POMÁDÉ KIRÁLY ÚJ RUHÁJA

Pomádiában, a királyi udvar az uralkodó névnapjára készül. Pomádé királynak azonban komoly gond nehezedik a vállára: egyetlen olyan ruhája sincs ugyanis, amit az ünnepségre felvehetne, hisz mindet
viselte már legalább egyszer. Két idegen takács csodás szövetből szőtt ruhát ígér a királynak, valóban nem akármilyent: „A mi csodakelménk varázslatos holmi. / Varázslatos holmi, mert nem láthatja bárki! / A bölcs, az igaz látja, s elkáprázik tőle. / De a buta, a hitvány mit sem lát belőle.” Ránki György gyermekoperáját Hans Christian Andersen meséje alapján írta, zenei világa a magyar népdalkincsből építkezik (felcsendül az A malomnak nincsen köve, az A bolhási kertek alatt, az Anyám, édesanyám, elfeslett a csizmám – hogy csupán néhányat említsünk), és egészen a jazzes hangzásig ível. Károlyi Amy bravúrosan szellemes szövegkönyvére komponálta a művet a zeneszerző sziporkázó zenei tréfáival, amivel görbe tükröt tart a királyi udvar képmutató világa elé. Bár meseoperáról van szó, mind a zene, mind Tornykőy Attila rendezése elkápráztatja a közönséget a legifjabb nézőktől a legidősebbekig.

A vásártéren nagy a sürgés-forgás. Dani és Béni fennen hirdetik: minden mesterség közül a leghasznosabb a takácsoké, főleg, ha valaki olyan csodakelmét tud szőni, mint ők. Arra jön az őrjárat, s mikor a kapitány megtudja, hogy a két messziről jött idegen csodakelmét kínál, nyomban viszik őket a király színe elé. Pomádé király őfenségének ugyanis fő a feje. Másnap a névnapját ünnepelné, azt a napot, amikor minden évben fényes díszmenetben vonul el szeretett népe előtt. Ezúttal azonban minden valószínűség szerint elmarad a várva várt ceremónia, mert a királynak egyetlen olyan ruhája sincsen, amit ne viselt volna már legalább egyszer. Hiába a rengeteg ruha, a király mindet megunta, a szabók pedig minden ötletükből kifogytak.

Amikor a nagy uralkodó bőséges reggelijét elfogyasztotta, elébe hozzák a két csodatakácsot. Óriási az öröm, a király visszavonja korábbi parancsát, melyben lefújta a másnapi parádét. Mégis lesz mit felvennie, nem kell az ágyban töltenie a névnapját! Dani és Béni megígérik, hogy csodafonalukból megszövik a csodakelmét, abból pedig kiszabják a csodaöltözetet. Egyvalamit azonban hozzátesznek: a ruhának van egy lényeges tulajdonsága. Csak az okosak, becsületesek és igazak látják. Aki hazug, gonosz vagy buta, nem lát mást, csak levegőt.

A királyt éjszaka rémálmok gyötrik. Mi lesz, ha nem látja azt a bizonyos csodaruhát? Gyorsan meneszti a kancellárját és a minisztereit, lessék ki a takácsok munkáját. Ha ők látják a kelmét, nyilván látja majd ő is, hisz egy király nem lehet butább az alattvalóinál. Szerinte "akinek hivatalt ád, észt is ád az Isten". Dani és Béni ezalatt buzgón szövik a semmit. Nem lát persze semmit sem a kancellár, sem a miniszterek, de senki nem meri bevallani.

Reggel megjelenik a király is. A megdöbbenéstől először szóhoz sem jut, de a takácsok annyira dicsérik művüket, hogy végül kötélnek áll, és bevonul a spanyolfal mögé próbálni. A ruha úgy simul deli termetéhez, hogy szinte nem is érzi, hogy van rajta ruha.

Végre sor kerül a nagy eseményre. A vásártéren felvonul a díszmenet, majd a fényes baldachin alól kilép a király: pucéran. A dermedt csendben egyetlen hang harsan, a kis suszterinasé: "a királyon nincsen semmi!" Erre aztán teljes erővel kitör a felfordulás. Hagyma- és paradicsomzápor zúdul a királyra és az udvartartásra; menekül az előkelőség, fut, ki merre lát.