Szemere Zita


Szemere Zita
magánénekesnő
 
Szemere Zita a Bartók Béla Zeneművészeti konzervatórium elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 2014-ben szerzett diplomát. Énektanára Ks. Nádor Magda volt, akit a mai napig mesterének tekint, de részt vett többek közt Sass Sylvia, Nicolas Clapton, Marton Éva és Hamari Júlia mesterkurzusain is. Még egyetemi évei alatt nagy sikereket ért el: 2011-ben megnyerte kategóriájában a VII. Országos és II. Nemzetközi Simándy József énekversenyt, majd 2012-ben Gildaként debütált a Szegedi Nemzeti Színházban Verdi Rigolettójában, s ebben a szerepben mutatkozhatott be például 2013-ban a KlassicFestival Schloss Kirchstetten komolyzenei fesztiválon Ausztriában. Repertoárjának fontosabb darabjai Gilda szerepén túl Mozart Varázsfuvolájának Paminája, Donizetti Don Pasquale című művéből Norina szerepe vagy Offenbach Hoffmann meséiből Olympia.

Tanulmányok:
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest (2009-2014) - Ks. Nádor Magda


Versenyek:
VII. Országos és II. Nemzetközi Simándy József Énekverseny, Szeged: II. kategória - I. helyezés (2011)

Díjak:
Junior Príma Díj (2017)


Művészi pálya:

Szegedi Nemzeti Színház 2013 március –
Magyar Állami Operaház 2014 -
KlassikFestival Schloß Kirchstetten


Énektanára:
Kertesi Ingrid


Főbb szerepek:

Verdi: Rigoletto - Gilda
Mozart: Varázsfuvola - Pamina
Donizetti: Don Pasquale - Norina
Verdi: Az álarcosbál - Oscar
Offenbach: Hoffmann meséi - Olympia
Mozart: Szöktetés a szerájból - Blonde
Mozart: Don Giovanni - Zerlina
R. Strauss: Ariadné Naxos szigetén - Najád


Előadásai

2017. szeptember 9.2017-09-09
Bánk bán
2017. szeptember 13.2017-09-13
Bánk bán
2017. szeptember 15.2017-09-15
Bánk bán
2017. szeptember 29.2017-09-29
Rigoletto
2017. november 12.2017-11-12
Szerelmi bájital
2017. november 17.2017-11-17
Szerelmi bájital
2017. november 19.2017-11-19
Olasz nő Algírban
2017. november 24.2017-11-24
Olasz nő Algírban
2017. november 26.2017-11-26
Olasz nő Algírban
2018. január 4.2018-01-04
A cigánybáró
2018. január 6.2018-01-06
A cigánybáró
2018. február 17.2018-02-17
Così fan tutte
2018. február 22.2018-02-22
Così fan tutte
2018. február 25.2018-02-25
Così fan tutte
2018. április 21.2018-04-21
Az álarcosbál
2018. április 26.2018-04-26
Az álarcosbál
2018. április 28.2018-04-28
Az álarcosbál
2018. május 13.2018-05-13
Carmina Burana