Madarász 70

opera

Hangverseny


A Madarász Iván muzsikájának szentelt est első darabja – a RAP-petíció – igazi határátlépés a klasszikus zenétől távoli rap világába – mind a komponista, mind a fiatal bariton, Szélpál Szilveszter számára, aki a Szegedi Nemzeti Színházban opera- és operettszerepekben lép fel.

A zeneszerző eddigi munkásságában kitüntetett hely illeti meg a fuvolát, hiszen ez a hangszer az egyetlen, amelyre három versenyművet is komponált. Az Episodi concertanti, vagyis a III. fuvolaverseny fontos mérföldkő azon az úton, amelynek korábbi állomásai a Flautiáda és a Concerto F(L)A. Csengery Kristóf így ír a koncert nyitószámáról: „A főszerep a fuvoláé, amelynek szólama mindjárt a mű elején hosszú hangokkal, frullatókkal, crescendókkal, gyors gesztikuláló szakaszokkal, majd tartott hangokon végrehajtott glissandókkal jelzi, hogy Madarász a hangszeres írásmódban az elmúlt évtizedek összes innovációját kamatoztatja.” A kompozíció különlegessége, hogy a fuvola három jól elkülönülő szakaszban kamarazenei betétként előbb az oboával, majd a trombitával, végezetül a szólóhegedűvel játszik duettet. A darab lassú, poétikus résszel ér véget.

A koncert második felében a Lót című opera csendül fel, amely 1985-ben született a Magyar Televízió felkérésére, Karel Čapek novellája nyomán. A bibliai történettől eltérően Lót, miután megmenekítette családját, visszamegy Szodomába, hogy osztozzon a többiek sorsában. A zene lüktetésének fő éltető eleme a repetíció. Drámai kórusok váltakoznak megrázó erejű szólórészekkel. A címszerepben a kiváló lírai baritont, Szegedi Csabát hallhatjuk.

Vajda Gergely 1973-ban született karmester, zeneszerző, klarinétművész. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte. 2011-től 2014-ig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első karmestere, majd első vendégkarmestere. 2011-től a Huntsville-i Szimfonikusok zeneigazgatója, 2018 óta az UMZE Kamaraegyüttes művészeti vezetője, az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány programigazgatója. Pozíciói mellett számos nemzetközi együttes, zenekar és operaház visszatérő vendég-dirigense.


Műsor:

Madarász Iván: RAP-petíció
Közreműködik: Szélpál Szilveszter (rap)

Madarász Iván: Episodi concertanti – III. fuvolaverseny
Közreműködik: Wendler Enikő (fuvola)

Madarász Iván: Lót
Lót: Szegedi Csaba 
Lótné: Meláth Andrea 
Lót első lánya: Szabóki Tünde
Lót második lánya: Létay Kiss Gabriella 
Első angyal: Kiss-B. Atilla
Második angyal: Boncsér Gergely
Árus: Kovács István
Zsebtolvaj: Viszló István
Homoszexuális: Dékán Jenő
Prostituált: Bakos Kornélia
Koldus: Káldi Kiss András

Közreműködik továbbá a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa (karigazgató: Hajzer Nikolett), a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

Vezényel: Vajda Gergely
További információ és jegyvásárlás a Pesti Vigadó honlapján.

Előadások

PESTI VIGADÓ – DÍSZTEREM