Kaszjan Golejzovszkij
koreográfus
(1892–1970)
Az orosz koreográfus és táncos az 1920-as évek moszkvai avantgárd balettmozgalmának egyik úttörő alakja volt, aki újításaival jelentősen hatott például George Balanchine-ra. Tanulmányait Moszkvában és Szentpéterváron végezte. Miután éveket töltött a Mariinszkij és a Bolsoj iskoláiban, saját ötletei megvalósításába fogott, és 1916-ban saját stúdiót alapított. Mivel a húszas években a cenzúra nem támogatta koreográfusként a pályáján, ezért a harmincas évektől az orosz folklórt kezdte tanulmányozni, és a párt irányvonalának megfelelően agitprop színházak, sportrendezvények, néptáncos események számára dolgozott.

Előadásai az évadban
szeptember 28. 18:00
balett
főpróba
DON QUIJOTE
szeptember 30. 11:00
balett
DON QUIJOTE
szeptember 30. 19:00
balett
DON QUIJOTE
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
október 4. 19:00
balett
DON QUIJOTE
október 6. 19:00
balett
DON QUIJOTE
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
október 7. 11:00
balett
DON QUIJOTE
október 8. 12:00
balett
DON QUIJOTE (Határtalan Opera)
október 8. 19:00
balett
DON QUIJOTE
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
október 10. 19:00
balett