GISELLE
klasszikus
balett
8
Romantikus balett két felvonásban
Az 1841-ben bemutatott Giselle talán az egyetlen romantikus balett, amelyet a világ minden jelentős balettszínpadán még ma is játszanak. Témája egy német mondából származik: a villik esküvőjük előtt meghalt menyasszonyok, akik éjfélkor kikelnek sírjukból, és kísértetként lebegnek a holdsütötte völgyekben, és jaj annak, akit sikerül táncba csalniuk! Irgalmatlanul halálra táncoltatják! „Ami titokzatos és távoli, földöntúli, mindaz intim és termékeny viszonyba került a balettel" – mondta Théophile Gautier. A meseszerű történet a szerelmi csalódásába belehalt Giselle földöntúli létezésén át jeleníti meg a férfi és a nő között feszülő érzelmeket: a balettirodalom egyik legösszetettebb és legnehezebb főszerepe ez. Minden táncossal szemben komoly technikai követelményeket támaszt a mű: Giselle légiességét, a férfi szereplők szenvedélyességét, a villik pihekönnyű mozdulatait csak a klasszikus balett legjobbjai képesek hitelesen visszaadni.
A mű az orosz koreográfus-legenda, Leonyid Lavrovszkij híres átdolgozásában, az ún. moszkvai változatban látható a Magyar Nemzeti Balett művészeinek tolmácsolásában.
„A társulat kiválóan adja elő a klasszikus darabokat, a Giselle pedig kiemeli az előadók legjobb tulajdonságait. A táncosok biztos, kifinomult technikával formálják meg a színpadi karakterek változatos sorát.” (Lucy Van Cleef, Dance Europe)
Karmester
Albert gróf, Bathilde vőlegénye
Hilarion, erdész
Paraszt pas de deux lány
Paraszt pas de deux fiú
Bertha, Giselle anyja
Wilfrid, Albert barátja
Bathilde, a herceg leánya
A herceg
Myrtha, a villik királynője
Cselekmény
I. felvonás
A színtér egy Rajna menti falu erdővel szegélyezett tere, melynek bal oldalán szegényes ház áll: a szép és fiatal Giselle lakik benne özvegy édesanyjával. Vele szemben a grófék lezárt vadászkunyhója.
Hilarion, az erdész bukkan fel vadászútjáról visszatérve, hogy menyasszonyjelöltjét, Giselle-t üdvözölje. De mivel a zsaluk még csukva vannak, csak jelet hagy, hogy itt járt: két frissen ejtett fácánt akaszt az ajtóra.
Alig távozik Hilarion, mikor Albert gróf érkezik díszes öltözékben. Körülnéz, majd remélve, hogy nem látja senki, a vadászkunyhóban parasztruhát ölt. Kopog Giselle ajtaján, és amint a lány kinéz, elbújik.
A lány meglát egy margarétát, és – bár vakon hisz élete első szerelmének – a virág szirmait tépkedve kérdi: szeret, nem szeret? A margaréta mintha nemet mondana. Albert azonban egy kis csalással folytatja a tépkedést, s most már a „szeret” jön ki. Ez felvidítja őket. Éppen belefeledkeznének boldogságukba, mikor eléjük toppan Hilarion, és féltékenyen szerelmének viszonzását kéri a lánytól. Giselle visszautasítja. Az erdész ostromának Albert fölényesen parancsoló beavatkozása vet véget.
Egyszerre megtelik a térség szüretre induló fiatal lányokkal, akik vidám táncba kezdenek. Giselle-t és Albertet is bevonják a mulatságba, de a gyenge szívű Giselle kimerül, megtántorodik. Jön az édesanyja, és mindenkit megnyugtat: nem komoly a baj. De azért bekíséri lányát a házba.
Vadászkürtök hangjára riad fel álmodozásából Albert, és ijedten az erdőbe szalad. Hilarion visszalopakodik, betaszítja a vadászlak ablakát, s Albert díszes kardját gyors mozdulattal kirántja, elrejti, majd ő maga is sietve elbújik.
A kurlandi herceg és lánya, Bathilde – Albert menyasszonya – érkezik vadászkíséretével egy kis pihenőre. Giselle anyja szívesen látja őket, már teríti is az asztalt, és bemutatja nekik tüsténkedő lányát. A bájos kis Giselle azonnal megnyeri Bathilde rokonszenvét, aki bizalmasan érdeklődik: van-e már választottja? Giselle igent mond, mire Bathilde gyűrűjét mutatva közli: neki is. A hercegnő minden jót kívánva nyakláncát ajándékozza a hálálkodó parasztlánynak. Az anya beinvitálja vendégeit a házba, hogy felfrissíthessék magukat.
