MaszkaBál – Vörös Szilvia és Cser Krisztián operaestje (2020. december 6.)

Cikk borítókép

2020. december 6-án két nemzetközileg is elismert magánénekes, Vörös Szilvia mezzoszoprán és Cser Krisztián  basszus adott áriaestet az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadán, melyben az operairodalom slágerei mellett egy egész blokkot szenteltek Ponchielli Gioconda című darabjának. A közvetítés 20:00 órától volt látható a Facebookon és az Origón.

A zenész családba született Vörös Szilvia Pápán, Győrben és Budapesten folytatta énekesi tanulmányait, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Marton Éva irányítása alatt. 2008-ban megnyerte a VI. Országos Simándy Énekversenyt. Az I. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny nagydíjasaként 2014-ben R. Strauss Elektrájában hallhatta először az Opera közönsége, ezt követően Gounod, Puccini, Verdi, Giordani és Wagner műveiben szerzett elismerést a dalszínházban. Az operák mellett gyakran lép fel oratóriumokban és dalesteken. 2016-ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon, 2018-ban pedig a Bécsi Állami Operában is bemutatkozhatott.

Az eredetileg fizikusi végzettségű Cser Krisztián is zenész családba született. Fizikusi diplomája után énekművészi tanulmányokat folytatott. A Zeneakadémián 2008-ban végzett, ahol szintén Marton Éva volt a mestere. Még akadémiai évei alatt bemutatkozhatott az Operában – Vörös Szilviához hasonlóan – az Elektrában. Rendkívül széles operarepertoárja a barokktól a kortárs művekig terjed, de rendszeresen hallható oratóriumok szólistájaként is. Nevét a külföldi közönség szintén jól ismeri, Kékszakállú szerepét Európa jelentős színpadai mellett Kínában és a New York-i Carnegie Hallban is énekelte, a közelmúltban pedig Chemnitz és Mexikóváros A rajna kincse Wotanjaként is megismerhette. Munkásságát 2020-ban Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el.

Az előadás művészeti vezetője: Niklai Judit
Zongorán közreműködött: Doman Katalin
Műsorvezető: Ókovács Szilveszter

„Szükség van lelki feltöltődésre, de a felkészülés sem maradhat el” – miniinterjú Vörös Szilviával és Cser Krisztiánnal

Mindketten Marton Éva növendékei, jelentős nemzetközi sikereket is tudnak már maguk mögött, operai keretek között azonban a december 6-i MaszkaBál közvetítésében láthatják együtt őket a nézők 20:00-tól az Opera Facebook-oldalán. Az áriaest kapcsán mesélnek a Gioconda-előadásokhoz fűződő élményeikről, Cser Krisztián elmondja, miért kedveli a „balhés” basszus szerepeket, Vörös Szilvia pedig elmondja, a Bécsi Állami Operában hogy vészelik át a vírushelyzetet.

Az Operaházban még nem léptek fel közösen, ettől függetlenül álltak már színpadon egy előadáson?

Vörös Szilvia: Színpadi előadásban nem léptünk fel együtt, de volt például egy zongorista diplomakoncert, ahol A kékszakállú herceg várából énekeltünk egy részletet az első ajtóig, illetve oratóriumokban többször vettünk részt közösen. Krisztián rendkívül kedves, és jó kolléga a színpadon. Szeretem a hangját, így várom a közös fellépést. A Giocondából a Laura-Alvise kettős egyébként is a kedvenc duettem, emiatt külön örülök neki, hogy vele énekelhetem.

Cser Krisztián: Igen, ez a Kékszakállú a Bartók Házban volt, meg is jegyeztük, hogy milyen jó lenne egyszer együtt énekelni, de ez legalább öt éve volt. Nem egy időben jártunk a Zeneakadémiára, de tudtunk egymásról és én is figyelemmel kísértem Szilvi pályáját, nagyon kedves és tehetséges kolléga.

Az Gioconda szinte külön blokkot kapott a műsorukban, az említett Laura-Alvise duetten kívül mindketten egy áriát is énekelnek Ponchielli operájából.

