Michael Boder


Michael Boder
Fotó: Alexander Vasiljev
karmester
Michael Boder a Hamburgi Konzervatóriumban és Firenzében tanult, ezt követően Michael Gielen asszisztense lett a Frankfurti Operában. 29 éves korában a Bázeli Színház zeneigazgatójává nevezték ki, ahol számos produkció vezényelt, köztük Mozart Da Ponte operáinak Herbert Wernicke rendezte előadásait. Ebben az időszakban vezényelt Hamburg, München, Berlin, Köln, Zürich és London operaházban, repertoárjának középpontjában Verd és Puccini művei álltak. 1996-ban debütált a bécsi Staatsoperben Berg Wozzeckjének új produkciójában. Ezt Bécsben Az árnyék nélküli asszony, az Elektra és A nürnbergi mesterdalnokok előadásai követték, illetve a Lulu, a Jakobsleiter és a Gianni Schicchi új előadásai, illetve Friedrich Cerha Der Riese vom Steinfeld és Aribert Reimann Medea című operáinak ősbemutatója. 2009-ben Bochumban, a Ruhrtriennalén Boder vezényelhette Willy Decker új Mózes és Áron-produkcióját. Számos ősbemutató fűződik a nevéhez, köztük Reimann A kastély (berlini Deutsche Oper) és Penderecki Übü király című operáinak első előadásai is. Pályája során betöltötte 2012-2016 között a Királyi Dán Színház és Zenekar első karmesteri és művészeti tanácsadói tisztségét, illetve 2008-2012 között a barcelonai Gran Teatro del Liceu zeneigazgatói posztját. Michael Boder tevékenységét számos díjjal ismerték el, köztük a spanyol kritikusok díjával a Le Grand Macabre-ért, továbbá Grammy-díjra jelölték a Luluért. A 2016/2017-es évadban Anno Schreier Hamletjének ősbemutatóját vezényli a Theater an der Wienben, visszatér a bécsi Staatsoperbe Reimann Medeáját, illetve az Elektrát vezényelni, Daphnét vezényel a Hamburgi Állami Operában, illetve először lép fel a Magyar Állami Operaházban az Elektrával. Jegyzett hangversenykarmester, aki rendszeresen dolgozik olyan csapatokkal, mint a Berlini Filharmonikusok, a koppenhágai Königlichen Kapelle, a Gulbenkian, az Ensemble Modern, a Bécsi Rádiószimfonikusok, a Bécsi Szimfonikus Zenekar, a Saitokinen Fesztivál, a Tokiói Filharmonikusok és a Tokiói Szimfonikus Zenekar együttese.