Fantasio / Fortunio

Az olasz Giampaolo Testoni olasz zeneszerző a francia romantikus Alfred de Musset darabjai alapján írta a szövegkönyvet saját egyfelvonásos operáihoz, a Fantasióhoz és a vele párban látható Fortunióhoz.

A fiatal és tétlen Fantasio a királyi udvarban annak a megboldogult udvari bolondnak a ruháját veszi fel, akit a Királylány nagyon szeretett; mindezt azért, hogy elérje egyetlen célját az életben: valaki őt is szeresse. A mű a képzelet és a valóság határmezsgyéjén játszódik – olykor szinte eldönthetetlen, mi tartozik a fantázia és mi a realitás. Maga a címszereplő is más próbál lenni az általa elképzelt világ színpadán, mint a valóságban, amit nemcsak álruhája jelez, hanem az is, hogy a zeneszerző a szerepét női hangra írta.

Fortunio, az ifjú diák álruhában lesz gazdája feleségének segítségére: miközben palástolja, hogy a nő egy másik férfival találkozik, az addig fásult életet élő, unatkozó címszereplő maga is rátalál a szerelem szépségére. A Fortunio álomvilág és valóság között izgalmasan ingadozó eseménysorát, a vele egy estén látható Fantasióhoz hasonlóan, csupán néhány énekes és egy kis kamarazenekar adja elő. A zenés komédia a szerelem és az illúziók világát rajzolja meg, melyben a főszereplők álruhát öltenek, s így a látszatból és a megtévesztésből humoros és keserű játékok, félreértések sora jön létre.

Fantasio
A Király bejelenti Ruttennek, a titkárának, hogy lányát, Elisabettát hozzá adja egy idegen Herceghez, aki hamarosan megérkezik. 

Egy kocsma előtt két fiatalember, Hartman és Spark jókedvű beszélgetésébe csatlakozik barátjuk, a búskomor Fantasio, aki unalmában valamiféle álomvilágba vágyik. Kapóra jön számára, hogy elhalad mellettük a nemrég elhunyt udvari bolondot, Saint Jeant gyászoló menet. Ugyanis ekkor elegyedik szóba egy sírásóval, aki arra buzdítja Fantasiót, hogy jelentkezzen a Király új udvari bolondjának. Fantasio megfogadja a tanácsot. 

Egy fogadóban Marinoni, a Herceg szárnysegédje, megosztja a Herceggel, milyen információkat gyűjtött az ismeretlen Elisabettáról. A Herceg ruhát és szerepet cserél Marinonival, hogy közelebbről megfigyelhesse Elisabettát anélkül, hogy az megsejthetné valós kilétét, s abban bízik, hogy így magába is bolondíthatja a lányt. 

A Király kertjében, a bolondnak öltözött Fantasio egy bokor mögül meglesi Elisabettát, aki elmondja Nevelőnőjének, mennyire szomorú a politikai okokból rákényszerített házasságkötés miatt. A Nevelőnő távozik, Elisabetta pedig rátalál Fantasióra, és beszélgetni kezdenek. Beszélgetésüket a Király, az ezredesnek öltözött Herceg és a Hercegnek öltözött Marinoni érkezése szakítja félbe. A lány ellenszenvet érez az „ál”-Herceg iránt, így távozik, ám a (valódi) Herceg utánamegy, de ő sem nyeri meg a lány tetszését. 

A palotában a Király megkérdezi esküvőjére készülő lányától, hogy valóban férjhez akar-e menni, és megvallja neki, hogy ő maga sincs lenyűgözve a(z álruhás) Hercegtől, még kevésbé a(z álruhás) szárnysegédtől. A függöny mögött bujkáló Fantasio a Király távozása után előlép, és elárulja a lánynak, hogy tudja, miért szomorú, de ismét eltűnik, mikor belép a feldúlt Nevelőnő, aki feltárja Elisebettának az igazságot a ruhát cserélt jegyeséről és annak segédjéről. Rutten hirtelen érkezése szakítja őket félbe, aki elmeséli az iménti incidenst: miközben a Herceg lóháton tartott a palotába, valaki a magasból lerántotta a parókáját. Kiderült, hogy Fantasio volt a tettes, akit a Király rögtön börtönbe is vetett. 

