Tovább a tartalomhoz


(1904–1983)
A grúznak, orosznak, amerikainak és még szovjetnek is egyaránt nevezhető koreográfus Georgi Melitonovics Balancsivadze néven látta meg a napvilágot Szentpéterváron. A cári birodalomban megismerkedett a klasszikus balett nemes műfajával, majd mint koreográfus formabontó kísérletekkel (A macska, 1927; A tékozló fiú, 1929) hívta fel magára a figyelmet az 1920-as évek második felében Londonban, Szergej Gyagilev híres Orosz Balettjében. Balanchine 1929-től, az együttes megszűnésétől szabadúszó koreográfus lett, akit Lincoln Kirstein 1933-ban Londonból az Egyesült Államokba hívott, hogy megteremtse az amerikai balettet. Nem volt könnyű dolga, mert az amerikai kontinensen a balett nem rendelkezett komoly előzményekkel. Előbb iskoláját, majd együtteseit, és mindeközben az amerikai balettstílust hozta létre. 1948-ban alapította meg utolsó és máig élő együttesét, a New York City Ballet-t, amely Balanchine örökségét napjainkban is repertoáron tartja. A sokoldalú koreográfus nemcsak a balettszínpad számára koreografált, hanem néhány hoollywoodi film, sőt rajzfilm, Broadway-darab és még egy elefántok számára (Cirkuszpolka) készített produkció is szerepel életművében.
Balanchine a 19. századi romantikus-klasszikus hagyomány alapján, és az 1920-as évek kísérletező szovjet koreográfusaitól ihletet nyerve alkotta meg a szimfonikus balett műfaját, amelynek máig legtermékenyebb és legjelentősebb képviselője. E cselekmény nélküli balettekben a koreográfus a zene és a tánc szimbiotikus kapcsolatát emeli ki oly módon, hogy a zene hangulatát, szerkezetét helyezi látványként a színpadra. Ehhez a koreográfiai építkezéshez a tánc nyelvét is megújította; kialakította a neoklasszikus stílust, amelyet táncosai rendkívüli muzikailtással és dinamikával párosítanak.
Balanchine egész életét végigkísérte a zene: kiválóan zongorázott, később konzervatóriumot is végzett. Az 1920-as években kötött élethosszig tartó barátságot Igor Stravinskiyval, akinek húsznál is több művét ültette át táncba. Életművét ma az Amerikai Egyesült Államokban a Balanchine Trust gondozza.

George Balanchine