Tovább a tartalomhoz

A budapesti születésű énekes a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában érettségizett, ahol Adorján Ilonka volt a hangképző tanára, majd Bende Zsolt magántanítványaként tanult tovább. Tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium magánének szakán, majd Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében. 2004-2006 között az Új Színház Stúdiójában tanult színészmesterséget, beszédtechnikát és színpadi mozgást. 2005-től magánének tanulmányait is folytatta, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, Temesi Mária növendékeként. Diploma után felvételt nyert a müncheni Richard Strauss Konzervatóriumba, ahol posztgraduális képzésen vett részt Laki Krisztina tanítványaként opera szakon, valamint Donald Sulzen „dal-osztályában”.Számos neves művész mesterkurzusán vett részt, többek között Walter C. Moore, Vashegyi György, Hamari Júlia, Jevgenyij Nyesztyerenko, Sass Sylvia, Csengery Adrienne, Marton Éva, Ionel Pantea kurzusain. Számos verseny döntőse, illetve helyezettje volt, és több ösztöndíjat is elnyert az évek során. A Magyar Állami Operaházban 2007-ben debütált Barbarina (Figaro házassága) szerepében.

Tanulmányok és kurzusok:
Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Budapest
Bartók Béla Konzervatórium, Budapest
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézete
Új Színház Stúdió, Budapest
Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar
Richard Strauss Konservatorium, München
Tanárok:
Lengyel Ildikó, Adorján Ilona, Bende Zsolt, Lorenz Kornélia, Kovács Brigitta, Forrai Zsuzsanna, dr. Temesi Mária, Laki Krisztina
Schultz Katalin (2011-)
Kurzusok:
Walter C. Moore, Claus Ocker, Irena Baar, Kővári Judit, Jeanne Henny, Vashegyi György, Leopold Spitzer, Hamari Júlia, Jevgenyij Nyesztyerenko, dr. Temesi Mária, Sass Sylvia, Csengery Adrienne, Nádor Magda, Marton Éva, Ionel Pantea, Laki Krisztina, Nikolaus Hillebrant, Donald Sulzen, Schultz Katalin, Király Miklós, Gulyás Dénes

Versenyek:
„Magyar dalért” Énekverseny, Budapest: 2. helyezés (2003)
Gyurkovics Mária Emlékverseny: 3. helyezés, valamint a bécsi Collegium Hungaricum különdíja (2003)
Simándy József Énekverseny: 2. helyezés (2004)
II. Nemzetközi Oratóriumverseny: Kodály Zoltán Különdíj (2007)

Díjak és elismerések:
Sidney Leon Ösztöndíj, London (2002)
A Rotary Club Sopron-Pannónia ösztöndíja (2006-2007)

Főbb szerepek:
próza:
T. Bernhard: Johanna - Egészségedre, Borisz!
Csáth Géza: Idegen cseléd - A Janika
F. G. Lorca: Első és második Fiatalasszony - Yerma
Nagy Mari: Színész - Május elseje
opera és operett:
J. S. Bach: Liesgen - Kávé Kantáta
A. Dvořak: Kukta - Rusalka
B. Galuppi: Dorina - A vidéki kávéház
J. Gay: Polly - A koldusopera
C. W. Gluck / Anger F: Electra - Agamemnon gyermekei
J. Haydn: Grilletta, Volpino - A patikus
J. Haydn: Gasparina - Az énekesnő
J. Haydn: Clorinda - Élet a Holdon
Kacsoh Pongrácz: Iluska - János vitéz
Kálmán Imre: Fedora - Cirkuszhercegnő
Lehár Ferenc: Sylviane - A víg özvegy
W. A. Mozart: Arminda - Az álruhás kertészlány
W. A. Mozart: Bastienne - Bastien és Bastienne
W. A. Mozart: Despina - Cosí fan tutte
W. A. Mozart: Barbarina, Susanna - Figaro házassága
W. A. Mozart: Első Dáma, Papagena - A varázsfuvola
Németh Pál: Sisi - Sisi, a magyarok királynéja
J. Offenbach: Theodorine - Tulipatan szigete
G. B. Pergolesi: Serpina - Az úrhatnám szolgáló
H. Purcell: Belinda - Dido és Aeneas
G. Rossini: Isolier - Ory grófja
G. Rossini: Clorinda - Hamupipőke
J. Strauss: Barbara - Egy éj Velencében
Szilágyi Miklós: Eszter - Ostrom Opera
G. Ph. Telemann: Vespetta - Pimpinone
G. Verdi: Annina - Traviata
A. Vivaldi: Gilade - Farnace
R. Zandonai: Samaritana - Francesca da Rimini
oratóriumok:
J. S. Bach: Mária Magdolna - Húsvéti oratórium
G. F. Händel: Aci - Aci, Galatea és Polifemo
G. F. Händel: Angyal - A Feltámadás
G. F. Händel: Filiszteus asszony, Zsidó asszony, Szűz - Samson
G. F. Händel:Jael - Deborah
G. F. Händel: Mikhal - Saul
G. F. Händel: Zsidó nő - Esther
J. Haydn: Éva, Gabriel - A Teremtés
H. Schütz: Angyal - Karácsonyi történet

Ducza Nóra