MaszkaBál – Keszei Bori és Balczó Péter operaestje (2021. március 5.)

Cikk borítókép

A 2021. március 5-i MaszkaBál adásában két olyan népszerű énekes adott áriaestet, akiket az OperaSzerda-sorozat nézői már több keresztmetszetben is láthattak. Keszei Bori és Balczó Péter Monteverdi és Mozart műveiből, valamint a 19. század operairodalmából válogattak. A közvetítés 20:00 órától volt látható a Facebookon és az Origón.

A budapesti születésű Keszei Bori a Weiner Leó Konzervatóriumban járt magánének szakra, majd Debrecenben és Szegeden mutatkozott be, ahol a lírai koloratúr fach számos szerepét elénekelte. A Magyar Állami Operaházban 2000-ben debütált Gilda (Rigoletto) szerepében, majd az OperaStúdió tagja lett. 2003 és 2008 között a bécsi Staatsoper szólistája volt, ahol változatos repertoárt épített ki. Az Opera közönsége 2009 óta láthatja ismét rendszeresen Mozart, Verdi, Wagner, Puccini és R. Strauss műveiben, valamint kortárs szerzeményekben. Operaénekesi karrierje mellett szívesen lép fel operettekben és musicalekben is.

A debreceni születésű Balczó Péter 2006-ban, a Csokonai Színházban mutathatta meg először tehetségét Pedrillo (Szöktetés a szerájból) szerepében, majd egyre nehezebb operai karakterek megformálásával bővítette szólóénekesi repertoárját. Számos énekverseny díjazottjaként a nemzetközi operaéletben is bemutakozott. A Magyar Állami Operaházban 2012-ben Alfredo Germont (Traviata) szerepében debütált, az elmúlt egy évtizedben pedig a romantikus operairodalom további fontos tenorszerepeit is elénekelte, de repertoárján sok 20-21. századi mű is megtalálható. 2012-ben Simándy József-emlékplakettel tüntették ki.

Az előadás művészeti vezetője: Harangi Mária
Zongorán közreműködött: Jean Klára

Műsorvezető: Ókovács Szilveszter

„Elemelkedtünk a színpadtól is kicsit” – interjú Keszei Borival és Balczó Péterrel

A 2021. március 5-i MaszkaBál adásában két olyan népszerű énekes ad áriaestet, akiket az OperaSzerda-sorozat nézői már több keresztmetszetben is láthattak. Keszei Bori és Balczó Péter Monteverdi és Mozart műveiből, valamint a 19. század operairodalmából válogatnak. Darabválasztásukról, színpadi találkozásaikról és élményeikről meséltek az estet ajánló interjúban.

Mikor volt az első közös színpadi megjelenésük, találkozásuk?

Balczó Péter: 2010-ben a Szegedi Nemzeti Színházban, amikor a Traviatát játszottuk. Az egy jelentős mérföldkő volt az életemben, azt gondolom, akkor lettem operaénekes. Ekkor találkoztam vele először emlékeim szerint, utána az Operában több alkalommal is volt alkalmunk együtt énekelni, például a szerdán közvetített A tisztességtudó utcalányban is.

Keszei Bori: A Szegedi Nemzeti Színházban külön szereposztásban, a Traviatában játszottunk 2010-ben, de szerintem Donizetti Szerelmi bájitala volt az első közös munka. Több darabban voltunk együtt ezt követően is: Verdi Falstaff című operájában, Mozart-művekben, sok dolog hozott már össze minket Petivel.

Mi alapján választották a szólószámaikat?

Keszei Bori: A legelső szempont az volt, hogy olyan szerepekből hozzak részleteket, amelyekben jelenleg engem a Magyar Állami Operaház foglalkoztat. Az egyik az idei évad bemutatójából egy különleges Monteverdi-opera, Almási-Tóth András rendezésében, Poppea megkoronázása címmel, ahol a címszerepet alakítom. Onnan szerettem volna mindenképpen hozni egy részletet, egyrészt mert teljes próbafolyamatában végig dolgozhattam ebben, másrészt nagyon tetszik a zenéje, amit Bella Máté dolgozott át.

