Tovább a tartalomhoz
1968-ban, Budapesten született. Hatéves korában kezdett zongorázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzést tanult. A Zeneakadémia zeneszerzés szakát Petrovics Emil osztályában végezte, a karmesterképző szakon Lukács Ervin és Gál Tamás voltak a tanárai. 1995-ben kiváló eredménnyel diplomázott, ugyanebben az évben második helyezést kapott és közönségdíjat nyert a Magyar Televízió VIII. Nemzetközi Karmesterversenyén. 1996-ban a spanyolországi Cadaqués-ben rendezett karmesterversenyen ugyancsak második díjat nyert, 1997-ben a Portugál Rádió Nemzetközi Karmesterversenyén első helyezett lett. Karmesterként dirigálta az ország szinte összes szimfonikus zenekarát, rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban. 1997 őszén Kocsis Zoltán zeneigazgató javaslatára a Nemzeti Filharmonikusok első állandó karmesterévé nevezték ki. 1999 szeptemberében a VI. Nemzetközi Antonio Pedrotti Karmesterversenyen, Trentóban, ismét első helyezést ért el. Külföldi sikereit jelzi, hogy Európa hangversenytermeinek rendszeres meghívottja, a Salzburgi Ünnepi Játékokon Lorin Maazel asszisztense. 2000 őszétől 2009 szeptemberig a pécsi Pannon Filharmonikusok vezető karmestere és művészeti igazgatója. 2001 óta rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban, vendégkarmesteri felkéréseknek tesz eleget Olaszországban, az Egyesült Államokban és Japánban. 2004-től 2007-ig az Orchestra di Padova e del Veneto első karmestere, melynek élén Olaszországon kívül több európai országban is turnét vezényelt. Számos külföldi fellépése közül említésre érdemes: Linz – Linzi Bruckner Zenekar, Japán – Japán Filharmonikus Zenekar, Salzburg – Mozarteumorchester, de gyakori vendég Baselben, Meranóban, Európa számos zenei centrumában, és koncertkörúton vezényelt Kanadába és az Egyesült Államokban is. A Pannon Filharmonikusok élén 2005-ben Mahler I. szimfóniájának 1893-as weimari változatát rögzítette CD-re a Hungaroton kiadásában. Munkássága elismeréseként 2003-ban Liszt-díjat, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapta. 2007-ben debütált a Zürichi Operában, majd több premier és felújítás színpadra állítására került sor a vezényletével. A 2012/2013-as évadtól ötéves szerződés keretében a Hessisches Staatstheater Wiesbaden főzeneigazgatói pozícióját töltötte be. 2016-ban a szombathelyi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál karmesterkurzusának professzora.
Hamar Zsolt