VSz: Igen, amikor felvetődött a közös fellépés gondolata, eleve abban gondolkodtam, hogy szívesen énekelnék részletet a Giocondából. Laura szerepét Brüsszelben énekeltem 2019 januárjában, és nagyon megszerettem a darabot és kiválasztott áriát is. Krisztián is beleegyezett, mert az operairodalomban nem túl sok basszus-mezzoszoprán duett adja magát, ezt is rettenetesen szertetem, és ő is mondta, hogy az Alvise és a Laura ária szép blokk lenne.

CsK: Én is eleve kiválasztottam Alvise áriáját, mikor kiderült, hogy Szilvi Laura áriáját választotta, adta magát a duett. A Gioconda 2019-es budapesti bemutatója kapcsán tanultam meg ezt a szerepet és én is nagyon szerettem.

Miért szeretik ezt a két figurát?

VSz: Úgy gondolom, több szempontból is jó választás volt Laura figurája, mert egyrészt előkészíti a terepet a nagy Verdi-mezzoszerepek irányába, ahol ehhez hasonlóan nagy hangterjedelemmel kell rendelkezni. Nem kimondottan drámai szerep, de sok színezete van, így nagyon jó stúdium a későbbi repertoáromhoz. Másfelől a karakter maga is nagyon megtetszett. Van benne jellemfejlődés, több oldala van a figurájának. Nagy az igazságérzete, és ennek köszönhető, hogy a vak asszony megmenekül a lincseléstől, tehát felelősséget érez másokért, de közben látjuk a gyarlóságát is, mikor Alvise, a férje mellett azért összejár Enzóval, mert egyszerűen nem tud nemet mondani a szívének, illetve a végefelé, amikor Giocondával konfrontálódik, akkor egy harcosabb oldalát mutatja.

CsK: Nekem az alapszituáció jött be nagyon, ahogyan azt Almási-Tóth András rendezővel is elemeztük, hogy itt senki sem azt szereti, aki belé szerelmes. Ezek a kavarós figurák, az ilyen zűrösebb férfi-női kapcsolatok, amik nem feltétlenül végződnek hepienddel, mindig tetszettek a színpadon. A Kékszállút is ezért szeretem, a Don Giovannit is, igaz, abban operában Leporelló figuráját érdekesebbnek tartom... A Regiszteráriában picit saját magáról is beszél. A Giocondában Alvise őrül meg egy kicsit, amikor meg akarja ölni a feleségét, aki Enzót, a száműzött herceget a szereti, hiába a rendőrfőnök megbecsült felesége. Jó, ha egy figurában van némi van némi feszültség, változatosság, és ezt elő lehet adni. Énekelnivalónak is elég jó, ezért is választottam

A műsor további áriáit milyen szempontok szerint válogatták?

VSz: Delila már nagyon régóta kísér a pályámon. A Csókária veszélyes is, mert annak ellenére, hogy nagyon gyönyörű, mivel slágerdarab, iszonyú unalmassá is válhat. De ha van az embernek mondanivalója, és azt hangilag is jól össze tudja fogni, akkor ez egy nagyon intenzív ária is lehet. Nagyon szeretem, több alkalommal is elkísért már meghallgatásokon vagy versenyeken, és a legutóbbi versenyen kimondottan jó élményem fűződik hozzá: 2017 nyarán Portofinóban voltam egy nemzetközi énekversenyen, és előtte egy olaszországi mesterkurzuson kezdtem be behatóbban foglalkozni a nyelvekkel, a kiejtéssel. Nagyon izgalmas munkafolyamat volt, és külön élveztem, hogy a zsűritagok közt franciák is voltak, akik minden szavamat megértették, és én is értettem, hogy miről énekelek. Valahogy összeértek bennem a dolgok, ezen felül pedig sikerült minden zavaró tényezőt, lelki terhet kiiktatni a verseny alatt, ami nagyon ritka, mert borzalmasan lámpalázas vagyok. Az izgalom így sem múlt el, de mégis akkor egy olyan nyugalmi állapotba kerültem, ami nagyon jó hatással volt.