A másik ritkán játszott mű, ami Szentpétervárra is eljutott, A kairói lúd című opera, ami egy befejezetlen Mozart-darab. Ezeket mindenképp szerettem volna az Opera különleges repertoárjából bemutatni. Egyébként is szempont volt – a MaszkaBál sorozat eddigi szériájára visszatekintve –, hogy ne legyen ismétlés a repertoáromban, és unalmas se legyek.

A harmadik műsorszámnál fontos volt az is, hogy magamat is meglepjem egy újonnan megtanult részlettel, amit én sem énekeltem eddig. Ezért választottam Ruszalka áriáját, amit erre az alkalomra tanultam meg. Tehát különleges legyen, új is legyen és az Operaház kötelékébe való darabok is legyenek.

Balczó Péter: Ezeket az áriákat éneklem szívesen. Az első műsorszámom Mozart: Don Giovanni – Don Ottavio áriája az I. felvonásból, ezt a szerepet tíz éve énekeltem először külföldön. Nagyon szeretem, de itthon még nem adtam elő. Mondjuk azt, hogy ez a múltam. Következő áriám Verdi Rigolettójából a Herceg áriája. Ezzel a szereppel volt egy rossz emlékem, de Szegeden és Debrecenben sikerrel álltam vele színpadra. A harmadik produkció Massenet Werther című művéből Werther áriája, ezt az esti MaszkaBálra tanultam meg, előtte sosem énekeltem még. Ez a jövőm. Romantikus alkatnak érzem magam, ezért választottam ezeket a műveket.

Mi alapján választották a duettet?

Keszei Bori: A már említett Szerelmi bájital is felmerült, gondolkodtunk a West Side Story egy részletén is, de nagyon örülök, hogy végül Verdi Traviatája mellett döntöttünk, mert úgy gondolom, nehéz a stream műfaja miatt egy művészi pluszt adni a produkciókhoz. Mi, operaénekesek nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy steril körülmények között énekeljünk. Úgy éreztem, ennél a duettnél elemelkedtünk a színpadtól is kicsit, és megszületett az a plusz érzés és élmény.

Balczó Péter: A Traviatát nagyon sokszor és sok helyen énekeltem a világban. Jelentős szerep Alfredo az életemben, talán ezt énekeltem a legtöbbet a pályám során. Maximális egyetértésben választottuk ezt a duetett.

Hol láthatják önöket a nézők legközelebb az Opera előadásai között?

Keszei Bori: A rajnai sellők című különleges opera online közvetítésében Armgard szerepében láthatnak a nézők, március 20-án.

Balczó Péter: Március 27-én Miklósa30 – Miklósa Erika jubileumi gálaestjén találkozhatnak velem a virtuális térben a nézők.

Műsor:

Monteverdi: Poppea megkoronázása – Poppea áriája („Signor le tue parole”) – Keszei Bori
Mozart: Don Giovanni – Don Ottavio áriája az I. felvonásból („Dalla sua pace”) – Balczó Péter
Mozart: A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény – Auretta áriája („Se fosse qui”) – Keszei Bori
Verdi: Rigoletto – A Herceg áriája a II. felvonásból „Ella mi fu rapita”) – Balczó Péter
Haydn: Esz-dúr ária és variációk – Jean Klára
Massenet: Werther – Werther áriája a III. felvonásból („Pourqoui me reveiller”) – Balczó Péter
Dvořák: Ruszalka – Ruszalka áriája az I. felvonásból („Měsíčku na nebi hlubokém”) – Keszei Bori
Verdi: Traviata – Violetta és Alfredo kettőse a III. felvonásból („Parigi, o cara”) – Keszei Bori és Balczó Péter

A közvetítés visszanézhető ITT.

Fotó: Nagy Attila