Tovább a tartalomhoz

Kevés sokoldalúbb tehetség munkálkodott a 20. század második felének magyar zeneéletében, mint a száz éve született Mihály András (1917 – 1993), aki a Magyar Állami Operaházhoz is legalább négy erős szállal kötődik.

Generációja jó részéhez hasonlóan, Mihály pályafutását is kettévágta a II. világháború. A Zeneakadémia gordonka szakát ugyan még elvégezhette 1938-ban (közben zeneszerzést is tanult többek között Kadosa Páltól), de állást nem kapott. Az 1940-es évek elején munkáskórusokat szervezett és saját vonósnégyesével tett hitet az 20. századi zeneszerzők munkái mellett. A bujkálás és a munkaszolgálat után került először az Operaházhoz, 1946-ban ült be a zenekar gordonka szólamába, majd 1948-től főtitkárként tevékenykedett Tóth Aladár mellett. 1949-től a Zeneakadémia kamarazene tanára, később egészen 1992-ig tanszékvezetője volt. 1968-ban vezetésével alakult meg a Budapest Kamaraegyüttes, mely húsz éven keresztül, Mihály vezényletével sorra mutatta be a 20. századi hazai és külföldi kortárs zeneműveket. Ezzel párhuzamosan, 1962 és 1978 között a Magyar Rádió zenei lektoraként működött. Országos népszerűségre televíziós ismeretterjesztő előadásai révén tett szert.

Mihály András zeneszerzői életművéből kiemelkedik egyetlen operája, az 1966-ban bemutatott Együtt és egyedül. A mű a II. világháborús Budapesten játszódik, a történet egy kommunista fiatalembernek a fasizmus elleni küzdelmét, helytállását s hősi halálát jeleníti meg. „Minden életnek van valamilyen alapélménye, az enyém a munkásmozgalom. Az első operám is ebből az élményből táplálkozik legfőként, innen meríti, amit az emberi életről a maga nyelvén el akar mondani...” – nyilatkozta a premier előtt a szerző. A ragyogó kettős szereposztásban Erdélyi Miklós által betanított produkció 12 előadást ért meg az Operaházból. Szerencsénkre az ősbemutatót a magyar Rádió rögzítette, így a mű fináléja képviseli korongunkon az operaszerző Mihály Andrást.

A művész ezt követően karmesterként bukkant fel az Operaházban, 1973-ben a Lulu magyarországi bemutatóját vezényelte. Bemutatkozását a következő másfél évtizedben több mint 170 este követte a zenekar élén. Érdemes végig tekinteni a Mihály által betanított – vezényelt művek listáját: Monteverdi: Tankréd és Klorinda párviadala (1978), Verdi: Aida (1980), Stravinsky: A léhaság útja (1980), Bartók: A fából faragott királyfi (1981; az együttes párizsi és milánói vendégjátékán és az Operaház újranyitó előadásán is), Verdi: Don Carlos (1981), Prokofjev: Eljegyzés a kolostorban (1983), Muszorgszkij: Hovanscsina (1984), Bozay: Csongor és Tünde (1985), Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok (1986). Ez utóbbiról így írt Fodor Géza a Muzsika hasábjain: „Előadásában a műnek számtalan olyan részletét üdvözölhetjük, amely a budapesti előadásokon sokáig hagyományosan elsikkadt. De ezzel még keveset mondtunk. Mert nem egyszerűen részletnyereségekről van szó, ezek a részletek nem elszigetelt, kiugró impulzusok, hanem szervesek és funkcionálisak, a kompozíció szövetét teszik érzékletesebbé és elevenebbé a megszokottnál.”

Mihály András operaházi karrierjének legfontosabb állomása az az 1978 és 1986 közti nyolc év volt, melyben igazgatóként állt a társulat élén, az Andrássy úti épület felújításának ideje alatt is.

Karczag Márton

Mihály András