Tovább a tartalomhoz
(1925–2016)
A Zeneakadémia ütős szakán végzett, első nőként az akadémia történetében. A felszabadulás utáni években dzsessz- és szalonzenekarok dobosaként kereste kenyerét. Énektanulmányait 1949-től 1956-ig, Kapitánffyné Katona Magdolna tanítványaként végezte a Zeneakadémián. Pályafutását a Fővárosi Operettszínházban kezdte primadonna szerepkörben, Gáspár Margit igazgatása alatt. 1962-től 1965-ig az egri Gárdonyi Géza Színház, 1965–1968 között a Karl Marx Stadt-i (ma Chemnitz) Operaház, 1968-tól 1970-ig a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese. 1970-ben szerződött az Operaházhoz, ahol már korábban számtalanszor vendégszerepelt. Főiskolásként énekelte először az Éj királynőjét, amely egész pályáját végigkísérte. Több száz előadás után 1984-ben búcsúzott a szereptől. Nyugdíjba vonulásáig, 1984-ig volt Ház tagja. Kiváló technikájának, sokoldalúságának köszönhetően egyaránt kiemelkedően tolmácsolta a legnehezebb lírai és drámai koloratúrszólamokat. Repertoárjához tartoznak a jelentősebb operettek primadonnaszerepei is. Hangverseny-énekesnőként is sikereket ért el. Vendégszerepelt szinte valamennyi európai országban és az amerikai kontinensen. A rádióban kétszáz felvétel őrzi hangját, az operák mellett operett és musical szerepekben.

Főbb operai szerepei: Éj királynője (A varázsfuvola), Konstanza (Szöktetés a szerájból), Fiordiligi (Così fan tutte), Adina (Szerelmi bájital), Gilda (Rigoletto), Tanítónő (Britten: Albert Herring), Gara Mária (Hunyadi László), A francia királykisasszony (János vitéz), Olympia/Giulietta/Antonia/Stella (Hoffmann meséi), Lucy (A telefon), Sarolta (Erkel: Sarolta), Rosina (A sevillai borbély), Titánia (Szentivánéji álom), Lammermoori Lucia

Főbb operettszerepei: Kondzsa Gül (Sztambul rózsája), Pompadour marquise (Pompadour), Farkasházy Antónia (Mária főhadnagy), Lili (Lili bárónő), Sybill (Jacobi Viktor: Sybill), Vereczkey Sylvia (A csárdáskirálynő) Rolla (Mágnás Miska), Fiametta (Suppé: Boccaccio), Angela (Luxemburg grófja)

Filmes közreműködések: Boccaccio (rendező: Seregi László, 1978), Csalóka Péter (mesejáték, rendező: Horváth Ádám, 1979)

Díjak és elismerések:
A Magyar Állami Operaház Örökös Tagja (posztumusz, 2017)
Érdemes művész (1980)
A Magyar Rádió Nívódíja (1978)
Lehoczky Éva