Társulat

Anna Netrebko

Anna Netrebko

magánénekesnő
szoprán

Anna Netrebko a világ legelismertebb szoprán énekesnője, aki teljesen megújította az operaénekesség mibenlétét. Ő volt az első komolyzenei művész, aki megjelent a Time magazin által vezetett „A világ 100 legbefolyásosabb embere” elnevezésű listában. Ennek, valamint a 2014-es téli olimpia nyitóünnepségén való fellépésének köszönhetően Netrebko mára már az opera műfajának világszintű nagykövetévé lett.
Az operairodalom ikonikus hősnőinek mind a színpadon, mind lemezfelvételeken való alakításával Netrebko kitörölhetetlenné vált az operainterpretálás történetéből. Az énekesnő ugyanakkor most merészebb, drámaibb repertoár felé fordult, s ezzel karrierje új magasságokat ér el.

1971-ben született Krasznodarban, Oroszországban. A Szentpétervári Konzervatóriumban tanult énekes előadó-művészetet.
A 2017/2018-as évadban három új produkcióban is debütál: Aidaként a Salzburgi Ünnepi Játékokon, Maddalenaként Giordano Andrea Chénier c. operájában a La Scalában és Toscaként a Metropolitanben. A Bécsi Állami Operaházban Leonorát énekli A trubadúrból, majd mint Adriana Lecouvreur lép fel Cilea azonos című operájában. A párizsi Opérában régi kedvelt szerepét, Violettát énekli a Traviatában, tavasszal pedig ünnepelt alakításával, Lady Macbeth szerepével érkezik a londoni Royal Opera House-ba, ahol először hallhatja a közönség. Ezen kívül egy egész évadhosszúságú turnéra indul férjével, a tenor Yusif Eyvazovval. A koncertkörút során három kontinensen énekelnek ismert operarészleteket, valamint dalokat a Romanza c. új lemezükről.
Netrebko fontosabb díjai között szerepel a 2017-es „Legjobb női énekes” díj az International Opera Awardtól, a 2016-os „Opera News” díj és a Musical America „Az év zenésze” díja 2008-ban. Ezenkívül háromszor jelölték Grammy-díjra, megkapta a németországi „Bambi Award” elismerést, 11 ECHO Klassik kitüntetést, a Classical BRIT Awards „Az év énekese” és „Az év női művésze” díjait, orosz állami kitüntetést és az ausztriai „Kammersängerin” címet.
Netrebko a gyermekek elkötelezett szószólójaként számos jótékonysági szervezetet támogat, úgymint a SOS-Kinderdorf International és a Russian Children’s Welfare Society alapítványokat.