(1823–1883)
Német színházigazgató és író. 1841-től Berlinben, majd Heidelbergben tanult jogtudományt. 1844-ben Erfurtban gyakornokoskodott, majd dolgozott Potsdamban, a 48-as felkelések idején többször katonai szolgálatot teljesített. Első felesége Friedrich Schinkel lánya, Elisabeth Schinkel volt. A lány korai halála után (1851) Wolzogen sokat utazott: eljutott Itáliába, Svájcba, Franciaországba, Spanyolországba, Angliába, Hollandiába és Belgiumba. Második feleségével, Harriet Anne Houssemayne du Boulay-val Berlinben telepedtek le, ahol Wolzogen a belügyminisztériumban dolgozott, majd Wrocławba helyezték át. Itt 1859-től színházrecenziókat írt a Breslauer Zeitung számára.
1867-ben régi egyetemi barátja, Gustav zu Putlitz lemondott a schwerini udvari színházban betöltött intendánsi állásáról, és Wolzogent javasolta a maga helyére. II. Frigyes Ferenc ki is nevezte őt a színház élére, amelyet Wolzogen az 1882-es tűzvészig vezetett. Ezt követően Wolzogen egy éven belül elhunyt.
Rendszeresen írt recenziókat és vitairatokat (Über Theater und Musik, 1860), életrajzi könyveket (Wilhelmine Schröder-Devrient, 1862; Rafael Santi, sein Leben und seine Werke, 1865 stb.), kiadott egy Schiller-levelezéskötetet (Schillers Beziehungen zu Eltern und Geschwistern und zu der Familie v. Wolzogen, 1858), családjának nemzetségtörténetét (Geschichte des Reichsfreiherrlich von Wolzogenschen Geschlechts, 1859), politikai írásokat, utazóregényeket, kisebb színdarabokat (Nur kein Ridicül, Die glückliche Braut – vígjátékok; Blanche, Sophia Dorothea és Fürstin Orsini – verses történelmi színdarabok; Die Unke és Lor – humoreszkek stb.). Sokat foglalkozott Shakespeare-rel, Grabbe nagy tragédiáival, Bjørnsonnal és Ibsennel. Wagner zenedrámáit is nagy gonddal vitte színpadra.
