Georges Bizet

Gyöngyhalászok

mix opera 12

Operafantázia két felvonásban, francia nyelven, magyar felirattal

A Szentpétervári Kamaraopera vendégelőadása

Szentpétervár a világ egyik legnagyobb pezsgésű és kínálatú opera-, valamint balettfővárosa. Nem elég említeni a híres operaházat, amely ma már újra eredeti cári nevét, a Mariinszkijt viseli, és letette a helyi kommunista vezetőét, Kirovét. De az 1860-ban nyitott gyönyörű történelmi ház mellé modern koncertterem és egy újabb operaház is épült, a Mariinszkij, mindez pedig eszünkbe juttatja New York Lincoln Centerét. Ugyanakkor önálló balettszínházak is léteznek, némelyik saját iskolával együtt működik XXI. századi épületben – ilyen például a mi repertoárunkon is szereplő koreográfus, Boris Eifman társulata, színháza és iskolája. 2019 őszén pedig azt is megtapasztaltuk a szentpétervári vendégjáték során (Mozart: A kairói lúd), hogy működik ott kamaraopera is, ahol redukált zenekarral, de teljes elánnal énekelve mennek az előadások. Az orosz társulat két este erejéig most Budapesten is bemutatja darabjait, éppenséggel két francia operát eredeti nyelven. Produkcióikban a látvány – a viszonylag kicsi anyaszínházi színpadméret ellenére is – kulcsszerepet játszik LED-falak, grafikák és animációk használatával, de az éneklés megszokott, magas színvonalú orosz kultúrájával sem maradnak adósak.

A produkció Szentpétervár Önkormányzatának támogatásával valósul meg.

Előadások

Bemutató: 2015. december 19.

Cselekmény

A Gyöngyhalászokat a nézők megítélésére bízva első alkalommal 1863 szeptemberében mutatták be a párizsi Théâtre Lyrique-ben. A zeneszerző életében a Gyöngyhalászok nem aratott sikert, ahogy más operái sem. Ez alól a klasszikus repertoár gyöngyszeme, a Carmen sem volt kivétel, amelynek bukásán a 37 éves zeneszerző nem tudta túltenni magát. És bár Bizet később sok évnyi sikert könyvelhetett el, a „balsors” máig kíséri a francia zeneszerzőt. Operái, a Carmen kivételével, nem örvendenek népszerűségnek a rendezők között. A Gyöngyhalászok is e művek közé tartozik, és az orosz színpadon rendkívül ritka vendégnek számít. Az opera cselekménye meglehetősen egyszerű. A fiatal Nadir és Leila papnő önzetlen szerelmének történetén alapszik, akik boldogságának útjában Nurabad főpap áll, valamint Zurga, a gyöngyhalászok választott vezetője és Nadir régi barátja. A Leilára féltékeny Zurga úgy dönt, elárulja és ezzel halálra ítéli őket, de fájdalmas önmarcangolást követően visszaadja fiatalkori barátja és Leila életét, akiben felismeri az őt sok évvel korábban megmentő lányt.

Valójában a Gyöngyhalászokban nem a cselekmény, hanem annak megzenésítése a legfontosabb. Zenéje olyan népszerű lett, hogy filmekhez kölcsönözték, hangszeres feldolgozásokban adták elő, sőt még rockzenészek is énekelték, gondoljunk csak Nadir híres „Je crois entendre encore” kezdetű áriájára David Gilmour előadásában, vagy az „Au fond du temple saint” kezdetű, ritkaságszámba menő tenor és bariton férfiduóra, amelyet nem is olyan régen a neves Roberto Alagna és Bryn Terfel duó adott elő.

Yuri Alexandrov szerint a Szentpétervári Kamaraopera nemcsak a főszerepek nagyszerű előadóival kápráztatja majd el a közönséget, hanem látványos díszleteivel és kosztümjeivel is. A közönség előtt megjelenik majd a Kelet meseszerű és csodás világa. A cselekmény a víz alatti királyságban, a dzsungelben, barlangokban és a mennyországban játszódik. A díszleteket Vyacheslav Okunev tervezte. A Gyöngyhalászoknak több változata létezik alapvetően eltérő befejezéssel. És hogy a Szentpétervári Kamaraopera milyen finálét tartogat? Azt a közönség maga fedezi majd fel.