Társulat

Sebastian Hannak

Sebastian Hannak

díszlettervező


Sebastian Hannak díszlet- és jelmeztervezést tanult a Kunstakademie Stuttgarton Jürgen Rose és Martin Zehetgruber növendékeként. Tanulmányai alatt dolgozhatott David Hockney-nál Los Angelesben, majd díszlet- és jelmeztervező asszisztensként működött közre több európai színház produkciójában, olyan rendezők mellett, mint Klaus-Michael Grüber, John Neumeier vagy Johann Kresnik. Saját díszletterveket készít színházi, opera- és balettelőadásokhoz, számos neves rendezővel együtt dolgozva: Christof Nel, Hansgünther Heyme, Martin Nimz, Florian Lutz, Yuval Sharon, Almási-Tóth András, Tim Plegge, Reginaldo Oliveira, Jörg Mannes, Eun-Me Ahn, Michael v. z. Mühlen, Simon Solberg, Marie Bues és Joachim Schloemer.
Munkáit többször jelölték az év díszletterve díjra, továbbá 2007-ben a Prágai Quadriennálén a német pavilon legfiatalabb résztvevőjeként állíthatott ki. 2017-ben megnyerte a tekintélyes Faust-díjat a Raumbühne HETEROTOPIA elnevezésű színpadtervéért. A német lap, Die Deutsche Bühne által indított felmérésében a színikritikusok Sebastian Hannakot 2017 három legsikeresebb művésze közé választották. Szintén 2017-ban kapta meg a Weltenbauer-díjat.
2004/2006-ban a stuttgarti Forum Neues Musiktheater ösztöndíjasa volt, 2005–2007 között az Akademie Musiktheater Heutéban dolgozik, ahol 2015 óta a tanácsadó testület tagja, illetve a díszlet- és jelmeztervezői zsűri tagja is volt ebben az évben. 2008-ban ő tervezte a Die Deutsche Bühne című színházi lap címoldalát, emellett fotókat, grafikai dizájnokat is készít. Számos szöveget publikált a színházi térről, könyveket szerkeszt és jelentet meg. Legújabb könyve, mely a Halleban megalkotott, díjnyertes, 360°-os színpad, a Raumbühne HETEROTOPIA elkészítéséről szól, 2018 áprilisában jelenik meg a Theater der Zeit kiadónál.
Sebastian Hannak Heidelbergben él és dolgozik.

Előadásai az évadban

szeptember 16. 18:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
22. Kaszás Ildikó bérlet
szeptember 18. 11:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
szeptember 23. 18:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
31. Eiffel Ifjúsági bérlet
szeptember 25. 18:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
29. Keveházi Gábor bérlet
szeptember 30. 19:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
33. Misura Zsuzsa bérlet
április 5. 16:00
kortárs opera 18 főpróba
Richard Wagner

PARSIFAL

Magyar Állami Operaház
április 7. 17:00
kortárs opera 18
Richard Wagner

PARSIFAL

Magyar Állami Operaház
április 9. 17:00
kortárs opera 18
Richard Wagner

PARSIFAL

Magyar Állami Operaház
április 14. 17:00
kortárs opera 18
Richard Wagner

PARSIFAL

Magyar Állami Operaház
04. Kasza Katalin bérlet
május 13. 19:00
kortárs opera 18 premier
Wolfgang Amadeus Mozart

IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA

Magyar Állami Operaház
01. Opera Premier bérlet
május 16. 19:00
kortárs opera 18
Wolfgang Amadeus Mozart

IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA

Magyar Állami Operaház
17. Kováts Kolos bérlet
május 21. 19:00
kortárs opera 18
Wolfgang Amadeus Mozart

IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA

Magyar Állami Operaház
38. Kalmár Magda bérlet
május 25. 19:00
kortárs opera 18
Wolfgang Amadeus Mozart

IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA

Magyar Állami Operaház
04. Kasza Katalin bérlet
május 28. 11:00
kortárs opera 18
Wolfgang Amadeus Mozart

IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA

Magyar Állami Operaház
08. Tokody Ilona bérlet