Vajda Júlia


magánénekesnő szoprán

Makón született. Már iskolás korában fellépett a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok előadásain, a gyermekkar tagjaként. A szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-ének szakán tanult. 1979-től Bárdi Sándor és Gyimesi Kálmán irányításával folytatta tanulmányait, majd 1981-től 1985-ig Berdál Valéria tanítványa volt. 1979-ben került a Szegedi Nemzeti Színházba, mint énekkari szólista, még ugyanabban az évben szólistaként is debütált, beugrással énekelte Smeton szerepét Donizetti Boleyn Annájában. 1985-ben nevezték ki magánénekessé, azóta e színház szólistája. Végigénekelte a teljes lírai szoprán repertoárt, emlékezetes alakításokat nyújtott Csajkovszkij (Anyegin), Donizetti (Don Pasquale), Mozart (Figaro házassága), Puccini (Manon Lescaut, Bohémélet, Pillangókisasszony, Turandot) és Verdi (A trubadúr, Traviata, Az álarcosbál) operáiban. Az Operaházban 1994-ben debütált a Don Pasquale Norinájaként. 


Előadásai

2018. szeptember 24.2018-09-24
V4 Operaturné – Jenufa
2018. szeptember 26.2018-09-26
V4 Operaturné – Jenufa
2018. szeptember 28.2018-09-28
V4 Operaturné – Jenufa
2019. március 16.2019-03-16
Az arany meg az asszony; Tóték
2019. március 17.2019-03-17
Az arany meg az asszony; Tóték
2019. március 23.2019-03-23
Az arany meg az asszony; Tóték
2019. március 24.2019-03-24
Az arany meg az asszony; Tóték