Bartók TáncTriptichon

Három egyfelvonásos táncmű

Az opera Magyar Évadának keretében, Bartók Béla A fából faragott királyfi című művének 100. évfordulója alkalmából Frenák Pál, a kortárs tánc világhírű koreográfusa, teljesen új alkotásban állítja színpadra a művet, melyben a Compagnie Pal Frenak kortárs táncosai és a Magyar Nemzeti Balett együttese együtt dolgoznak. Az évfordulót követően a koreográfiát Bartók TáncTriptichon című estünk keretében láthatják, melyben az új Fából faragott… mellett Seregi László A csodálatos mandarinra készített koreográfiájának felújítását, valamint egy szintén a Magyar Évad inspirációjára készülő, a néptánc és a balett technikáit ötvöző Táncszvit-koreográfiát tekinthetnek meg Juhász Zsolttól. Bartók népzenei ihletettségű művét a Duna Művészegyüttes és a Magyar Nemzeti Balett művészei közösen keltik életre.
A Bartók TáncTriptichon tehát nem csupán az előadott művek, hanem a felvonultatott tánctechnikák tekintetében is hordozza a hármas számot. Az est különleges élményt ígér minden táncművészet iránt érdeklődő nézőinknek.

Bartók első színpadi műve, a Balázs Béla szövegkönyvére komponált balett Zöbisch Ottó 1917-es, Cieplinsky János 1935-ös és Harangozó Gyula 1939-es, majd 1958-as már modernebb elemeket felvonultató koreográfiája, és Seregi László 1970-es verziója után 2017. május 12-én, A fából faragott… bemutatójának 100. évfordulóján vadonatúj koreográfiával tér vissza az Operaház színpadára. A mű minden új értelmezésének célkitűzése egy lépést tenni a korszerűség irányába, feloldani vagy épp aláhúzni a naiv mese és a bonyolult zene közt feszülő ellentétet. Ezt a feladatot vállalja Frenák Pál, nemzetközileg elismert táncművész és koreográfus, aki saját együttese élén már a világ élvonalába került. A fából faragott királyfi a koreográfus első munkája lesz a Magyar Nemzeti Balett számára.

Közreműködik a Magyar Nemzeti Balett és a Compagnie Pál Frenák

„Bartók az ősi primitív szenvedélyek forradalmi felfedezője, az élet legmélyebb dinamikáját feltáró géniusz, itt csillogó játékkedvvel szövi népies (de saját és nem népdal-) témáit öt táncba. Ez a harmonikus 'játéköröm' ilyen letisztult formájában új hang Bartók költészetében” –írja Tóth Aladár a zenekari mű bemutatója másnapján, 1923. november 20-án a Pesti Naplóban.
A Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára készült műre a zene sajátosságait követve, a balett és a néptánc erejének ötvözésével készül új koreográfia a Magyar Nemzeti Balett és a Duna Művészegyüttes koprodukciójához, amit A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin mellett a Bartók TáncTriptichon előadás részeként láthatnak.

Partner: Duna Művészegyüttes

Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett és a Duna Művészegyüttes táncművészei

A fából faragott királyfi

Két, szomszédos dombocskán áll a királyfi és a királykisasszony csinos vára: ezeket dús, természeti környezet veszi körül, amelyben a tündér uralkodik. A királyfi vándorútra indul, s eközben felfigyel szépséges szomszédjára. Első pillantásra beleszeret, s igyekszik magát észrevétetni, de hiába. Megpróbál közelebb jutni kiszemeltjéhez, de ahogy a szomszéd vár felé indul, a tündér parancsára megindul az erdő, és fák állják az útját. A királyfi átverekszi magát a sűrűn, ekkor a tündér megárasztja a vizeket, hogy a habok tartóztassák fel. Míg a királyfi az elemekkel küzd, szíve választottja közönyös marad, tükrében bámulja csak magát.
A királyfi, hogy felkeltse választottja figyelmét és megleckéztesse őt, nekilát fából kifaragni saját mását: a durva hasábból emberalakot formáz, fejére tűzi a saját koronáját, vállára kanyarítja köpenyét. A tündér varázserejével életre kelti a bábot, mely egyszerre groteszk táncba kezd. A királykisasszonyt sikerül kicsalogatni: elragadtatottan csatlakozik a különös alakhoz, pompás kettőst lejt vele, majd magával viszi a várába. A királyfi szomorúan figyeli teremtménye diadalát: a tündér most már vigasztalja, és támogatásul mellé rendeli a természet erőit, melyek behódolnak a királyfi előtt. A fabáb ereje közben illanóban: a királykisasszony a groteszk mozdulatokkal összecsukló alakot szemlélve rádöbben, mekkorát hibázott, amikor helyette nem annak teremtőjét, saját hús-vér hódolóját választotta. Elindul a királyfit keresve, s elé a tündér ugyanúgy akadályokat állít. A szerelmes királykisasszony kiállja a próbatételeket: a két, egymásért bátran megharcoló szerelmes végül egymásra talál. Boldog kettősüket a beteljesülés záróképében az immár elcsendesült, védelmező természet veszi körül.

A csodálatos mandarin

Nagyvárosi dzsungel egy félreeső szegletében, kopár gengsztertanyán három csavargó múlatja idejét. Mozdulataikban egyszerre tapintható az unalom, de az ideges várakozás is, amit a metropolisz nyugtalanító zajai, fényei csak fokoznak. Felbukkan a lány, akit közösen tartanak fogva és futtatnak: a lepusztult búvóhely ablakából igyekszik becsalogatni ügyfeleit, a banda későbbi áldozatait. Először piperkőc, jó karban lévő úr érkezik: az öreg gavallér. Miközben hevesen teszi a szépet a lánynak, a három csavargó előront, kifosztja, és az utcára penderíti. A következő kuncsaft a diák: félénk, izgatott fiatalember, akit megbabonáz a testéből élő lány szépsége. A csavargók rátámadnak a fiúra is, de tőle nincs mit elvenni: megverik és kidobják, majd leteremtik a lányt, amiért nem sikerült pénzesebb palimadarakat becsalogatni, és újból kilökik az erkélyre. Egyszerre sejtelmes, misztikus muzsika csendül fel, amely valami emberen túli erő közeledtére enged következtetni – a lány rémülten fut a szobába, s feltűnik, nem evilági jelenésként a mandarin.
A misztikus idegen, a bábszerűen mozdulatlan alak közelsége szinte megbénítja a lányt, akinek eleinte minden praktikája hatástalan marad vele szemben. Egyre kihívóbb és tolakodóbb tánca aztán egyszerre eléri a hatást: a mandarin kitör mozdulatlanságából, s roppant szenvedéllyel veti rá magát a menekülő lányra. A csavargók már az életét akarják elsősorban menteni, erejük alig fog a szinte sebezhetetlen, felajzott idegenen. A vad, kavargó küzdelemben a három bandita felülkerekedik a mandarinon, akit először leszúrnak, majd fojtogatni kezdenek, végül hurkot dobnak a nyakára. A lányban szánalom ébred és karjába veszi a haldokló idegent. Gyengéd mozdulataival váltja meg halálában, válik egyszerre eggyé vele, érti és találja meg az ismerőst az idegenben.

(Halász Tamás)