Gaetano Donizetti

A CSENGŐ – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

mix opera 10 premier

Kódfejtő

A podcast-sorozat alábbi adásában Donizetti A csengő című művének keletkezéstörténetét, valamint az opera produkciójának rendezői koncepcióját ismerhetik meg.

Vígopera egy felvonásban, magyar nyelven, magyar felirattal

Mit tegyünk, ha épp egy szerelmes éjszakai órán megszólal a csengő? Aztán még egyszer megszólal, és még egyszer, és még egyszer? Gaetano Donizetti a rá jellemző bravúros humorral tárja elénk ezt a kínos helyzetet, és megmutatja, hogyan lehet némi furfang és álruha segítségével a nemkívánatos férjet távoltartani hitvesi ágyától. A csengő című Donizetti-vígopera a nápolyi Teatro Nuovo színház egy különösen nehéz időszakában született. 1836-ban mutatták be, amikor is a zeneszerző – és ezesetben egyben szövegíró – a színház igazgatójának és művészeinek szeretett volna segíteni a kolerajárvány és az anyagi gondok okozta nehézségekben. Ez sikerült is, ráadásul új műve pillanatokon belül hihetetlen népszerűségnek örvendett szerte Európában. Az évek során történtek változások a darabban, például az eredetileg prózai dialógusokból recitativók lettek, és a rendkívül komikusnak ható, ám kevéssé érthető nápolyi dialektust, melyet a buffó szereplő beszélt, a komponista engedélyével „lefordították” olaszra. A most az Eiffel Műhelyházban látható produkció Toronykőy Attila, az OPERA rendezőjének elgondolása szerint készült.

Karmester
Tóth Sámuel Csaba Farkasházi Dávid Zsíros Levente
Serafina
Megyimórecz Ildikó Kapi Zsuzsanna Rácz Rita
Don Annibale Pistacchio
Szvétek László Kiss András
Spiridione
Ninh Duc Hoang Long Kiss Tivadar
Madama Rosa
Megyesi Schwartz Lúcia Farkasréti Mária
Enrico
Fülep Máté Geiger Lajos
Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, valamint felvételről a Magyar Állami Operaház Énekkara

Előadások

Bemutató: 2023. szeptember 30.

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Diákelőadás
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
34. Pászthy Júlia bérlet

Cselekmény

Don Annibale, a nápolyi patikus lakodalmát üli a szép Serafinával, ám igyekeznie kell a násszal, mivel hajnalban fontos ügyben már útra is kell kelnie Rómába. Enrico, Serafina korábbi szeretője megfogadja, hogy visszaszerzi a nőt. Tósztot mond az ifjú párra, majd távozik a násznéppel. Annibale hálóruhába, hálósipkába öltözve épp nekilátna házastársi kötelessége teljesítésének, amikor csengetnek a patikában. Az álruhás Enrico az: francia dandy-nek tetteti magát, aki a bálban elcsapta a gyomrát, és orvosságnak bort kér. Míg Annibale a bort hozza, Enrico széttologat minden bútort és lekapcsolja a villanyt. Mire a patikus nagy nehezen visszatalálna az ágyba, újból csöngetnek. Ismét Enrico az, ezúttal énekesnek álcázva magát, akinek elment a hangja, pedig másnap fel kell lépnie; a gyógyszertől azonban visszajön a hangja, s neki is áll a gyógyszertárban gyakorolni a szerepét. Mikor végre távozik az „énekes”, Annibale talál egy üzenetet, mely figyelmezteti őt valamely szörnyű bosszú bekövetkeztére. A patikus komolyan veszi a figyelmeztetést, és utasítja szolgáját, Spiridionét, hogy rögtönzött csapdát állítson fel. Újra csöngetnek – Enrico ezúttal öregembernek öltözve, hosszú listával állít be: „felesége” nyavalyáira kér orvosságokat. Annibale végre elbocsátja az alkalmatlankodót, és rohanna feleségéhez, amikor is beleszalad a felállított csapdába. Újra csöngetnek, újra Enrico az – ezúttal álruha nélkül, és elégedetten emlékezteti a patikust, hogy ideje indulnia Rómába. Annibale kénytelen elhalasztani a nászéjszakát és elindulni a fővárosba. Enrico megígéri neki, hogy helyettesíti őt távollétében...