operaház énekkari művésze. Már több opera kisebb szerepét énekelte (A rózsalovag, Don Pasquale), illetve Szabó Sipos Máté vezényletével Brahms-dalokat adott elő az Operaház színpadán egy kamarakoncert keretein belül a Filharmóniai Társaság Zenekarával. Komolyzenei tanulmányait 19 évesen kezdte a váci Pikéthy Tibor Konzervatóriumban. Két év múlva sikeres felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus ének alapszakra. Három évig Halmai Katalin tanítványa volt, 2015-ben sikeresen diplomázott dal-oratórium mesterszakon Kertesi Ingrid növendékeként. Tanulmányai alatt rendszeresen fejlesztette magát neves művészek kurzusain, többek között Marton Éva, Meláth Andrea, Nicholas Clapton, Nancy Argenta, Tokody Ilona, Vashegyi György és Kelemen Barnabás mesterkurzusain és magánóráin énekelt. Rendszeresen fellép a Kelemen Kvartettel, többek közt a Budapesti Aranymúzeumban, az őrségi Virágzás Napjai Fesztiválon és a 2015-ös Világkiállítás keretein belül a milánói Cusani Palota Radetzky Termében is szerepelt a vonósnégyessel. A Magyar Állami Operaház a 2014/15-ös évadban nyújtott teljesítménye alapján neki ítélte a legkiemelkedőbb fiatal énekművésznek járó Juventus-díjat.

Előadásai

2017. május 9.2017-05-09
A bűvös szekrény
2017. május 11.2017-05-11
A bűvös szekrény