1., Milyen okok miatt kellett a szereplők etnicitását megváltoztatni? Kulturális okai voltak talán, hogy a magyar közönség könnyebben fogyaszthassa a művet, vagy a jelen politikai hangulat, amit Orbán Viktor miniszterelnök kormánya okoz?

A Porgy és Bess egy opera, és ez az alapvetően zenei műfaj a hangok, sok ezer hangjegy összességét jelenti, nem valamiféle tanulmánykötetet vagy skanzen. A magyar közönség 1983, a tiltás bevezetése előtt black face-megoldással (feketére maszkírozva) is értette és szerette a művet, 144 előadást ért meg, és a mai produkciót is ovációval fogadta. A kétmilliós Budapesten több mint 100 színház, táncegyüttes, zenekar és kulturális intézmény működik, ennek elenyésző része állami irányítású. Lehet, hogy máshol politikai kérdés, ám a művészet nálunk szabad – a miniszterelnök szokott operába járni, tavaly bérlete is volt hozzánk, de ezt az előadást speciel nem látta. Ha valakinek mindenről ugyanaz jut az eszébe, az egy betegség.

2., Miért változtatták meg a történet helyét és idejét az 1930-as évek Dél-Karolinájából a mai Magyarországra/Európára?

Egy remekmű szereplőinek nincs valódi etnikuma, típusok és jellemek viszont vannak, és minden nagy alkotás valahol szimbolikus is, hisz jóval több van mögötte, mint a felszíni külsőségei. Walter Scott történetének főszereplője ugyanazt érezte, mint érzi ma egy lány, ha a családi cég csődje miatt hozzákényszerítik egy milliárdoshoz, akit nem szeret: például a Lammermoori Luciának egyáltalán nem árt az a friss szemlélet, amely a ma embere számára sokkal átélhetőbbé teszi régi korok történeteit. Ugyanakkor Carmen nem lőhetné le Don Josét, mint most Firenzében: a mű lényegéhez maga a partitúra tartozik, és ott a nő hal meg, nem a férfi. A Porgy színhelye pedig nem Magyarországra került át: aki hasonlóságról írt a pesti Keleti Pályaudvarral, az még arra sem vette a fáradtságot, hogy a neten rákeressen. Hangsúlyosan semleges környezetet teremtettünk, mert az volt a rendezői koncepció, hogy egy összetartó közösség ideiglenes helyre kerül, ott kénytelen élni, de végig elvágyódik az ígéret földjére, ahol minden másképp lesz és megszűnnek a gondok. Ez a mű lényege, és egy operaprodukciónak erről kell szólnia, az egyetemes üzenetről, nem a folklórról, pláne nem húszezer kilométerrel arrébb.

3., Tisztában volt a MÁO a Gershwinék által meghatározott casting feltételeknek, mielőtt a jelen produkciót elkezdték előkészíteni?

Úgy mentünk neki, hogy rábírjuk őket a változtatásra. Ezek szerint Amerikában nem értenék, hogy faji alapon nem lehet különbséget tenni ember és ember között? Nálunk erre egyszer volt csak példa, az Opera művészeit is letiltották a színpadról, és mindez a holocaustba torkollott. Magyarországon a rasszizmussal szemben nulltolerancia érvényes, mi emberek bőrszínét sem tarthatjuk nyilván, így az all-black-casttal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Amikor pedig a szerződési példányból hiányzott ez a kitétel, a legnagyobb nyugalommal írtam alá, és csalódott vagyok, hogy nem a józan ész, hanem figyelmetlenség juttatott minket engedélyhez.

4., Néhány magyar orgánum üdvözölte a változásokat, mert szerintük a fent említett feltétel rasszista és politikailag (in)korrekt. Egyetért a MÁO ezekkel a kijelentésekkel?

Ez a feltétel rasszista és politikailag inkorrekt, ahogy mondja. És nemcsak szerintünk: a New York Times már 2002-ben megírta ezt, és számos olyan megszólalónk, idézetünk van, amely szerint őrület, hogy az opera világában, ahol az absztrakció alapfeltétel, létezik egyetlen ilyesféle tiltás, miközben soha semmilyen szerző nem kötött ki effélét – és persze, a Gershwinek sem, csak a mű születése után 48 évvel. A végrendeleti tiltáshoz egyébként is szkepszissel állok, mert ha valaki életében nem hozta meg a döntést, miért tenné a halála után?

5., Tervez az Opera további előadásokat a február 8-i után?

Ma játsszuk a művet utoljára az idei műsorterv szerint. Minden jegy elkelt a sorozatra, 7.200-an látták, elképesztő sikere volt. És nem adjuk fel, ha kell, perre megyünk azért, hogy ne tagadhassák meg tőlünk annak a műnek eljátszását, amely az emberiség egyik nagy közös kincse – és mi rendben fizetünk is érte. Ha a végén Porgy szippantana egy nagyot Sportin’ Life csodaporából, s így fogna bele az „Oh Lawd, I’m on my way”, a megrendítő fináléba, akkor nem lennénk méltók a műhöz, de olyan országban, ahol egyszerűen nincsenek feketék, mert gyarmatok sem voltak, ez a tiltás egyetlen percig sem volt indokolható. Sőt, azt sem tervezzük, hogy Liszt, Bartók vagy Kodály műveinek előadását magyar származáshoz kössük. Csodálom, hogy odaát nem értik: attól, ha más is megszeretheti a kultúrád kincseit, nem kevesebb leszel, hanem több. Meg, hogy az emberek egyenlőnek születnek.

A The New York Times cikke és Nicholas Payne, az Opera Europa igazgatójának levele a mellékelt dokumentumban olvasható.

