Dohnányi Ernő

A tenor

kortárs opera 16 48. Képmás bérlet

2017. május 25., csütörtök 19:00

Erkel Színház – Nagyszínpad

Ajánló

Vígopera két részben, három felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

Az előadás hossza: , 1 szünettel.
Az OPERA Dohnányi Ernő A vajda tornya című színpadi műve után bemutatta a szerző vígjátékát, A tenort. Fergeteges magyar komédiáról van szó, mégpedig a német romantika stílusában. Egy vidéki vokálkvartett tenoristája elhalálozik, és pont egy fontos énekverseny előtt. Új tenor kell! Schippel, a tróger alkoholista jöhet csak szóba, aki énekelni valóban tud, de a kvartett tagjainak derogál egy ilyen alakkal dolgozni. Szükség törvényt bont… Egy kikapós menyecske borzolja a kedélyeket, és végül egy párbaj dönt el mindent.
Almási-Tóth András rendezésében az OPERA művészei lubickolnak a jobbnál jobb karakterszerepekben. Bartók Béla szerint Dohnányi hozta közelebb a zenét a magyar emberekhez, nemcsak műveivel, hanem azáltal is, hogy dolgozott a Budapesti Filharmóniai Társaság vezetőjeként, a Magyar Rádió élén és a Zeneakadémia igazgatójaként, sőt az egész világ ünnepelte mint koncertzongoristát. Az OPERA úgy adózik Dohnányi fontosságának, hogy a szerzőről alkotható körképet igyekszik még teljesebbé tenni: koncerteken is játssza műveit, sőt A tenor mellett 2022-ben Simona néni című operáját is bemutatta.

Részletek

Helyszín
Erkel Színház – Nagyszínpad
Dátum
2017. május 25.
Kezdés ideje
19:00
Befejezés ideje
21:10

Cselekmény

I. felvonás 
A hírneves városi dalkör nagy bajban van, váratlanul meghalt az éneknégyes prímtenorja, a többszörös díjnyertes kvartett így nem tud részt venni a nyolc nap múlva esedékes hercegi énekversenyen. Egyetlen - a gazdag polgári tagság számára visszás - megoldás kínálkozik: a nyomorgó, korhely városi fuvolást, Schippelt kell az elhunyt helyére emelniük. Schippel meg is jelenik a dalkör vezetőjének, Hicketiernek házában, és próbaéneklésével mindenkit lenyűgöz; ám nyegle viselkedése nincs ínyére az uraknak, hamar összekapnak; a fiatalember dühösen távozik. Ekkor váratlanul megjelenik a herceg, aki lovasbalesetet szenvedett a ház előtt, ezért némi ápolásra szorul, ezt a házigazda lányától, Theklától meg is kapja. A hercegi fenség távozásakor a dalversenyen való újabb győzelemre biztatja az elfogódott polgárokat, Theklának pedig titkon találkát ígér aznap estére.   
A tercetté zsugorodott kvartett tagjai kénytelen-kelletlen belátják, hogy a versenyen való részvétel érdekében, ki kell engesztelniük Schippelt. Míg Hicketier és Wolke a szomszéd kocsmába megy visszacsalni az új tagot, addig Wolke tanácsára Krey hátramarad, hogy szerelmet valljon Theklának. A lány nem akarja érteni, miről hebeg a mulya udvarló. A kellemetlen helyzetnek Schippel és a küldöttség érkezése vet véget. A fuvolista máris nyeregben érzi magát; azonnal udvarolni kezd a Hicketier-lánynak, és még egy vacsorameghívást is kiprovokál.
II. felvonás
Beesteledett. A ház kertjében lopva megjelenik a herceg, és az ablakhoz hívja Theklát. Udvarlását minduntalan megzavarják a kvartett emelkedett hangulatú énekpróbájának hangjai, ezért inkább lecsalogatja a lányt az erkélyről, és távozik vele. A próba végeztével a kvartett tagjai búcsút vesznek egymástól, Hicketier visszatér a házba; Wolke és Krey még a kertben maradnak, hogy megbeszéljék, milyen eredménnyel zárult Krey szerelmi vallomástétele. Meglepve veszik észre a fák között bóklászó Schippelt; félrehúzódnak, hogy kilessék szándékát. A fiatalember álmatlanul bolyong, felzaklatták a nap váratlan eseményei. Megcsillan előtte a társadalmi előbbre lépés lehetősége, és úgy érzi szerelem gerjed benne Thekla iránt. Fel is akar mászni a lány szobájába, de Krey és Wolke megakadályozzák ebben. Csetepaté tör ki, a nagy kiabálásba beszáll a házból kiszaladó Hicketier és felesége, Jenny is. A háziak felháborodását csak fokozza, hogy Schippel kijelenti: ha Hicketier nem adja hozzá a lányát feleségül, akkor nem vesz részt az énekversenyen. Az éktelen perpatvart a herceg és Thekla megjelenése szakítja meg. A fenséges úr hanyagul közli az elképedt társasággal, hogy csak háláját kívánta leróni a ház kisasszonyának a délutáni kedves ápolásért, majd jó éjszakát kívánva távozik. A megrökönyödött polgárok alássan köszönik a kegyet. Schippel viszont közli, hogy a 'herceg macáját' ő nem veszi el. Újabb civakodás kezdődik, melynek eredményeként Schippel párbajra hívja a Thekla jó hírét védelmébe vevő Kreyt. Végül megállapodnak abban, hogy a becsületbeli ügy fegyveres rendezését a dalverseny utánra halasztják, így a díjért való versengés útjából minden akadály elhárul.
III. felvonás
Hajnal az erdei tisztáson. A kvartett ismét elnyerte a díjat, jöhet a párbaj. A halálra vált Kreyt Hicketier és Wolke vonszolja a helyszínre; hasztalanul próbálják nyugalomra bírni a félelemtől félholt férfit. Hicketier felpaprikázódva az arcába vágja, hogy Schippelt az elmúlt események tükrében sokkal többre tartja nála, még vőnek is alkalmasabb lenne. Közben nem messze Thekla utolsó találkája zajlik a herceggel. A lány közli döntését a nagyúrral: nem kívánja folytatni a nyilvánosság előtt vállalhatatlan, titkos szerelmi viszonyt. Nehéz szívvel búcsúznak, kölcsönös, sírig tartó szerelmükről biztosítják egymást, az örökös szakítás tényét csókkal pecsételik meg. Schippel is közeledik a párbaj helyszínére, és neki sem akaródzik lelövetni magát. Addig-addig mérlegeli helyzetét, míg úgy dönt, jobb lesz megfutamodnia; de már késő, érkező segédei Krey elé állítják. A két tenorista pisztolyt emel egymásra, ám Krey félelmében még az első lövés eldördülte előtt ájultan rogy össze. Ez a legszerencsésebb megoldás; a lovagiasság szabályainak eleget tettek, sérülés nem történt! Baráti kézsszorítások mellett Schippelt a kvartett állandó tagjai közé emelik, s boldogan énekelnek tovább együtt. 

Csákovics Lajos