
Lawrence Brownlee
tenor
Lawrence Brownlee kiemelkedő operaénekes, aki a világ legismertebb színpadain lép fel, az aktivizmus és a sokszínűség szószólójaként is ismert. A közönséget és a kritikusokat egyaránt világszerte elbűvöli; „a bel canto repertoár nemzetközi sztárja” (The New York Times), „a világ egyik vezető bel canto sztárja” (The Guardian), „napjaink egyik legkeresettebb operaénekese"(NPR).
A COVID-19 kihívásai közepette Brownlee a klasszikus zene digitális programozás felé való elmozdulásának és a faji egyenlőségről szóló dialógus feléledésének egyik központi alakja.
2020 májusában Brownlee elindította a "The Sitdown with LB" című heti Facebook Live sorozatát, amely afroamerikai operaénekeseket mutat be. A jelenleg is futó sorozatban Brownlee olyan neves művészekkel beszélgetett már, mint George Shirley, Denyce Graves, Martina Arroyo, J'Nai Bridges, vagy Angel Blue. 2020 áprilisa óta a „Coffee and a Song” című videósorozat házigazdája is, amelyben művészbarátait kéri fel, hogy saját otthonukban adjanak elő dalokat, augusztusban pedig a National Sawdust’s Digital Discovery Festival keretében tartott mesterkurzus szintű beszélgetést és előadást.
Brownlee 20/21-es évadának fénypontjai: Don Ramirót alakítja (Hamupipőke) a Palau de les Arts Reina Sofíában,első ízben mutatkozik be Edgardóként (Lammermoori Lucia) a tokiói New National Theatre-ben, Arturót énekli (A puritánok) a Teatro dell’Opera di Romában, valamint Tonio szerepében is feltűnik (Az ezred lánya) az Opéra Royal de Wallonie-Liège színpadán. Brownlee szerepelt a Lawrence Brownlee and Friends című darab új előadásában a Lyric Opera of Chicagóban, a Giving Voice című darabban a Houston Grand Operában, a Lawrence Brownlee and Friends és a Cycles of My Being című előadásokban a Philadelphiai Operában is énekelt, virtuális koncertet adott Myra Huang zongoraművésszel a Schubert Club International Artist Series keretében és a Tallahassee Szimfonikusokkal is, előadta Beethoven 9. szimfóniájának tenorszólóját a Tulsai Szimfonikus Zenekarral, és virtuális koncertet adott a Music Worcesterrel is. 2021 tavaszán Brownlee kiemelt vendégoktatóként csatlakozott a The Juilliard Schoolhoz.
A 2019/20-as évad elején visszatért a Lyric Opera of Chicagóba,ahol Sir Andrew Davis vezényletével A sevillai borbély Almaviva grófját, egyik nagy szerepét énekelte immár sokadszor, majd a Holland Nemzeti Operában egy másik népszerű Rossini vígopera, a Hamupipőke Don Ramiróját alakította. Brownlee-t a Houston Grand Operában is örömmel fogadták újra, ahol új szereppel bővítette repertoárját: Fernandot énekelte Donizetti A kegyencnő című operájának új előadásában.2020 februárjában Michael Spyres-szal és a Puerto Ricói Szimfonikusokkal adott szólóestet, márciusban pedig visszatért szülővárosába, ahol a Youngstowni Szimfonikus Zenekarral adott koncertet.
A sokszínűséget előmozdító kezdeményezések elkötelezett szószólójaként Brownlee az általa meglátogatott városokban operatársulatokkal és civil szervezetekkel is együttműködik olyan programok megvalósításán, amelyek az opera közönségének bővítését célozzák.A kritikusok által is elismert szólóestjével, a Cycles of My Being című dalciklussal - amely a mai amerikai fekete férfiak életét állítja a középpontba - 2018 óta három alkalommal is turnézott az országban, fellépve többek között a Carnegie Hallban és a Kennedy Centerben is, 2020-ban pedig virtuális előadásait élvezhette a közönség. A nagy sikerű Lawrence Brownlee and Friends koncertet követően a Lyric Opera of Chicagóban 2019-bena Giving Voice című darabot adta elő a Houston Grand Operában, amelyet Houston sokszínű közösségének tiszteletére állítottak színpadra, majd a Lyricben adott koncertjéta Lawrence Brownlee and Friends: The Next Chapter virtuális előadásával újította fel.
Brownlee a Philadelphiai Opera művészeti tanácsadója, ahol többek között a közönség sokszínűségének erősítése és bővítése, az új művek népszerűsítése, valamint a főigazgatóval történő kapcsolattartás, az előadóművészek szempontjainak érvényesítése is a feladatai közé tartozik. „Művészként fontosnak tartom, hogy aktívan kiálljunk e gyönyörű művészeti forma mellett, amelyet annyira szeretünk,” mondta Brownlee, „ezzel biztosítva, hogy még sok-sok évig fennmaradjon és virágozzon.” Brownlee a Lyric Opera of Chicago „Lyric Unlimited” programja nagyköveteként is tevékenykedik, és egyúttal az „Opera a békéért” nevű új kezdeményezés békenagykövete.
Lawrence Brownlee immár a klasszikus zene egyik legkeresettebb előadója, jelenléte folyamatosan erősödik az operaelőadásokon, a szólóesteken és egyéb hangversenyeken. Rendszeres vendége a világ legjelentősebb operaházainak, többek között a Metropolitan Operának, a Teatro alla Scalának, a Royal Opera House - Covent Gardennek, a Bayerische Staatsopernek, a Staatsoper Unter den Lindennek, Deutsche Oper Berlinnek,az Opéra national de Paris-nak, a Gran Teatre del Liceunak, a Teatro Realnak, az Opernhaus Zürichnek, és a Wiener Staatsopernek. Állandó fellépő a világ legjobb koncerttermeiben, a Carnegie Hallban, a Wigmore Hallban és a Kennedy Centerben. Koncertezett többek között a clevelandi, a chicagói, a philadelphiai, és a San Franciscó-i szimfonikusokkal, az amszterdami Concertgebouw-val, az Orchestra dell'Accademia Nazionale di Santa Ceciliával, és fellépett Baden-Badenben és a Salzburgi Fesztiválon is.
Brownlee hat testvér közül a negyedik, és akkor szerette meg a zenét, amikor a templomban, ahová a családja járt az ohiói Hubbardban, megtanult bőgőzni, dobolni és zongorázni. Az indianai egyetemen végzett mesterképzést, majd 2001-ben nagydíjat nyert a Metropolitan Opera National Council meghallgatásán. Brownlee számos díjat és kitüntetést kapott: „Az év férfi énekese” (2017 International Opera Awards), a Kennedy Center Marian Anderson-díja, valamint az Opera News Award (2021) nyertese. 2019 októberében az a különleges megtiszteltetés érte, hogy Jessye Norman temetésén énekelhetett szülővárosában, a georgiai Augustában.