A Porgy és Bess bemutatója kapcsán készült videók elérhetők a címekre kattintva:

Előadástrailer
A Porgy és Bess díszletéről – interjú a díszlettervezővel
A Porgy és Bess sajtótájékoztatója
Interjú a Porgy és Bess rendezőjével és szereplőivel
Interjú a Porgy és Bess koreográfusával és balettművészeivel

A Magyar Állami Operaház kimerítő tájékoztatása dacára az alábbi látott napvilágot.

A magyar operafőnök megvédi döntését, hogy fehér szereposztásban mutatta be a Porgy és Besst (Robert Tait, The Guardian, 2018, február 10.)

Magyarország operatársulata védekezik minden rasszista váddal szemben, miután főként fehérekből álló szereposztással mutatta be a Porgy és Besst, nyíltan szembeszegülve a szerzők, a Gershwin-testvérek kívánságával.

George és Ira Gerwshiwn 1935-ös, emblematikus műve az akkori időszak az USA déli részén élő afroamerikaiak szörnyű szegénységének és faji szegregációjának drámai megjelenítése volt. Olyan dalok tették híressé, mint a Summertime vagy az It Ain’t Necessarily So, és az alkotók kifejezett szándéka volt, hogy fekete előadóknak tartsák fenn a darabot.

Ez a kívánság később bekerült a testvérek jogait képviselő New York-i Tams-Witmark copyrightra vonatkozó előírásaiba is.

Mégis, a Magyar Állami Operaház vezetői ezt a szabályt azzal támadták, hogy „rasszista” és „politikailag inkorrekt”, miután négy teltházas előadást tartottak Budapesten főként fehér előadókkal, és az 1920-as évek dél-karolinai szegény fekete közösségből áthelyezték egy jelenkori európai menekültközpontba.

Az Opera társulatát kényszerítették, hogy nyíltan feltüntessék minden anyagon, hogy „nem engedélyezett és ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel.”

A perpatvart az is bonyolította, hogy egyes kritikusok politikai szándékokat láttak a mű színrevitelében, hogy megpróbáljanak viszályt kelteni, ezzel is kedvezve Orbán Viktor jobboldali Fidesz-kormányának közvetlenül az áprilisi általános választások előtt. 

Orbán, aki nyílt vitában áll az Eu-val a migránskvóta-kérdésben, s aki rendszeresen az európai keresztény értékek védelmezőjeként tünteti fel magát, nem először áll rasszista vitában. Tavaly azért bírálták, mert szerinte az „etnikai homogenitás” elengedhetetlen a gazdasági sikerhez, és „túl nagy keveredés bajokat eredményez.”

Az opera migránsközpontba való áthelyezése azonnal arra ösztönzött egyeseket, hogy a 2015-ös budapesti Keleti Pályaudvaron lezajlott eseményekhez hasonlítsa, amikor is szíriai és máshonnan érkező menekültek érkeztek Magyarországra, és összegyűltek, hogy Németországba és más országokba induló vonatkora szálljanak.

Az Observer részére küldött e-mailben Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója tagadta, hogy a produkciót a pályaudvari jelenetek inspirálták volna, a pro-Orbán feltételezéseket pedig „betegségnek” minősítette, mondván, hogy a miniszterelnök nem is látta az előadást.

Megvédte a társulat azon jogát, hogy fehérekkel mutassa be a művet, és megkérdőjelezte a gershwini szabály valódiságát. „Olyan országban, ahol egyszerűen nincsenek feketék, mert gyarmatok sem voltak, ez a tiltás egyetlen percig sem volt indokolható. A végrendeleti

tiltáshoz egyébként is szkepszissel állok, mert ha valaki életében nem hozta meg a döntést, miért tenné a halála után?”

George Gershwin valójában visszautasította a New York-i Metropolitan Opera kecsegtető ajánlatát, hogy előadják a művet, mert feketére festett fehér színészek adták volna elő. Hasonló okból utasította el Al Jonson ajánlatát is, hogy együtt dolgozzanak. Bár sok olyan európai produkció volt, ahol feketére festett művészek adták elő a művet, mind hűséges volt az eredeti faji kontextushoz. Ókovács elmondása szerint az Opera megpróbálta jobb belátásra bírni a Tams-Witmark képviselőit, mikor elkezdték a tárgyalásokat. Állítása szerint a végső szerződésben nem volt említés a fekete szereposztásról, így azt hihette, szabadon alkalmazhat fehér szereplőket. Később a Tams-Witmark kifejezte tiltakozását.

„Csodálom, hogy odaát nem értik” – mondta Ókovács. Ezek szerint Amerikában nem értenék, hogy faji alapon nem lehet különbséget tenni ember és ember között? Nálunk erre egyszer volt csak példa, az Opera művészeit is letiltották a színpadról, és mindez a holocaustba torkollott.”

A Tams-Witmark nem válaszolt megkeresésünkre.

Fischer Ádám, egy jelentős magyar karmester, aki 2010-ben lemondott az Opera zeneigazgatói posztjáról, hogy tiltakozzon az Orbán-kormány politikája ellen, „politikai produkciónak” minősítette az adaptációt, amelyet nem a jó szándék vezérelt.

„Ki akarták provokálni ezt a vitát” – állította. „Ez is része az egész választási kampánynak az ellen, amiről azt állítják, hogy a nyugat kettős mércéje, s így mondhatják, hogy a nyugat rasszista, és mi jobbak vagyunk náluk. Mi másért akarná a Magyar Állami Operaház bemutatni a Porgy és Besst két hónappal a választás előtt?”

Ókovács Szilveszter levéláriája a The Guardian cikke kapcsán ITT olvasható.