
Barta Dóra
koreográfus
Az egri születésű táncművész, koreográfus, rendező az Állami Balett Intézetben és a Magyar Táncművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, 2011 óta az MTF próbavezető és moderntánc szakjának hallgatója. 1995–2001 között a Budapest Táncszínház táncművésze, majd volt az Egri Fesztivál Balett művészeti vezetője, az Erlau Táncfesztivál igazgatója, a Szegedi Kortárs Balett vezető táncosa, az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának vezetője. 2008 óta az általa alapított Badora Társulat művészeti vezetője, 2011-től a Magyar Koreográfusok Társasága elnökségi tagja és a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára. 2013 óta a kecskeméti Katona József Színház tánctagozataként működő Kecskemét City Balett művészeti vezetője. 2001-ben 'Az év táncművésze'-díjat vette át, 2002-ben Harangozó Gyula-díjjal, 2003-ban Imre Zoltán-díjjal tüntették ki, 2007-ben érdemes művész lett. A Veszprémi Táncfesztiválon a legjobb táncosnő díját (2002), a XIV. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozón (2011) a legjobb előadó díját érdemelte ki. 2022-ben Seregi-díjat vehetett át.
1987-ben még gyerekszereplőként lépett az Erkel Színház színpadára az Aidában, majd a következő évtizedekben olyan alkotók műveiben mutatkozott be táncművészként, mint Egerházi Attila, Raza Hammadi, Robert North, Frenák Pál, Földi Béla, Juronics Tamás, Fodor Zoltán, Kun Attila vagy Horváth Csaba. 2000 óta koreográfusként is dolgozik: több tucat koreográfiáját játszotta többek között az Egri Fesztivál Balett, a Szegedi Kortárs Balett, az egri Gárdonyi Géza Színház, a Kecskeméti Katona József Színház is. A Magyar Állami Operaházban készítette 2016-ban Megbolydult bolygó című koreográgiáját, a 2017/2018-as évadban a Porgy és Bess® opera koreográfusa.
Előadásai az évadban
március 7. 10:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 7. 12:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 7. 14:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 8. 10:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 8. 12:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 8. 14:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 10. 11:00
opera
12
DIDO ÉS AENEAS
március 12. 10:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 12. 12:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 12. 14:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 13. 10:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 13. 12:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 13. 14:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 14. 10:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 14. 12:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 14. 14:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 19. 10:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 19. 12:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 19. 14:30
opera
12
DIDO ÉS AENEAS – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló Program

Diákelőadás
március 27. 16:00
kortárs
opera
18
főpróba
PARSIFAL
március 29. 17:00
kortárs
opera
18
PARSIFAL
március 31. 16:00
kortárs
opera
18
PARSIFAL
április 19. 20:00
kortárs
opera
14
LES ENFANTS TERRIBLES (Veszedelmes éden)
április 21. 11:00
kortárs
opera
14
LES ENFANTS TERRIBLES (Veszedelmes éden)
április 28. 11:00
kortárs
opera
14