Az úrhatnám polgár
kortárs
színházi előadás
14
premier
Molière és Lully műve alapján az előadás szövegváltozatát készítette: Varga Zsófia és Tarnóczi Jakab
Vígjáték kísérőzenével egy részben, magyar és francia nyelven, magyar és angol felirattal
Lully és Molière öt felvonásos balettkomédiáját 1670-ben mutatták be a chambord-i kastélyban. Nagyszabású, hosszú órákon át tartó összművészeti esemény volt ez, ahol találkozhatott a próza és a zene, megfért egymás mellett a történetmesélés és az időtlen, közegtelen muzikális öröm. Mindeközben a nézők kedvük szerint ettek, ittak, és élvezték az estét egy elképesztő helyszínen: az óriási vadászbirtokot övező erdő közepén. Ennek a miliőnek a megidézésére tesz kísérletet az előadás, amely a Molière-darabot kiindulópontként használja, a történet mellett az énekesek, zenészek, táncosok, prózai színészek együttlétének esemény-jellegére fókuszál. Történetünkben a Molière-darab után magát “Jourdain”-re keresztelő főszereplő és családja beköltözik az Eiffel Műhelyház épületébe. Jourdain fellendülő élelmiszeripari vállalkozásából futotta a frissen nyíló művészeti központ megvásárlására, annak minden dolgozójával együtt. Az együttélés nem zökkenőmentes: nincsenek premierek, így a zenekar csak neki játszhat, az énekeseket lakájként ugráltathatja. A nagyvonalú mecénásnak már csak azt kell kitalálnia, miként tegyen úgy, mintha a komolyzene leghívebb ismerője és rajongója lenne, mintha otthonosan mozogna a nagybetűs művészek között, mintha nem az ásítását kellene elnyomnia minden hosszabb ária alatt. Családja, ahelyett, hogy támogatná, inkább az útjában áll: feleségét bosszantja a környezetváltozás, és minden alkalmat megragad, hogy kinevesse Jourdain esetlen próbálkozásait, lánya pedig egyszerűen kerüli. Jourdain erőfeszítéseinek legfőbb célja, hogy belopja magát a csodált, titokzatos Péterfy grófnő szívébe. Újdonsült barátját, Friedenthal grófot kéri fel szárnysegédnek, aki házikoncert formájában találkát szervez számukra Jourdain otthonában. Jourdain nem is sejti, hogy a nagylelkű segítségnyújtás mögött aljas célok állnak. Miközben próbál a magánéleti és a társasági elvárásoknak is megfelelni, Jourdain észre sem veszi, hogy szép lassan beleroppan a lázas igyekezetbe.
Jegyvásárlás az ÉLŐ KÖZVETÍTÉSRE
Jegyvásárlás az ÉLŐ KÖZVETÍTÉSRE
Karmester
Mezzoszoprán
Első tenor
Második tenor
Kontratenor
Bariton
Közreműködő táncművészek