MARTON ÉNEKVERSENY – gála

koncert

Járhatunk a világ bármely tájának bármely elsőrangú operaházában, a magyar drámai szoprán, Marton Éva neve mindenütt fogalom. Intézményünk megtiszteltetésnek tekinti, hogy a művésznő karrierje kezdetének és – hosszú pályafutás, sok hazalátogatás, színpadainkon való éneklés után – ünnepélyes visszavonulásának is helyszíne lehettünk, s hogy nemcsak tanácsaival segíti intézményünk munkáját 2011 óta, de rangos énekversenye gálakoncertjének két alkalommal (2014-ben és 2016-ban) is helyet ad(hat)tunk. Idén, 2022-ben az OPERA Zenekar játszik a gálán, immár ismét az Operaházban, főzeneigazgatói vezénylettel. (Emlékeztetőül: az eddigi Marton-versenyeken feltűnt, majd az OPERÁ-ban több évadra szerződést kapott énekesek: Vörös Szilvia, Alexander Roslavets, Horti Lilla, Tetiana Zhuravel, Galeano Salas, Megyimórecz Ildikó, Anna Shapovalova, Ádám Zsuzsanna.)

Közreműködnek az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntősei és a Magyar Állami Operaház Zenekara

Vezényel: Kocsár Balázs

Zsűri:
Marton Éva zsűrielnök
Miguel Lerín (E) menedzser
Peter Mario Katona (GB) casting director (Royal Opera House, London)
Anatoli Goussev (UA) operaénekes, énekmester
Vittorio Terranova (I) operaénekes
Dmitrij Vdovin (RUS) igazgató (Bolsoj Színház – Young Artists Opera Program)
Meláth Andrea tanszékvezető (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)
Ókovács Szilveszter főigazgató (Magyar Állami Operaház)

Jegyvásárlás a Zeneakadémia honlapján

Előadások

Magyar Állami Operaház