Elisabetta és Nevelőnője meglátogatják Fantasiót a börtönben, a fiú felfedi nekik kilétét: ő csupán egy egyszerű, nincstelen polgár, aki a bolondálarc mögött próbált menedéket találni a gondok elől. Behallatszik Flamel, a Király apródjának híradása: a Herceg esküvő nélkül távozik, és hadat üzen a Királynak. Elisabetta és Fantasio kettesben maradnak. A Hercegnő megkönnyebbül a hírek hallatán, és gyengédséget érez Fantasio iránt, aki úgy dönt, elhagyja a bolond szerepet. Ám a lány visszaadja neki szabadságát, és arra kéri őt, térjen vissza a palotához, és öltse fel ismét a bolondruhát: úgy szeretné újra látni, ahogy megismerte őt, hogy ismét hallgathassa fantáziával és álmokkal teli szavait. 

Fortunio
Andrea, a féltékeny jegyző kérdéseivel ostromolja a feleségét, Giacomettát, mert megtudta, hogy egy idegen férfi járt nála. A nő ezt tagadja, ám amikor férje távozik, előhívja a szekrényben rejtőző szeretőjét, Clavaroche-t. A férfi szerint e kínos helyzetre az a megoldás, ha kerítenek egy „gyertyatartó embert”, aki majd palástolja további szerelmi légyottjaikat.

A jegyző irodájában dolgozó diák, Landry, beszámol diáktársainak, Guglielmónak és Fortuniónak a Giacomettához beosonó titokzatos férfiról. Kiderül, hogy Fortunio szerelmes Giacomettába. 

Giacometta a kertjükben Pietróval, a kertésszel beszélget, várva, hogy az végre távozzon, és Maddalenától, a szobalánytól megtudhassa, ki az a három ifjú a jegyző irodájában. Fel akarja deríteni, van-e köztük olyan, aki alkalmas lenne a gyertyatartó szerepére. Maddalena elmondja neki, hogy közülük a gyengéd Fortunio feltehetően titokban szerelmes Giacomettába. A szobalány elénekli a nőnek azt a szerelmes dalt, amit magától a fiútól hallott: ez nyilvánvaló bizonyítéka a ház asszonya iránt érzett szerelmének. Giacometta megbizonyosodik arról, hogy ő a megfelelő fiatalember. 

A jegyző lakása ebédlőjében vagyunk, az asztal vacsorára van terítve. Landry és Guglielmo tudják, hogy Fortunio meghívást kapott, és felhánytorgatják neki, hogy állandóan a jegyző házában sürög-forog, a jegyzőné nyomában jár. 

Clavaroche és Giacometta bejönnek az ebédlőbe. A férfi, aki elnyerte a jegyző kegyeit, nevetve kérdezi Giacomettától, miként sikerült Fortuniót meggyőzni, hogy vállalja a gyertyatartó szerepét. Ekkor lép be Andrea és Fortunio. Clavaroche, aki még nem ismeri a fiút, bemutatkozik neki, majd a jegyző elénekel egy otromba dalocskát, amit még az esküvőre komponált, és felkéri Giacomettával együtt Fortuniót, hogy ő is énekeljen egy szép dalt. Giacomettát elbűvöli Fortunio dalának a szövege, és alig tudja palástolni, kezdődő vonzalmát a fiú iránt. Clavaroche-t felháborítja Giacometta érdeklődése Fortunio iránt. Felszólítja a nőt, hogy kergesse el Fortuniót: szabaduljon meg a gyertyatartótól, aki immár, tekintettel a jegyzővel kialakult barátságára, feleslegessé vált. Fortunio egy függöny mögé bújva végighallgatta az egész beszélgetést. Amikor Giacometta egyedül marad, Fortunio kijön a függöny mögül, megvallja szerelmét és afölötti kétségbeesését, hogy az asszony csupán eszközként használta. Giacomettát felkavarják Fortunio szavai, és elmondja a fiatalembernek, hogy sohasem akart neki ártani. A kettejük között felszikrázó szerelem egy gyengéd csókban ölt testet. Fortunio búcsút vesz Giacomettától, aki ott marad keblére szorítva a Fortunio által írt szerelmes dal szövegét. Kintről a kissé kapatos jegyző hangját halljuk, amint újra elénekli az esküvőjére írt otromba dalocskát.