Tovább a tartalomhoz

Tizennégy éven keresztül hegedült a parmai Teatro Regio zenekarának koncertmestereként. Ez alatt az idő alatt olyan karmesterekkel dolgozhatott együtt, mint Riccardo Muti, Juri Temirkanov és Lorin Maazel. A zenekarral Verdi összes operáját lemezre játszotta, a színház szólistáiból alakult együttes hegedűseként és karmestereként pedig bejárta a világ számos koncerttermét: felléptek a New York-i Carnegie Hallban, a moszkvai Csajkovszkij Teremben, a tokiói Kioi Teremben és a szentpétervári filharmonikusok koncerttermében.
2014-ben Verdi Falstaffjával debütált karmesterként a Theatro Municipal de São Paulóban, ugyanebben az évben számos szimfonikus koncertet is vezényelt a Teatro Liricóban, Cagliariban, és meghívást kapott Genovába is.
2015-ben nagy sikert aratott karmesterként a Bajjazóval Tiranában és a Rigolettóval Cataniában. 2016-ban visszahívták Cagliariba egy Beethoven-koncert és a Bohémélet vezénylésére, és ismét fellépett São Paulóban, ahol a Manon Lescaut és a Così fan tutte karmestere volt. Milánóban kétszer állt a La Verdi Zenekar élén, az ősszel a parmai Verdi Fesztiválra hívták meg, majd Sosztakovics Hamletjét vezényelte a Shakespeare-maratonon.
2017-ben találkozott a világhírű operaénekes párossal, Anna Netrebkóval és Yusif Eyvazovval, akikkel a berlini Waldbühnén adott koncertet. A következő években az együttműködés számos operaelőadással és koncertturnéval folytatódik.
A 2018-as év elején Cso Szumi énekesnővel lépett színpadra a Phjongcshangi Téli Olimpiai Játékok kapcsán rendezett hangversenyen a szöuli új Lotte Koncertteremben.
A 2019-es évben debütál a berlini Deutsche Operben Netrebkóval és Eyvazovval, koncerteket vezényel Kölnben, a hamburgi Elbphilharmonie-ban és Frankfurtban, valamint operagálát ad Olga Peretyatkóval Budapesten, a Müpában.

Michelangelo Mazza