Lukács Gyöngyi


Lukács Gyöngyi
magánénekesnő, örökös tag
szoprán

Zenei tanulmányait a Moszkvai Csajkovszkij Akadémia zongora, zeneszerzés és ének szakán végezte. Húsz évesen debütált a Magyar Állami Operaházban Verdi A trubadúrjának Leonórájaként. A budapesti dalszínházban elsősorban Verdi hősnőket énekelt; az Otellóban Lamberto Gardelli vezényletével aratott kiemelkedő sikert. Első külföldi fellépésén Baselben Toscaként ünnepelhette a közönség. A világ vezető operaházai közül elsőként a berlini Deutsche Oper színpadán mutatkozott be 1994-ben, ahol a kritika „a Deutsche Oper történetének legfiatalabb Toscájaként" üdvözölte. A New York-i Metropolitan színpadán szintén Tosca szerepében debütált 2002 tavaszán. A világ számos jelentős operaházának állandó vendégművésze. Karrierjének eddigi fontosabb állomásai: Bécs, Berlin, Hamburg, Köln, München, London, Milánó, valamint a Salzburgi és az Edinburghi Fesztivál. Partnerei többek között olyan világsztárok, mint Plácido Domingo, Samuel Ramey, Leo Nucci, Dolora Zajick vagy José Cura. A milánói Scalában A végzet hatalma Leonórájaként mutatkozott be átütő sikerrel, az előadást Riccardo Muti dirigálta, aki további előadásokra is meghívta. 2001 áprilisában Az álarcosbál Améliáját énekelhette az olasz opera fellegvárában. A legnagyobb kihívást jelentő Verdi-szerepet, Lady Macbethet, a londoni Covent Garden színpadán énekelhette először. Ezt követően az Edinburghi Fesztiválon, valamint Münchenben és Bécsben is fellépett a Macbethben. A bécsi Staatsoperben 2002-ben az Andrea Chénier-ben Plácido Domingo és José Cura, a Nabuccóban Juan Pons és Samuel Ramey partnereként lépett színpadra. Főbb szerepei: Norma, Tatjána (Anyegin), Maddalena (Andrea Chénier), Manon Lescaut, Tosca, Turandot, Abigél (Nabucco), Lady Macbeth, Leonora (A trubadúr, A végzet hatalma), Violetta (Traviata), Amelia (Az álarcosbál), Desdemona (Otello). 


Előadásai

2018. január 19.2018-01-19
Tosca
2018. január 21.2018-01-21
Tosca
2018. január 26.2018-01-26
Tosca
2018. február 16.2018-02-16
Tosca
2018. március 31.2018-03-31
Parasztbecsület; Bajazzók
2018. április 2.2018-04-02
Parasztbecsület; Bajazzók