Giselle a ház előtt marad, és üdvözli a hazatérő szüretelőket, akik vidám hangulatban ünnepelnek egy jegyespárt. Mulatságukba bevonják Giselle-t és a mátkapárt (ez Giselle szólóvariációja és az úgynevezett Paraszt pas de deux). Visszatér Albert is, s a fiatalok közé keveredve szerelmesével éppen táncba fog, amikor beront a színre Hilarion: Albert kardjával bizonyítja a társaságnak, hogy nem holmi parasztfiú áll előttük, hanem az „ő” Giselle-jét rászedő gróf. Belefúj a falra akasztott vadászkürtbe, hogy tanúnak szólítsa az egész nemesi vadásztársaságot. Bathilde értetlenül nézi álruhás vőlegényét. Mit jelent ez az öltözék? – kérdi egy gesztussal. Albert zavartan mosolyogva a fejére mutat, mint akinek éppen bolondos ötlete támadt.
Giselle nem tudja, nem akarja felfogni a történteket. Bathildéhez rohan, hogy tudassa: ez az ő szerelme. A hercegnő azonban értésére adja, hogy téved, a jelenlévő gróf a vőlegénye. Giselle riadtan letépi nyakáról az ajándékba kapott láncot, Bathilde lábai elé dobja, és megzavarodva, maga elé meredve táncolni kezd, ahogy korábban Alberttel táncolt. Emlékezetében földereng a virágsziromjóslat. Eszét vesztve, szétbomló hajjal táncol szakadatlanul. Aztán hirtelen, mindenki rémületére, felkapja Albert kardját, hogy magát szíven szúrja. Ebben azonban Hilarion megakadályozza. Giselle Anyja karjába veti magát, onnan utolsó erejével Albert felé fordul, majd holtan esik össze. A gróf vétkét megbánva örök hűséget esküszik a lánynak annak holtteste felett; Hilarionra is mély gyász szakad.
Borongós késői órán lehajtott fővel, lelkiismeret-furdalástól gyötörve közelít Hilarion Giselle frissen hantolt sírjához. Észre sem veszi: éjfélre jár. Titokzatos, lidérces fények kezdenek villódzni szerteszét. Az erdész ijedten menekül, hiszen tudja, a villik hatalmába kerülhet. A villik – egyszervolt elhagyott menyasszonyok – éjféltől hajnalig kikelnek sírjukból, és az arra kószáló férfiakon bosszulják meg sorsukat.
Myrtha, a villik királynője kezében varázserejű mirtuszággal több irányba intve kiparancsolja sírjukból a fehér ruhás villiket. Majd Giselle-t, az új villit szólítja elő. A hófehérbe öltözött szellemlány kiemelkedik sírjából, és a villik maguk közé fogadják. Egy újabb földi lény közeledik – a villik visszahúzódnak.
Köpenybe burkoltan a bánattól megtört Albert érkezik Giselle sírjához. Leborul, és frissen szedett liliomokkal takarja be a sírt. Egyszerre különös érzés keríti hatalmába, mintha Giselle árnya lengené körül. Látja, látni véli elvesztett kedvesét, mintegy elevenen. Nyomába ered, de el nem érheti; utána nyúl, de nem érintheti.
Megjelennek a villik a megtalált és hatalmukba kerített Hilarionnal. Most megbosszulják Giselle sorsát: szédítő táncba hajszolják, és a halálba űzik. Ezután Albert felett ítélkeznének, akire hasonló sors vár. Hiába könyörög a gróf Myrthához kegyelemért. Irgalom itt, a halál birodalmában nem létezik. Giselle azonban ellenszegül Myrthának. Addig kérleli, addig áll oltalmazón a fiú mellett, míg Myrtha parancsra intő mirtuszága hatástalanná válva kettétörik, s hajnalhasadtára a villik hatalma tovaszáll. Íme: a síron túli szerelem ereje győzedelmeskedik.
Pirkad már, és a kábult Albert nem tudja, ébren van-e vagy álmodik. Vajon valóban átélte a lidérces éjszakát, valóban találkozott kedvesével? De itt a bizonyság: Giselle még egyszer feltűnik előtte. Elejtett virágját Albert magához szorítja, s tétova léptekkel kitántorog a temető fáktól övezett homályából.
Kritikai visszhang
„A társulat kiválóan adja elő a klasszikus darabokat, a Giselle pedig kiemeli az előadók legjobb tulajdonságait. A táncosok biztos, kifinomult technikával formálják meg a színpadi karakterek változatos sorát.” (Lucy Van Cleef, Dance Europe)