Tovább a tartalomhoz

(1882–1972)
Oranienbaumban, Oroszországban született. 1934-ben francia, 1945-ben amerikai állampolgárságot kapott. Apja híres basszista volt Szentpéterváron. 1901-től Szentpéterváron tanult jogot, de igazi érdeklődésének megfelelően mindvégig sokat foglalkozott a zenével. 1903-ban Rimszkij-Korszakov tanítványa lett, így magánúton tanult zeneszerzést. Mikor 1909-ben Szentpéterváron bemutatták a Tűzijáték és a Scherzo fantastique c. rövid zenekari darabjait, a koncerten Gyagilev is ott volt. Ő ezután felkérte Stravinskyt a tűzmadár legendáját feldolgozó balett zenéjének megkomponálására. Ennek sikere 1910-ben világhírűvé tette Stravinskyt. Ezt követte a Petruska (1911) és a Tavaszi áldozat (1913). Ekkorra Stravinskyt a zenei avantgárd vezető egyéniségének tartották. Az 1917-es orosz forradalom következtében elvesztette vagyonát, így kisebb formátumú együtteseknek szánt műveket kezdett írni. Így készült például A katona története (1918), amelyben két fő érdeklődési területét sikerült ötvöznie: az orosz népi ritmusokat és az amerikai jazzt.
Pulcinella balettjét, amelyet Gyagilev számára írt 1920-ban, Pergolesinak tulajdonított zenei anyag alapján írta, s ezzel elkezdődött Stravinsky neoklasszikus korszaka. Utolsó nyíltan orosz zenéi ebből az időből a Menyegző balett és a Mavra opera voltak. Miután letelepült Franciaországban, egy sor olyan művet írt, melyben a 18. századot idézi meg, de félreismerhetetlenül 20. századi harmóniai-ritmikai köntösben. Stravinsky ezen oldalának legkiválóbb alkotásai a zongoraversenye, a Capriccio zongorára és zenekarra, a hegedűversenye, az Apollon musagète balett, a C-dúr szimfónia, de leginkább A kéjenc útja (The Rake's Progress) c. operája. Ugyanakkor opera-oratóriuma, a Cocteau szövegére készült Oedipus Rex (1926-7) melodikájában 19. századi és Verdit idéző.
1939-ben az Egyesült Államokba települt át, ahol a legtöbb időt Los Angelesben töltötte, mert ott a klíma az időközben diagnosztizált tuberkulózisa miatt számára kedvezőbb volt. Első jelentősebb „amerikai” műve a Symphony in 3 Movements 1945-ből. Újabb fordulópontot az Orpheus (1947) balett hozott, amely mű Stravinskyt Monteverdi tanulmányozására indította. Ezen kívül meghatározó volt Robert Craft amerikai karmesterrel való találkozása is, aki nagy lelkesedéssel érdeklődött a barokk, valamint a Schönberg köré csoportosuló második bécsi iskola iránt.
Stravinsky később érdeklődést mutatott a Webern-féle szerializmus iránt, és Craft ösztönzésére műveiben is megjelentek az új irányzat jelei; erről tanúskodik az 1955-ös Canticum Sacrum (1955), a Threni (1958), az Agon balett vagy a Movements zongorára és zenekarra.
1962-ben elfogadta a Szovjetunió meghívását egy koncertsorozatra. Ennek során járt Leningrádban (Szentpéterváron), Moszkvában, találkozott Sosztakoviccsal és Hacsaturjánnal. Utolsó éveiben főként rövid, letisztult, gyakran vallásos érzületű és formájú műveket írt. Kérésének eleget téve Velencében, a San Michele-szigeten, Gyagilev közelében van eltemetve.

Igor Stravinsky