Santuzza áriáját is régóta éneklem, bár az utóbbi időben nem volt jelen a repertoáromon. Érdekes lehet, hogy az évek során mennyiben változott a hangom ebben a darabban. Remélem, a későbbiekben a szerepet is betanulhatom és színpadra állhatok benne.

CsK: Banquo szerepét eddig még csak áriaesteken énekeltem, vittem meghallgatásokra is. Ezt is szívesen elénekelném színpadon, illetve azért is esett rá a választásom, hogy olyasmit is énekeljek, ami még nem szerepelt a kollégák repertoárján. Érdekes ária, itt is egy összeesküvés van terítéken, aminek ezúttal Banquo az áldozata lesz, és a balsejtelemről énekel, érzi, hogy valami nem stimmel. Ez a hangulat tetszik, meg az elején a sötét erdős rész, amikor elmondja a fiának, mi vár rá.

Leporello kapcsán a de Bosio-féle rendezés él nagyon bennem, úgy is, hogy csak későbbi beálló vagyok benne. 2013 tavaszán énekeltem először színpadon, emlékszem, nagyon vártam már erre a szerepre, azóta is nagyon szeretem a figurát. Idén nyáron a Zempléni Fesztiválon Hábetler András vadonatúj rendezésében is előadtuk, ami ősszel a Müpába is beköltözött volna. Ennek ugyancsak pazar szereposztása volt, és András modern rendezése is nagyon izgalmas, jó alapötletből indult ki, aminek mentén tovább is gondolta a darabot.

Hogyan telnek a napjaik így a vírushelyzet közepette, jut-e idő a karácsonyi készülődésre?

VSz: November 4-vel bezárt a Bécsi Staatsoper is, előreláthatóan január 7-ig maradunk zárva. Ezzel együtt folyik munka a Házban, igaz, csökkentet üzemmódban. Most decemberben öt operával készülnek, amit az osztrák közszolgálati tévé, az ORF közvetít. Ezek teljes értékű előadások, élőben mennek a színházból zenekarral, énekesekkel, díszlettel, jelmezzel, csak közönség nem lesz a nézőtéren. A többi feladat egyelőre parkolópályán pihen, az én december végi Jancsi és Juliskám elúszott, de közben korlátozott számban vannak egyéni korrepeticióim, és idővel elkezdünk januárra-februárra is készülni. Próbálok egyensúlyt találni a karácsonyi készülődés és a gyakorlás között, mert szükség van a lelki feltöltődésre is, de a szerepekre való felkészülés sem maradhat el.

CsK: Mi átestünk a víruson, termelem az antitestet, úgyhogy, ha lesz alkalom, adok vérplazmát is. A feleségem középiskolai tanárként itthonról tanít, a gyerekek járnak iskolába, én pedig besegítek a háztartásban, illetve próbálom formában tartani magam énektechnikailag, és lassan a COVID után a futást is újra elkezdem. Az utóbbi időben pedig félállásban a tanítással is próbálkozom.

Műsor:

Saint-Saëns: Sámson és Delila – Delila csók-áriája („Mon cœur s'ouvre à ta voix”) – Vörös Szilvia
Mozart: Don Giovanni – Leporello „Regiszter” áriája („Madamina!”) – Cser Krisztián
Mascagni: Parasztbecsület – Santuzza áriája („Voi lo sapete, o mamma”) – Vörös Szilvia
Verdi: Macbeth – Banquo áriája a II. felvonásból („Come dal ciel precipita”) – Cser Krisztián
Ponchielli: Gioconda – Laura áriája a II. felvonásból („Stella del marinar! Vergine santa”) – Vörös Szilvia
Ponchielli: Gioconda – Alvise áriája a III. felvonásból („Si, morir ella de!”) – Cser Krisztián
Ponchielli: Gioconda – Alvise és Laura duettje a III. felvonásból („Qui chiamata m'avete?”) – Vörös Szilvia, Cser Krisztián

A közvetítés visszanézhető ITT.

Fotó: Kummer János